A dokumentumfilmként futó Csoma legendárium csalódást okozhat azon nézők számára, akik arra számítanak, hogy Kőrösi Csoma Sándorról, illetve távol-keleti utazásairól, munkájáról fognak többletinformációkat szerezni. Szemző Tibornak a dokumentumfilm műfaján kívül nagyjátékfilmnek is titulált alkotását inkább a közjáték műfajába sorolnám.

Kétségtelenül különleges hangulatú film azok számára, akik rá tudnak hangolódni, de még ekként sem képes 80 percig fenntartani a néző érdeklődését. A különböző filmes technikákkal készült részek váltakozása izgalmasnak ígérkezik, valamiféle építkezést várunk el, de ismét csalódnunk kell, hiszen az animációs és dokumentarista részletek monotonon követik egymást. A film faképnél hagy mindenféle dramaturgiát, szerkezetileg egymást követő részek repetitív sorozata, melyek már a második körnél kifulladnak. A filmet lassúság, vontatottság jellemzi, egyetlen pozitívumát az eredeti helyszíneken, Super 8-as kamerával rögzített, időnként művészi igénnyel fényképezett, máskor pedig a valóságábrázolás igényével felvett életképek sora képezi.

Az animációs részek a Kőrösi Csoma Sándorról született legendák, népi mondák illusztrációi, amelyek Törőcsik Mari hangjával régi esti mesék hangulatát idézik. A film veszít hitelességéből azáltal, hogy a dokumentumnak szánt részek sem tartalmaznak hiteles adatokat, dokumentum értékű információkat, csupán szövegrészeket, reflexiókat, egykor feljegyzett gondolattöredékeket, ezért csak hangulatokat képesek közvetíteni. Erre játszanak rá a különböző nyelvű hangfelvételek, amelyek néha bábeli hangzavarként rakódnak rá a képi információkra.

A nyelvi sokféleségben nem nehéz eltévedni, hiszen legtöbbjük érthetetlen számunkra, a fordítást mellőzi a rendező, egyazon szövegrész több nyelven is elhangzik, olykor egyidőben. Alkalmanként több hangsáv csúszik egybe, s a magyar néző természetesen a számára ismerős hangzásvilágra koncentrál, a többit esetleges zajforrásként kezelve, ami jócskán akadályozza a megértést. A különböző nyelvek jelöletlenek, egy kevésbé gyakorlott fül hármat-négyet felismer (például angol, német, latin), a többi pedig belevegyül egy keleties hangzásvilágba, ami ismételten a film hangulatjellegét erősíti, de információtartalommal nem bír. Az egyes részeket szöveges inzertek kötik össze, amelyeknek forrásai nincsenek megjelölve, nem kötődnek szervesen egymáshoz, sem közvetlenül a képi világhoz, vagy a történetvázhoz, ennélfogva a film egy közjátékokkal összekötött estimese-sorozathoz, avagy mesékkel tűzdelt közjáték-vonulathoz hasonlítható.

Szemző Tibor zeneszerzői munkája a filmben sokkal dicséretesebb, mint rendezése. A zenei betétek fenntartják a film hangulatát, a képek is egy távoli, ismeretlen világba kalauzolnak, de elszakítva természetes hangzásviláguktól elveszítik valódi értéküket. Szaladják István páratlan értékű képei beleragadnak a képzeletvilág mocsarába, ahonnan nem tudnak elérni a célközönséghez.

A filmet azok számára ajánlanám, akik egy zsúfolt munkanap után szeretnének egy közel másfél órás nyugodt pihenőt a távol-keleti hangulatos mesevilágban, és lazítani szeretnének egy kellemes hangzásvilágban, átérezvén az idegen tájakon való kalandozás élményét.