Az idei szemle játékfilmes versenyszekciójából még három film maradt hátra: az most már nem nagy meglepetés, hogy melyikük nyert díjat, az viszont még kérdéses, hogy melyiket látjuk viszont moziban – vagy egyáltalán...

Hules Endre: A halálba táncoltatott lány

Hules Endrének hatalmas újvilági tévés és filmes screen creditje van színészként-mellékszereplőként. Most előrelépett és saját (feltehetőleg életrajzi ihletésű) filmjét jegyzi nemcsak főszereplőként, hanem író-rendező-producerként is. A történet egy klasszikus tékozló fiús sztorinak indul, amelyben az Amerikában befutott Steve Court/Udvaros István (Hules Endre) hazatér szülőföldjére, Magyarországra, ahol 20 év után találkozik családjával és újra fellángol a testvéri rivalizálás. A film klasszikus, kissé előrelátható melodráma-dramaturgiával rendelkezik, amit a második felében táncos jelenetek színeznek: a két testvér ugyanis a (nép)tánc által lett az, ami, s a fő cselekményszál is egy, a filmcímmel azonos előadás és turné összeállítása körül bonyolódik.

A film egy-egy klisénél szándék nélküli vígjátékba csap át (például a teljesen felesleges és logikátlan, koproducer-kielégítésként bevágott szlovén szálnál), de azt leszámítva megpróbál klasszikus vonalvezetésű dráma maradni, ami jobbára össze is jön neki, főleg ha jóindulatúan a szándékot nézzük, nem az eredményt. A production value-ja nagyobb, mint a lángja, de nagy érdeme, hogy az amerikai felfogású showbizniszt helyezi szembe az európai, állami dotációból működő művészkedéssel, s ez akarva-akaratlan épp az idei szemlére (s az egész magyar filmipar mizériájára) roppant frappáns módon rímel. (jbn)

Pozsgai Zsolt: A Föld szeretője

Jaj, hol is kezdjem?! Fapados digitális kép, rossz fényezés, szerencsétlen beállítások, csapnivaló térkezelés, lagzis videókra jellemző áttűnések, néhány jó és néhány modoros alakítás... hosszasan lehetne sorolni az inkább forgatókönyvíróként tevékenykedő Pozsgai Zsolt filmjének ordító hibáit, de direkt hagytuk a kellemetlenkedést az elejére, hogy a végére jó is jusson. Nyilván volt elég baja a stábnak a forgatáson, az ígért pénzösszeg negyedét kapták meg, így kíméletlen kompromisszumokat kellett kötniük, hogy elkészülhessen a mű, amely a dicső múltra visszatekintő magyar kosztümös történelmi filmek hagyományait kívánja ápolni, de sokszor azok paródiájává válik.

A Jókai-ízű történet Pécsett játszódik, maga a város is egy fontos szereplő, a főhős a Zsolnay-porcelángyár alapítója, de a Dénes Zsófia A csodálatos fazekas című művén alapuló sztori csak ugródeszkaként kezeli Zsolnay Vilmos életét. A filmnek sajnos sok olyan hibája van, amit nem lehet a szűkös költségvetéssel kimagyarázni, abban pedig megegyezhetünk, hogy semmi keresnivalója a mozikban (hogy a versenyfilmek közé hogy került, azt pedig nem is értjük), tévéfilmként, az őt megillető helyen és időpontban azonban nem okoz csalódást senkinek, sőt, az idősebb generáció minden bizonnyal szívesen fogadja majd A Föld szeretőjét.  (ht)

Bodzsár, Bollók, Hajdu, Török: East Side Stories

Bodzsár István producer célja az volt, hogy megmutassa, hol tartunk húsz évvel a rendszerváltás után. Ennek érdekében megkérte Bollók Csabát, hogy a tavaly már vetített Hajónapló című sorozatból vágjon össze egy filmnyire valót. Így született meg ez a rendezői kollektíva, amely az újrázás ellenére egyáltalán nem csalódás. Sőt, talán a Szemle premieres felhozatalának legösszetettebb darabja. Török, Bodzsár és Hajdu filmjeiben három mai magyarországi embertípust boncolgat. Magány, önzés és nyomor jut itt osztályrészül mindenkinek.

A négyest maga a montázsoló direktor, Bollók Csaba darabja nyitja. A The Sunny Side Balázs Attila novellájából készült. A filmek közül rögtön a bevezető epizód lesz az, amely eltér a többiek munkáitól. Bollók majd száz évet átfogó rövidjében Gavro én Gina az, aki folyton-folyvást újjászületik az I. világháború kirobbanásától a 2006-os budapesti zavargásokig. Szerelmük ironikus aláfestése egy-egy kornak. A rendező érdekes párhuzamaiban az eszmék fölöslegessége és halála jelenik meg.

Szikárabb hangot üt meg Török Ferenc epizódja a The Flip Side, Spiró György Itthon című írásából. Az idősödő nyugdíjas régi, elhasznált telefonját viszi a postahivatalba. Útközben rájön, elhaladt mellette az idő, már nem fontos senkinek, ő sem tud eligazodni ebben a világban. A fiatalabbak idegesen és vádlón lépnek fel ellene. Az utolsó képben magára húzza ablakainak rolóit, sötétségbe burkolózik. Török a zárt redőnyű panelházablakok sokaságaival jelzi, több ezren vesztek el így ebben az országban.

Bodzsár Márk üzletemberes tripje, a The Other Side fekete humorával az egyik legszínesebb szelete a szkeccsnek. A rendező, gyors vágásokkal építi önelégült, narcisztikus öltönyös hasadt figuráját, aki szinte csak saját magával beszél. Féltékenységében pedig még gyilkolásra is képes. Zoltán Gábor Levegőt venni című novellája alapján készült film tipikus jellemrajza a magát übermenschnek képzelő nihilista üzletemberről.

Hajdu Szabolcs Tar Sándor Csóka című írását vette alapul. Hőse az Erdélyből áttelepült munkanélküli, akit semmittevése az alkoholba taszít. A The Wild Side érzékelteti talán legjobban, amit ez az összefogás demonstrálni akart. A rendszerváltáskor a lehetőségek és szabadok országának érezhettük kis hazánkat. Ma már viszont csak ideges, egymás elfelejtetők, vagy eltaposók földje lettünk. Senkinek nem jön el a saját országa, hiába is próbál valaki kitörni belőle. Beteg és halott szagom van, mondják a filmben.

A négy rendező értékítélete velős. Kár, hogy ezt nem új alkotásokban, hanem ismétlésben kellett elmondaniuk, de ebben a szándékban is csak a filmes finanszírozás útvesztőinek és kilátástalanságának mozdulatlansága rejlik. Reméljük ebből a kárhozatból lesz kilépés.

(rgy)