Nyögvenyelősen ugyan, de vitorlát bontott a 42. Magyar Filmszemle. A meghúzott büdzsé és a folyamatosan halasztott időpontok miatt idén kevesebb helyszín, program, szűkebb repertoár várja a szakmát és a nagyérdeműt. Gyorsan híre ment, hogy a „kisebb" szemlén a kisjátékfilmek között lehet majd igazi gyöngyszemeket felfedezni. A pletyka nem is állt távol a valóságtól.
A 42. Magyar Filmszemlén olyan érzése lehet a betévedőnek, mintha tíz évet utazott volna vissza az időben. A 90-es években kis mozik, füstös kocsmák adtak helyet a többnyire videóra készült műveknek. A technika ugyan javult, de a Szemle felhozatala mit sem változott. Viszont a spórolós megnyitó családiasabb légkört hozott a mustrának. Mintha minden műnek most nagyobb értéke lenne, mint bármikor máskor. Nincs plázamozi, a sajtóbelépőt is csak karszalag jelzi - kicsi, savanyú, sárga, de a miénk.
Az első három kisjátékfilmes szekció alkotásaiban különös visszatérő (idei) téma a halál, azon belül is az erőszakos halál. Bogota Béla Tiszta kézzel című filmjének tisztaságmániás hőse nem véletlenül ragaszkodik szenvedélyéhez. A halál és a kéz szimbolikája remek egységet alkot. A főhős rejtett pszichikumát, a film vegytiszta beállításokban és remek színészi játékban mutatja be. Az élre vasalt ruhák, a divatlapok fotóiról ismerős egyszínű díszletek erős atmoszférája szinte alig engedi el nézőjét. Hasonló paraméterekkel indul, ám végül közhelybe fordul Janisch Vera Közel című kisfilmje, amely első blikkre mintha a Kamerales (Peeping Tom, r. Michel Powell, 1960) magyar változata lenne, aztán végül is egyszerű pszichothriller marad. Pedig a rendezőnő, akárcsak apukája, ügyes kézzel nyúl a műfajhoz – kár, hogy a finálé gyilkos drámáját agyoncsapja egy ügyetlen fekete-fehér stilizációval.
Az elmúlt években többször is érdekes kísérletekkel próbálkozó Schwechtje Mihály is a pszichothriller felé kacsintott Porcukor című darabjában. A fiatal állatkereskedőt aktuális csaja dobja, mert titokban a neten hirdeti magát társkereső oldalakon. Kénytelen beköltözni a boltjába és közben egy Ausztráliában élő magyar lánnyal is felveszi a netes kapcsolatot. Már-már jól haladnak a dolgok, amikor a lány torkán megakad a krémes és épp csetelés közben fullad meg a fiú szeme láttára. A fiú viszont nem tud szabadulni a hullamerev lány látványától. A Porcukor egy jól megírt párbeszédekkel és vicces mellékkarakterekkel, feszült fekete humorral rendelkező mozi, amelyben a vágy fonódik össze a halál képével.
Kevésbé kiforrott, egy poénra kihegyezett krimi-thriller próbálkozás W. Puhlár Attila Kiraboltak és a Dankó István- Keresztes Gábor páros Nekem lőttek című alkotása. Egyikük sem lépi át az ötletük szabadta keskeny műfaji határokat, mégis talán túlragozottnak érezhető az ismételten lúzer exférj rablása, és az idegileg kikészülő barát halálba torkolló ordibálása. Mindkettőjük a kisember szinte sorsszerű bukását jeleníti meg más-más megközelítésből. Ugyanilyen hiányérzetünk támadhat a berlini filmfesztivált is megjárt, Erdő című, Kárpáti György Mór által rendezet filmnél is. A halál minden tragikus feszültség, fokozás ellenére itt is súlytalan marad. A volt házastárs teszetoszasága, a barátain kiakadó, izzadó férfi halála és a gyilkosságba torkolló erdei táborozás története súlytalan drámák maradtak.
Az első nap rövidfilmjei közül három letisztultabb alkotással is találkozhattunk. Az első Reisz Gábor finom, lírai rezdüléseken egyensúlyozó, Külalak című filmje. A rendező ügyesen, könnyeden nyúlt témájához. Hőse egy kommunikációs tréner, aki éli előrelátható életét. Munkájában jó, felesége épp gyermeküket várja. Egyik alkalommal felfedezi iskolai cuccai között egyik diákversét, majd nyomozni kezd, vajon kinek és hogyan írhatta művét, miközben rájön, hogy költőnek született. Reisz filmje nem akar nagyokat mondani, egyenletes, kimért színészi alakításokban, harsányságok nélkül beszél az önáltatásról és a hiúságról. Karaktere nem bukik bele a keresésbe, hanem saját gyengeségeit is képes saját hasznára fordítani, amikor verséről kiderül a valóság. Éppen ezért különbözik a Külalak az ehhez hasonlatos „melódrámáktól".
Felméri Cecília Végtelen percek című mozijában egy kórház emeleteibe sűríti bele, dominóelvszerű dramaturgiában, az ok-okozati összefüggéseket. A proszektúratetoválásokat gyűjtő kórboncnoktól eljutunk a főorvoson és a betegeken keresztül a szex közben infarktust kapó igazgatóig. Az önmagába harapó kígyó metaforájába öntött panoráma ez, amelyben az egyik halál kiváltja a másikat - állandó és megállíthatatlan láncolatba fűzve az elmúlás törvényszerűségét. Felméri filmje talán az egyetlen volt, amely nem műfaji mázzal, hanem valamilyen szellemi keretbe ágyazta az elmúlás eseményét.
Till Attila Csicskája kicsit kitűnik a mustra filmjei közül. Egyrészt, mert látszik, hogy neki állt össze legjobban a költségvetés és a technikai apparátus, másrészt azért, mert talán egyedül adaptált fikciós alapokra egy kortárs társadalmi problémát. Az alföldi szegény gazdák még szegényebb csicskásokat, afféle modern rabszolgákat vásárolnak a városi nyomorultak vagy mélyszegény családok tagjai közül. Sok helyen elfogadott és megtűrt jelenség ez. A film demonstratívan kezeli a kiszolgáltatottságot, a tanyasi gazdálkodó, István ott láncolja magához és ott rúg bele kissé bolond szolgálójába, ahol éri. A Csicska azonban nemcsak ezt, hanem a tanyasi világ elzártságának a problémáját is feleleveníti, ahol szoros családi viszonyok és a feszültségek is tragédiába fordulhatnak.
A filmszemle első napi rövidjeinek gerincét tehát műfaji, szociológiai és a fekete humorú gyilok adta ki. A meglepő kísérletek, friss szárnybontogatások közepette azonban már most leszögezhető, hogy jól összerakott, többnyire átgondolt, egységes filmek alkotják a kisjátékfilmes blokkokat. Így tehát örömmel könyvelhetjük el, hogy a cikk elején említett takarékláng ellenére a pletyka igaznak bizonyult.