A festőből lett filmes provokatőr Szolnokon tartott mesterkurzust az Alexandre Trauner Art/Filmfesztiválon, ahol barokk festészettől kezdve a hagyományos mozi haláláig sok mindenről beszélt. A fáradtság jeleit egyáltalán nem mutató 76 éves brit auteur az előadás után készségesen állt az újságírók rendelkezésére egy rövid csevegés erejéig.
Előadásában azt mondta, hogy a mozi haldoklik, vagy talán már meg is halt. Mi jön utána?
Valami olyasmi következik szerintem, ami a közösségi médiákból fakad. A közösségi média nagyon privát, leginkább olyasmiről szól, hogy te még én melyik vendéglőbe megyünk ma este, nem feltétlenül érdeke más emberek fantáziáinak beindítása. És a „laptop-generiáció” teljesen másképp gondolkodik, mint az apáik generációja. Amszterdamban élek, és ott is látom, hogy a fiatalok egyszerűen nem járnak moziba. Nem érdekli őket.
Ön jár?
Szinte soha. Nem voltam harminc éve. A mozi unalmas.
De azért az új Szárnyas fejvadászt látta…
Igen. Természetesen nekem tudni kell a moziról, kell ismernem az új technológiákat, mindig kellenek új zenék és új színészek. De nem a moziteremben nézem meg. Mint mindenki másnak, van egy csomó tévéképernyőm otthon, így aztán mindent nagyon töredékesen látok. Pause, forward, pause, forward. Így aztán kicsit véletlen is volt, hogy láttam a második Blade Runnert. Különleges film. Ön látta?
Igen.
Tetszett?
Igen.
Arra gondolok, ahogyan meg vannak mutatva a dolgok, a látványra, a kameramunkára. És a melankóliára. Disztopikus melankólia. Számomra azt volt a legérdekesebb látni, hogy hova jut a világ. Borzalmas idő, rettenetes emberek, tele robotokkal…
Szóval véletlenül bukkant a filmre.
Igen. Fiatal gyerekeim vannak, és néha bekukkantok a válluk mögött abba, amit néznek. Egy nagyobb képernyőn láttam, és teljesen le voltam nyűgözve a képektől.
Apropó nagy képernyők: én is otthon láttam, mert rühellem a 3D-t. Ön mit gondol a 3D-ről?
A 3D szerintem időpazarlás.
De azért nem minden technológiához ez a hozzáállása…
Nem, sőt, mindig érdekel, hogy éppen mit talál ki ez a fejlesztő vagy a másik – egy olyan számára, mint én, aki több képernyőben, kép-a-képben-a-képben, többszörözésben, képernyőfelosztásban gondolkozik, ez fontos. Azért is érdekel, mert a sok képernyős látásnak sok köze van ahhoz, ahogyan hallunk.
A celluloid azért elég szép technikai fejlődést ért meg, mielőtt leváltotta volna a digitális…
Soha nem mennék vissza! Gondoljon csak arra, hogy milyen egyszerű a montázs manapság. Valós időben lehet vágni, azonnal lehet látni a filmet. Régebb laborba kellett küldeni, ahol néha elveszett, meg a kép fölötti kontroll is nagyon-nagyon körülményes volt. És amit meg lehetett csinálni celluloidon, azt még könnyebben meg lehet csinálni elektronikus hordozókkal.
Igen, de…
Nincs „de”. Bocsánat, de nincs „de”! Filmesként biztosíthatom önt, hogy a képlékenység, a változtatási lehetőségek sokasága miatt kiválóbb az elektronikus média.
Nem zavarja a képzaj, a tömörítési hibák, a műviség?
Nem! A filmeknek nagyon művi képe van amúgy is. A mozi a legmesterségesebb művészeti forma. Ragadjuk meg hát pont ezt a mesterségességet, sőt, használjuk ki rendesen! Ne tegyük be a régi bort az új palackba!
Elég az új technológiákból, mi a helyzet a megőrzéssel? Rembrandt Éjjeli őrjáratát éppen most fogják restaurálni, ráadásul élőben közvetítik…
Mindig óvatosan állok hozzá a restaurálás kérdéséhez, hiszen egyik kép sem lesz már soha ugyanolyan. Nagy rajongója vagyok a festményeknek, de nagyrészük nincs is jól megfestve, sokszor a festék lepattogzik. Ugyebár mindig előrángatjuk da Vinci Utolsó vacsoráját, de a festmény nagyrésze a földön van! Esik le. Amikor elmegyünk megnézni, el kell zárni előlünk, mert a savas lélegzetünk reagál a festékkel. Leonardo játszadozott az akkori új technológiákkal, olajat és freskófestéket kevert, amit nem szabadna, hiszen nem keverednek jól. De ők nem is az örökkévalóságnak szánták a képeiket. A legtöbb festő szerintem úgy gondolta, hogy a festményük náluk hamarabb tűnik el. A festményeket egyszerűen rövid életűnek gondolták. Biztos vagyok benne, hogy Michelangelo nem számított arra, hogy a Sixtusi kápolna még ma is áll, pláne benne a falfestményeivel. Szóval lehet, hogy másképp kellene gondolkoznunk a megőrzésről, a restaurálásról is.
Arról is beszélt a mesterkurzuson, hogy a mozi a mai napig szövegalapú, előbb szövegként születik meg, s ehhez képest inkább képek által vezérelt mozira lenne szükség. Lehet forgatókönyv nélkül filmet készíteni?
Igen, de azért egy kicsit ellentmondásos ez a téma. Ugyanis én imádok forgatókönyvet írni. Van vagy ötven, ami már készen van, és tudom, hogy soha nem lesz belőlük film. De nem aggódom, mert élveztem írni őket. Ezzel együtt viszont azt mondom, hogy a szöveg már annyi lehetőséget kapott, adjunk már végre egy esélyt a képeknek is, legyen saját médiuma.
Térjünk vissza a közösségi médiákhoz. Hogyan lehet eligazodni bennük? Percenként képek milliói születnek világszerte…
Ön újságíró. Százezrével vannak újságok, és mégsem olvassa mindet, nem igaz? Valamiképpen szelektál.
De hogyan lehet szelektálni ebben a túláradásban?
Ön is tudja, hogy mi az, amit élvez, ami izgatja. Mindennap döntéseket hoz azzal kapcsolatban, hogy mit eszik, kivel fekszik le, ésatöbbi. Ugyanez van a filmekkel is. Én például tudok mondani jópár olyan filmest, aki valószínűleg nem érdekel. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem nézek meg semmit, amit George Lucas csinál. Talán egy-két amerikai filmrendező érdekel, mint pl. Ridley Scott, aki az eredeti Szárnyas fejvadászt készítette. Az ő dolgait mindig megnézem. Sokszor unalmasak, banálisak vagy egyszerűen buták a témái, de tud filmet készíteni, jó a production value-érzéke. Ügyesen tud képben fogalmazni. Sokszor ki is kapcsolom a hangot, csak a képet nézem, annyira sziporkázó. Az a jó benne, hogy sohasem fecseg, nem pazarol el képet. Meg lehet figyelni, hogy a fogalmazásmódjában nincsenek határozószavak vagy névelők. Minden vagy ige, vagy főnév. Ezt szeretem benne.
Más, még életben lévő rendezők, akiket szeret?
Csodáltam David Lynchet, annyira fura.
Már nem csodálja?
Nem.
Miért?
Nos, hát már régóta ugyanazt a filmet csinálja újból és újból. És szinte csak ez az „amerikai paranoia” foglalkoztatja. Na meg aztán szerettem Cronenberget is, de ő elkezdett ilyen szenzációs regényadaptációkat csinálni... Meztelen ebéd, Karambol... ezek a beat-generációs regények. Illusztrálja őket nagyvásznon. Ami lusta és unalmas dolog.
Abban egyet tudok érteni, hogy mindenben lehet találni valamit, nem lehet végignézni egy százperces filmet egy nanoszekundumnyi érdekesség észrevétele nélkül – de ez számomra nem elég. Én azt akarom, hogy mind a száz perc szép legyen.
Talán Kubrick mondta, hogy elég, ha van hat jó jeleneted…
Ő is unalmas, nemdebár? Nagyon unalmas. Nagyon középutasnak találom, konvencionálisnak. Na, ő az avantgárd burzsujok kedvenc rendezője. Ezek az emberek vállonveregetik magukat azzal, hogy Kubrick mekkora filmrendező volt. Pedig épp csak egy rövid orrhosszal járt mindig a többiek előtt. Ennyi. Hitchcockkal is ugyanez van. Mindig ugyanazt a szüszpanszt csinálja. A végére már annyira felhúz vele, hogy a vége, a cél sohasem szentesíti az eszközt.
Miért költözött Hollandiába? Rembrandt miatt?
A szerelem miatt. Munkát keresni mentem, a feleségemre leltem. És ha már választani kell, akkor inkább Vermeer a kedvencem.
Mi a teendő a „képi analfabetizmus” tekintetében, amiről beszélt?
Még több filmet és még több filmet és még több filmet kell csinálni. És még több és még több embert kell rávenni, hogy megnézzék őket és hogy beszélgessenek róluk. Ön egy kapuőr, én is kapuőr vagyok. Mi vagyunk a közönség és a kreativitás közti közvetítők. Ez pedig nagy felelősség. Sőt, az öné nagyobb, mint az enyém: én csak egyetlen filmkészítő vagyok, ön viszont több száz filmkészítővel beszélget.
