„Orgiákat ül a szín, percről percre váltakoznak a képek: most sebes sodrú folyóba ugrik a szerelmes fiú, majd vad és elszánt autóhajszát örökítenek meg, régholt romok, árván ágaskodó távírópóznák maradnak el...”1
Hazatérő némafilmek
Sajnos a Magyar Nemzeti Filmarchívum viszonylag későn, 1957-ben alakult, s az ezt megelőző fél évszázad magyar filmjeit utólag gyűjtötte össze. Ezzel magyarázható, hogy időben visszafelé haladva egyre hiányosabb a magyar filmgyűjtemény. Míg az 1945 utáni filmállomány többé-kevésbé teljesnek mondható, a 30-as, 40-es évek filmjeinek már csak a 80%-a élte túl az idők viharát, a némafilm korszakából pedig még 10% sem maradt fenn. A magyar filmtörténetírásnak az 1930 előtti, mintegy hatszázra tehető magyar filmtermésből 40 áll a rendelkezésére, hogy képet alkosson a korszakról. A helyzet mégsem egészen reménytelen, mert még az elmúlt években is jó néhány magyar némafilmmel gyarapodott a gyűjtemény. Hogy csak a legfrissebb szerzeményeket említsük, az Egy dollárra (Uwe Jens Krafft, 1923) a Milánói Archívum gyűjteményében találtunk rá 1998-ban, Franciaországból 2002-ben, készülése után kilencven évvel tért haza a magyar filmgyártás egyik első játékfilmje, a Keserű szerelem. Ugyancsak ebben az évben kaptuk kölcsön restaurálásra Sugár Pál két filmjét, az Osztrák Filmarchívumtól a Vihar utánt (1918), Jan Zaahlberg holland magángyűjtőtől a Rab madár című filmet (1929). A berlini Filmmuseum gyűjteményéből 2003-ban került elő Fedák Sári mindezidáig egyetlen fennmaradt némafilmje, a Három hét (Garas Márton, 1917). Jelenleg folynak a tárgyalások a Belgrádi Archívum gyűjteményében megtalált némafilmünk, a Júdás fiai (Uher Ödön, 1920) hazaszállításáról.
A kolozsvári némafilm Berlinből
1997-ben Vittorio Martinelli olasz filmtörténész hívta fel a figyelmünket, hogy Berlinben, a Bundesarchiv gyűjteményében látott egy filmet, melyről úgy véli, hogy magyar. Megindult a levelezés, kérésünkre a német kollégák néhány fotót készítettek a filmből. Mivel a képeken Berky Lilit és Fekete Mihályt ismertük fel, akik külföldön soha nem játszottak, bebizonyosodott, hogy tényleg magyar filmről van szó, sőt, mivel Fekete Mihály csak kolozsvári filmben játszott, az is valószínűvé vált, hogy a megtalált film Kolozsváron készült. Megindultak a tárgyalások a film hazahozataláról. A Bundesarchiv végleg átadta a film nitró kópiáját, cserébe restaurált, biztonsági kópiát kért. 1999 novemberében érkezett meg új szerzeményünk, mely gyűjteményünkben a Vén bakancsos és fia, a huszár (Fekete Mihály, 1917) és A világrém (Janovics Jenő, 1920) mellett a harmadik kolozsvári magyar némafilm. Kiderült, hogy a virazsírozott, német inzertes kópia sajnos hiányos, a főcím és a vége szó mellett a film elejéről, végéről és a közepéről is hiányoznak jelenetek. A film címét ekkor még nem ismertük, a németek nyilvántartásában egy általuk adott címen – Egy színésznő regénye (Roman einer Schauspielerin) – szerepelt.
Azonosítás
A film sérült perforációinak javítgatásával párhuzamosan indult meg a kutatás a budapesti és a kolozsvári könyvtárakban a film eredeti címének felderítésére. A Kolozsváron megjeleno Hétfő című lap 1917/23-as számában részletes beszámolót találtunk egy film forgatásáról, 2 melynek tartalma és szereposztása megegyezett a Berlinben talált filmével. A forgatási riport Nehéz szerep címen emlegeti a filmet. A kolozsvári Színházi Újság egy későbbi cikke arra enged következtetni, hogy ez lehetett a film forgatási címe: „Az utolsó éjszaka, amelynek eredeti címe a Legnehezebb szerep volt. Sas Edének az írása nyomán rendezte Janovics dr. és a főszerepet Berky Lili, Nagy Adorján, Fekete Mihály és Lengyel Vilmos játsszák.”3 Welser-Vitéz Tibor kéziratos filmtörténetében részletesen ismertet egy Nehéz szerep című filmet,4 ez azonban egy másik film, más tartalommal, más szereposztással, s ennek bemutatásáról nem találtunk semmi adatot, lehet, hogy el sem készült. A címmel kapcsolatos konfúzió a Színházi Újság egy másik cikkében5 is fellelhető, mely Fekete László operatőr filmjeit felsorolva említést tesz az Utolsó szerep című filmről (összeillesztve az egyik címváltozat első, valamint a másik címváltozat utolsó szavát), s mivel ilyen című magyar film nem készült, valószínűleg itt is Az utolsó éjszakára gondoltak. Majd a Mozi-Világ 1918/4-es számából megtudjuk, hogy ugyanezt a filmet német nyelvterületen Kígyó a paradicsomban címmel készültek forgalmazni. A Paimann’s Filmlisten tanúsága szerint azonban végül mégis Die letzte Nacht (Az utolsó éjszaka) címen mutatták be.6 A nyomozás során még kiderült, hogy a Transsylvania cég által gyártott filmet a Magyar–Osztrák Filmipari Vállalat forgalmazta. A kolozsvári premiert 1917. november 30-án tartották a Színkör-mozgóban, a budapesti bemutató 1918. január 21-én volt az Urániában. Bécsben 1918. február 22-én került műsorra. Az 1921-es cenzúrairatok tanúsága szerint a filmet 1921. január 27-én betiltották.
Haghefilm Award 2001
Mialatt folyt a kutatás, pályázatot nyújtottunk be a pordenonéi némafilmfesztivál zsűrijéhez a film restaurálására. A zsűri döntése 2001 augusztusában született meg. A Magyar Nemzeti Filmarchívum elnyerte a Haghefilm díját, 10 000 eurót.
A film története
A restaurálás technikai munkálatait a Haghefilm laboratóriumában, Amszterdamban végezték, a tartalmi restaurálás azonban az Archívumunk feladata volt. Az Amszterdamba kiküldött nitró kópiáról hamarosan elkészült a biztonsági dupnegatív. A Haghefilm kérésünkre a dupnegatív alapján elkészített egy fekete-fehér VHS másolatot, ennek felhasználásával készítettük el a restaurálási tervünk videó változatát. A film forgatókönyvét sajnos nem sikerült megtalálnunk, a film tartalmi restaurálásának forrásai a korabeli tartalomleírások voltak, melyek segítségével rekonstruáltuk, hogy mi hiányzik a filmből (lásd a dőlt betűs részeket):
Baracs Endre, a fiatal gazdag földesúr boldogan él birtokán ifjú feleségével, Gittával és kisfiával, Miklóssal. Az asszony, ki házassága előtt primadonna volt, visszavágyik a színpadra. Fellép egy jótékonysági előadáson, majd Oroszországba szökik Vándorival, a színésszel. Vándori könnyelmű, léha ember. Elkártyázza az asszony pénzét és ékszereit, s arra kényszeríti, hogy orosz tisztekkel mulasson. Gitta már visszamenne férjéhez, de bocsánatkérő leveleire nem érkezik válasz. Vándori egy estén, miután mindenét elvesztette, az utolsó kártyalapra felteszi Gittát. Ezúttal is veszít, s az asszonyt Orlov hadnagy nyeri el. A hadnagy élni akar kártyán nyert jogaival, bemegy a szépasszony hálószobájába. Gitta revolverrel védekezik, mely véletlenül elsül, és Orlov holtan bukik a földre. Vándori meghallja a lövést, s a rémült asszony segítségére siet, a revolvert a hadnagy mellé helyezi, és fellármázza a hotelt Orlov öngyilkosságának hírével. Bűne most már örökre Vándorihoz láncolja Gittát, aki egyre mélyebbre rántja a züllés útján. Kitör a háború. Gittába beleszeret Szergej Szergejevics ezredes, aki megszabadítja az asszonyt Vándoritól: a züllött színészt, mint ellenséget elfogatja, és kitoloncoltatja az országból, Gittát pedig ellátja pénzzel, és átvezetteti a határon. Az asszony a Baracs-birtokra siet, hogy bocsánatot kérjen urától. Megtudja, hogy férje nem sokkal távozása után meghalt bánatában. Fia pedig valahol könnyelmű, léha életet él, hacsak nem vitték el katonának. Gitta egy orfeumba szerződik táncosnőnek, s visszavonultan él külvárosi lakásában. A nézőtéren gyakran megjelenik egy sápadt fiatalember, s rajongva figyeli táncát. Gitta nyugalmát Vándori felbukkanása zavarja meg. A férfi pénzt kér tőle, s azzal zsarolja, hogy leleplezi orosz földön elkövetett gyilkosságát. Követeli, hogy hívja meg magához a gazdag ifjút, aki oly nagy imádattal csügg rajta. Az a terve, hogy leitatják és kifosztják a fiatalembert. Gitta eleinte tiltakozik, de végül mégis leírja a levelet, melyet a színész diktál, s magához hívja az ifjút. A szerelmes fiatalember boldogan tesz eleget a meghívásnak, annál is inkább, mert ez az utolsó éjszakája, mielőtt bevonul, és a harctérre megy. Miközben Gitta pezsgővel kínálja a fiút, észrevesz a nyakában egy medaliont, s benne saját és férje fényképét. Ebből rájön, hogy a fiatalember nem más, mint Miklós, a fia. Elmeséli neki szörnyű kálváriáját. A fiú meghatottan hallgatja szavait, elhatározzák, hogy elfeledve a múltat, új életet kezdenek. Eközben Vándori leitatja Miklós sofőrjét, s felölti ruháit, majd bekopog Gitta ablakán. Az asszony pénzt kér fiától, kiviszi a színésznek, és kéri, hogy menjen el. Vándori azonban attól tart, hogy a fiatalember feljelenti őt zsarolásért és rablásért, ezért nem tágít, hanem gyilkosságra készül. Gitta ekkor, hogy fiát megmentse, férfiruhába öltözik, és Miklós helyett ő hagyja el a házat. Vándori abban a hitben, hogy a fiatalember lépett ki, zsákot borít rá, bedobja az autóba, és elhajt vele. Miklós gyanúsnak találja anyja távolmaradását, és utána megy az utcára. Épp ebben a pillanatban robog el a ház elől saját autója. Rendőröket hív, és egy másik autón követi őket. Vándori egy vízeséshez ér, és beledobja a zsákba kötözött asszonyt. A rendőrök végül elfogják a züllött színészt, s kihúzzák a vízből a zsákot, de Gitta ekkor már haldoklik. Miklós zokogva borul anyjára.
Restaurálás
Eredeti tervünk az volt, hogy korabeli filmfotók felhasználásával pótoljuk a hiányzó részeket, de sajnos sem Budapesten, sem Kolozsváron nem sikerült fényképeket találni a filmből, s ezért bele kellett törődnünk, hogy a hiányokat képek nélkül, kizárólag szöveges inzertekkel pótolhatjuk.
Az Amszterdamból kapott kazettáról Beta másolatot (ezentúl A. kazetta) készítettünk, erről time kódos snittenkénti leírás készült, melynek során alaposan megismerkedtünk a film minden részletével, s feltárultak számunkra a fennmaradt kópiában lévő apró tartalmi keveredések. Forgatókönyv hiányában a puzzle módszerével, a képsorok belső logikáját követve illesztettük helyükre az elkeveredett részeket. Technikailag ez úgy történt, hogy az A. kazettáról a megfelelő sorrendben másoltuk át a snitteket egy másik kazettára, ezentúl: B. kazetta, s jegyzőkönyv rögzítette, hogy az egyes snittek milyen time kódok között voltak az A. kazettán, s mely time kódok közé kerültek a B. kazettán.
A film német inzertekkel maradt fenn, s felmerült a kérdés, hogy valamennyi inzertet lecseréljünk magyarra, vagy hagyjuk a filmet német verzióban, s német nyelven történjen meg a kiegészítés. Végül az utóbbi megoldás mellett döntöttünk. Ennek fő oka gazdasági természetű volt, ugyanis a Haghefilm díj nem lett volna elegendő az összes inzert lecserélésére. A másik ok filológiai természető. A korabeli forrásokból kiderül a film 1917-ben készült kópiájának eredeti hossza. Ezt akkor se lehetne restaurálni, ha teljes hosszban fennmaradt volna az 1918-ban gyártott német forgalmi kópia, mivel ennek hossza eredetileg is 270 méterrel rövidebb volt. Ezért döntöttünk úgy, hogy jobb híján – a magyar verzió előkerüléséig – a hiányosan fennmaradt német forgalmi kópiát tekintjük eredetinek, s ezt próbáljuk bemutatható állapotba hozni a lehető legkevesebb beavatkozással, tehát német nyelven.
Mivel elég sok cselekményelem hiányzik a kópiánkból, az inzerteken való aprólékos elmesélés megtörné a film lendületét, s élvezhetetlenné tenné azt. Ezért úgy határoztunk, hogy csak azokat az elemeket pótoljuk, melyek a fennmaradt részeket értelmezik, beletartoznak a cselekmény fő vonulatába, tehát nem epizodikusak. Ezen okból kihagytuk Gitta elkártyázásának és gyilkossá válásának a történetét, melyre a fennmaradt részekben nincs utalás, s melynek elmesélése túl hosszadalmas lett volna. Végül mindössze öt hiánypótló szöveges inzert készült német nyelven.
A film hiányző főcímét a korabeli sajtóban talált adatok alapján állítottuk össze. Két verzió készült. Az egyik csak felsorolta a közreműködőket, a másik a filmből választott állóképekkel mutatta be a főszereplőket. Tekintettel a film csonkaságára, a nagyobb teljességérzetet nyújtó második megoldást tartottuk szerencsésebbnek, de a Haghefilmre bíztuk a döntést, hogy azt a megoldást válassza, amelyre a díj összege lehetőséget nyújt.
Miután a főcím inzertek és az inzertpótlások is a helyükre kerültek, elküldtük a Haghefilm laboratóriumának a teljes dokumentációt: az A. kazettát, a B. kazettát, a jegyzőkönyvet, valamint a kiegészítő és főcím inzerteket nyomtatva és floppyn is. S ezzel részünkről a munka befejeződött. A Haghefilm laboratóriumban folytatódtak a restaurálás munkálatai. A szereplőket bemutató állóképes főcím változat került elfogadásra. Az eredetileg virazsírozott kópia színeit optikai színkeveréssel, az úgynevezett Desmet módszerrel rekonstruálták. 2002 augusztusában érkezett meg Budapestre a restaurált kópia.
Az archívum vetítőjében néhány szakember előtt egyelőre némán, de eredeti színeiben, sok év után újra megelevenedett a vásznon a rég elfeledett melodramatikus történet.
Olaszországi bemutató
A Haghefilm Award támogatásával restaurált filmek első bemutatóját a pordenonéi némafilmfesztiválon tartják. Számunkra 2002. október 17-én 22.30-kor érkezett el ez az ünnepélyes pillanat. Janovics Jenő filmje, mely versenyképességének és a külföldi piacra való kijutásának köszönhette fennmaradását, ismét külföldön, ezúttal Olaszországban bizonyíthatta, hogy a tízes évek magyar filmgyártása a szerény gazdasági és technikai feltételek ellenére sem maradt el a nemzetközi színvonaltól. Keletkezése után majd egy évszázaddal, némafilmértő nemzetközi közönség előtt elevenedett meg újra, az amerikai zongorista, Phil Carli zenéjével.
Filmtörténeti kutatások sokszor igazolták már, hogy klasszikus irodalmi művek adaptációi legtöbbször nem érik el az eredeti mű színvonalát, s szürke illusztrációk maradnak, ezzel szemben igénytelen alapanyagból gyakran eleven, ma is élvezhető művek születnek. A nézőtéri reagálásokból hamarosan lemérhettük, hogy a Sas Ede eredeti filmforgatókönyvéből készült film ebbe a második kategóriába tartozik. A görög tragédiák örök témáin élosködő, ponyvaízű vengerka-történet nem tartozott a kolozsvári presztízsfilmek közé. Janovics Jenő memóriájának rostáján is kihullott, kifelejtette a Kolozsváron készült filmek listájából,7 melyben csak 44 film, elsősorban klasszikus irodalmi művek adaptációi szerepelnek. Ezt a kis költségvetésű, igénytelen filmet szerény díszletekben, a kolozsvári utcák ódon földszintes házsorai között forgatták, de Janovics beállításai dekoratívak, néha egész modernek, s időnként már a kamera is megmozdul.
A hangulatos képek magukért beszélnek, inzertek nélkül is érthetőek. Berky Lili drámai erővel alakította a hűtlenségéért egész életében bűnhődő, s végül halállal lakoló asszonyt. Kifejező arcjátéka néhány premier plánban már főszerephez jut. Fekete Mihály sátáni csábító. Lengyel Vilmos gyámoltalan szerelmesként rajong a primadonnáért, akiről kiderül, hogy nem más, mint az anyja, aki őt gyerekkorában elhagyta, s aki hűtlenségével akaratlanul is apjának halálát okozta. Az anyjába szerelmes fiú különös története, mely már az ókorban is hatott, ma sem poros. Az utolsó éjszaka nem remekmű, de élő, ma is nézhető alkotás. A vetítés végén megkerestek bennünket külföldi barátaink, gratuláltak gyűjteményünk gyarapodásához, a Haghefilm díjhoz, a szépen restaurált kópiához. Megköszöntük a gratulációkat, bár éreztük, hogy ezek nem bennünket illetnének, hanem az erdélyi filmgyártás megteremtőit: a kolozsvári színészeket, s elsősorban Janovics Jenőt.
A film második nemzetközi karrierje ezzel még nem ért véget: májusban, Bécsben, az Európai Unióhoz csatlakozó országok filmarchívumainak bemutatkozó programja keretében vetítik újra Janovics filmjét.
1 Az utolsó éjszaka elveszett befejező képsorait idézi fel a forgatásról készült riport. (K. K.): Kolozsvári mozifelvételek. In: A Hétfő 1917. június 4. 2-3. o.
2 uo.
3 Riport a magyar moziról és a kolozsvári mozibemutatókról. In: Színházi Újság, 1917/41.
4 Welser-Vitéz Tibor: A kolozsvári filmgyártás. Bp. 1963. Kézirat a Magyar Nemzeti Filmarchívum Könyvtárában. 262-263, 419. o.
5 Mozifelvétel Kolozsvárt. In: Színházi Újság, 1917/40.
6 Die letzte Nacht. In: Paimann’s Filmlisten, 1918/91.
7 Janovics Jenő: A Hunyadi téri színház. Kolozsvár, Korunk Baráti társaság, 2001. 257-259. o.
