A filmfelújítási konferencia szakkifejezés négy éve létezik a magyar filmfelújítás szókincsében is. 2001-ben még a bolognai archívum javaslatára, és egy európai uniós támogatás keretében jött létre az első, azóta önerőből és szponzorok segítségével működik a rendezvény. 2004-ben immáron negyedik alkalommal került sor a Filmfelújítási Konferenciára a budapesti Örökmozgó moziban.
A rendezvényen filmfelújítási szakemberek és közép-európai archívumok képviselői találkoztak, hogy egy kétnapos tudományos konferencia keretében számoljanak be tapasztalataikról, miközben a közönség filmtörténeti ritkaságokkal ismerkedhetett meg a nyilvános vetítések alkalmával.
A konferencia anyaga idén igencsak szerteágazóra sikeredett: előkészületben lévő, félkész és elkészült projektek egyaránt szerepeltek az előadások témájaként és a vetítési programban. A közép-európai térség celluloidot érintő terveiről mélyenszántó beszámolót kaphatott a konferencián résztvevő érdeklodő. A szakmai jellegű előadások közül némileg kikandikált a fesztivál lassan állandósuló vendégének, a Párizsból érkezett Richard Billeaud-nak a From Script to Screen – A forgatókönyvtől a vászonig című előadása, aki a filmkészítés gyakorlati tényezőibe is beavatta a jelenlévő érdeklődőket.
Szintén más jellegű prezentációval készült a kanadai STIL Designtól érkező Frederic Lapointe, aki üzleti mederbe terelte a szakmai vizeket: a fém filmtároló dobozok helyett ajánlott új tárolási megoldást az archívumok számára. Az európai gyakorlatban használt dobozokkal ugyanis számtalan probléma van: a legsúlyosabb, az ún. ecetesedési szindróma mellett nehezen tárolható, a szellőzési és szállítási gondokról már nem is beszélve. A tengerentúlon már bevett gyakorlat a műanyag dobozokra való átállás, ami természetesen számtalan előnnyel rendelkezik ugyan, de van egy igen jelentős, rövid távon jelentkező hátránya: tetemes összegeket emészt fel a beszerzése.
Nehéz sorsú archívumok
A kivételek után pedig jöttek a szigorúan szakmai jellegű eloadások: a közép-európai térség archívumai ismertették munkájukat. A konferencián résztvevő intézmények közül az egykori Jugoszlávia utódállamai vannak a legnehezebb helyzetben: ezek a fiatal intézmények nemcsak komoly anyagi gondokkal küszködnek, de gyűjteményezési nehézségeik is vannak. Erre elsőként a macedón fél világított rá.
Vladimir Angelov, a Kinoteka na Makedonija vezetője egy elkezdett projekttel érkezett: terveik szerint William Dieterle egy kevéssé ismert alkotását, a Puskin regényéből készült Dubrovszkij című filmet szeretnék felújítani, mert a film gyártásában közreműködtek macedónok is. A szükséges anyagi erőforrások előteremtésében azonban nem tudják, hova fordulhatnának. A formálódó páneurópai eszme jegyében is van jelentősége a nemzetiségnek, főleg költségvetési szempontokból, hiszen egy film felújításának finanszírozásában a nemzeti kincset féltő állam vállal döntően szerepet. A Dubrovszkij esetében ez a logika nehezen léphet működésbe, a film nemzetisége ugyanis teljességgel megállapíthatatlan. A produkció az egykori Jugoszlávia zászlaja alatt készült, de a gyártásban valójában Macedónia képviselte az államot. A film rendezője, William Dieterle osztrák, az olasz koprodukció miatt a film főcíme és nyelve olasz, amerikai színészek szép számmal vettek részt benne. Ha mindez nem lenne elég: orosz regényből készült, és mindezt tetézi, hogy a film kópiája szerbhorvát feliratot tartalmaz. Arra a kérdésre, hogy kié a film, a konferencia résztvevői sem tudtak választ adni, csak a további tapogatózások irányát jelölték meg: a német nyelvű hangsáv, illetve az amerikai Dieterle-hagyaték felkutatása segítségére lehet a filológiai küzdelemnek.
Nincs könnyebb helyzetben a jugoszláv utódállamok közül Szlovénia sem. Mint azt Viktor Bertoncelj, a Slovenska Kinoteka vezetője elmondta, a mai szlovén filmművészet helyzete a legkevésbé sem rózsás: 35 mm-re alig forgat valaki az országban, és a 16 mm sem népszerű, húsz alatt van a celluloidra készült összes alkotás száma – játékfilmeket, dokumentumfilmeket, és rövidfilmeket együttvéve! A nemzeti filmtermés nagy részét digitális technikára készítik az alkotók – ennek felkutatása és dokumentálása pedig igencsak nehézkes. Archiválás szempontjából sem állnak a helyzet magaslatán, a nyelvet tekintik a gyűjteményezés meghatározó szempontjának: a szlovén filmművészet részének tekintenek minden szlovén nyelvű filmet. Az archív kópiák nagy része azonban Belgrádban van (jó esetben), a többi remekmű helyének felderítése még várat magára.
Ezzel ellentétben a Jugoslovenska Kinoteka szokásához híven kész projekttel jelentkezett – folytatta az elmúlt években megkezdett melodráma vonalat: a tavalyi Bányászszerencse (1929) felújított változata után idén A bűntelen bűnös című, 1930-ban készült szerb szerelmi melodráma felújításával mutatkozott be, amelyet a nyilvános vetítések alkalmával a nagyérdemű rendelkezésére is bocsátott.
A nehéz sorsú archívumok bemutatkozását gyarapította a Slovak Film Institute színeiben Ivan Krajovic. Szlovákia is az utódállamok szomorú sorsában osztozik: szintén a nyelvi szempontokat követik a nemzeti gyűjtőkör meghatározásakor, azaz szlovák filmnek tekintenek minden valaha készült szlovák nyelvű filmet (tehát az egykori Csehszlovákia területén készült filmeket is), és nagy hangsúlyt fektetnek az animációs filmek megmentésére – a konferencián is egy animációs filmmel mutatkoztak be. A szlovák filmarchívumnak azonban anyagi okokból nincs lehetősége hagyományos módszerű, manuális jellegű nagy projektekben gondolkozni a filmrestaurálást illetően, számukra az egyetlen kiutat a megőrzésben és hozzáférhető tételben a film digitális felújítása és DVD-n történő forgalmazása jelentheti. Az ilyen módon elérhető szlovák filmművészet reményeik szerint megismertethető lesz szélesebb nemzetközi közönség számára is, mert az a szomorú tapasztalatuk, hogy nemhogy magukat a szlovák filmeket, de a szlovák rendezők nevét sem nagyon ismerik a nagyvilágban.
Felújítás helyett proliferáció
A konferencia egyetlen uniós résztvevője, a német filmarchívum jól példázta a vasfüggönyön túli másként működést. Egy szerencsétlen véletlen, az albán fél távolmaradása miatt a Berlini Filmarchívum színeiben érkező Martin Koerbernek két, professzionális jellegű prezentációra is lehetosége nyílt, bár a hivatalos program szerint csak a Metropolis felújítási nehézségeit ismertette volna, de a közönség nyomására, és a konferencia programjában keletkezo holtidő betöltésére elhangzott Dreyer Vámpírjának a felújítás-története is.
Koerber új szakszóval bővítette a filmfelújítás terminológiáját, és bevezette a proliferáció fogalmát, szerinte ugyanis nem a megőrzésen vagy a felújításon van a hangsúly a restaurálás során, hanem a film továbbélésén – fizikailag és a köztudatban egyaránt. A berlini archivátor emellett egy új szempontra hívta fel a figyelmet a kutatásban: a régi filmek hosszát nem percben kell mérni, hanem szigorúan méterben, hiszen a vetítés hossza a korabeli gépek állapotától függött, ezért lehetnek eltérések az egyes adatok között. Ugyanakkor persze a szalaghossz sem konstans érték, hiszen az inzertek esetleges megléte, illetve hossza ezen is változtathat. Koerber filológiai pontossággal kutatta fel Fritz Lang Metropolis című filmjének összes létező kópiáját – mint ismeretes, a Metropolisnak gyakorlatilag három eredetinek tekinthető változata van: egy eredeti német, egy teljességgel átvágott amerikai, és egy visszavágott német. Az amerikai Paramount cég minden esetben átvágta az UFA-tól vásárolt német némafilmeket, de a Metropolis esetében az amerikai változat annyira más, hogy nemcsak a jelenetek sorrendje tér el, de a történet alapkonfliktusa is. A vágás egy drámaíró kezét dicséri, Channing Pollockét – az általa kivágott jelenetek sohasem kerültek elő. (A köztudat egyébként ezt a változatot ismeri el eredetinek, és érdekes módon Lang még életében sem reagált erre: külsős rendező volt.)
Ez a tény a felújítás számára egyszerre jelent könnyebbséget és nehézséget, hiszen egyszerre három negatív is rendelkezésre áll a restaurációhoz, helyesebben proliferációhoz. Tovább könnyíti a munkát, hogy minden esetben kameranegatívról beszélhetünk, hiszen a Metropolis a filmtörténet egyik legtúlforgatottabb alkotása (egyes adatok szerint 148-szor vettek fel egy jelenetet!). Ugyanakkor döntéshelyzetbe kerülnek a restaurátorok, hogy akkor valójában mi is tekinthető eredeti Metropolisnak. Hatalmas szerencséjükre a felújítás munkálatai közben került elő a film forgatókönyve és az eredeti zene kottája, így már pontosan lehet tudni, hogy körülbelül 800 méter hiányzik az általuk restaurált változatból – ezt a vetítés során fekete kockákkal jelzik a filmben, ám a forgatókönyv segítségével inzertekben foglalják össze a hiányzó jelenetek cselekményét. Az újra gyönyörű képekben pompázó Metropolist a magyar közönség is teljes szépségében élvezhette a konferencia vetítésein.
A Berlini Archívum nagy szerencséjére az ARTE televízió kezdeményezte és támogatta Carl Theodor Dreyer Vámpír című filmjének felújítását. A Vámpír felújítása, illetve proliferációja során sem vágták könnyű fába a fejszéjüket a német archivátorok, mert a filmet Dreyer és stábja eredetileg hangosfilmnek forgatta, és az esetleges külföldi forgalmazás reményében a forgatás során három különböző ajakmozgással vették fel az egyes jeleneteket, hogy az utószinkronizálók számára több lehetoség legyen: ún. német, angol, francia változat készült. Ez egyetlen szempontból jelent könnyebbséget a helyreállítás során: egy originál kameranegatív létezik csak, de arra három különböző változat van forgatva. Mindez az utókor számára igen változatos mixelésre adott alkalmat: a legkülönbözőbb változatok keverednek az egyes kópiákban, a film hol hangos, hol inzertes, de a képanyaga minden kópia esetében zavaros. Érdekes módon Dreyer sem reagált a filmjét ért támadásokra, pedig Langgal ellentétben ő maga volt a filmjogok tulajdonosa.
A lassan szintén törzsvendéggé váló Nicolaus Wostry, az osztrák filmarchívum vezetője egyszerre beszélt elragadtatva a régi filmek gyönyöruségéről, és tárgyilagosan a forgalmazás lehetetlenségéről. Az osztrák filmarchívum a prágai labor titokzatos virazsírozásával készült Lubitsch filmmel, a Rómeó és Júlia a hóbannal érkezett a konferenciára, de sajnos Wostrytól sem sikerült többet megtudni erről az újfajta virazsírozási eljárásról, ugyanis még őt sem engedték az eljárás közelébe, annyira őrzi a cseh manufaktúra az aranycsinálás titkát.
