Megfázva bár, de törve nem érkeztem haza Edinburgh-ből, azzal a jóleső érzéssel, hogy a fesztivál most is tartogatott meglepetéseket, és mint lenni szokott, most sem feltétlenül onnan jöttek ezek a meglepetések, ahonnan az ember a legjobban várta volna őket.

S. A. Halewood: Bigga Than Ben: A Russans’ Guide to Ripping off London

A különböző kultúrák ütköztetése mindig is hálás témája volt a vígjátékoknak. Javarészt erre épít a Bigga Than Ben: A Russans’ Guide to Ripping off London is. Két vagány orosz fiú vág neki szép reményekkel Londonnak, hogy lenyúlják azt, de rá kell jönniük, hogy ez korántsem olyan egyszerű. Sok vidám, mondjuk úgy inkább kívülről szemlélve vidám, kalandba keverednek, míg aztán rá kell jönniük, a dolog egyre inkább úgy fest, hogy London, illetve az itt élő „barátaik” nyúlják le őket. S. A. Halewood rendező Pavel Tetersky és Sergei Sakin Bol’she Ben című, napló formában megírt bestsellerét vitte vászonra Ben Barnes és Andrei Chadov főszereplésével. A film igazi felüdülés, annak ellenére, hogy a vége felé sokkal komorabb hangvételt ölt, mivel az egyik fiú a kábítószer rabja lesz és menthetetlenül csúszik lefelé a lejtőn. Barátja számára pedig kiderül, bármennyire is udvariasnak, jóhiszeműnek, sőt naivnak tűnnek az angolok, azért Londont nem lehet csak úgy egyszerűen zsebre vágni.

Jake Mahaffy: Wellness

Nem nagyon tudok olyan emberről, akit legalább egyszer életében ne próbáltak volna valamely piramishálózatba behálózni. A kezdeti befektetés után az értékesítéseknek megfelelően egyre följebb lehet jutni a csúcs felé, míg egyszer csak már dolgozni sem kell, ha egy egész hálózat dolgozik alattunk. Brosúrákkal, termékajánlókkal és siker sztorikkal színesített bemutatókkal és még ki tudja, mivel próbálják beszervezni a gyanútlan áldozatokat, akikből előbb utóbb tényleg áldozatok lesznek, mert mire feleszmélnek, már legtöbbször bottal üthetik a befektetésük nyomát. Jake Mahaffy filmje a Wellness is egy ilyen esetet dolgoz fel. A könnyebb élet és a meggazdagodás reményében Thomas Lindsey (Jeff Clark) egy Wellness nevű termék forgalmazását vállalja, amely állítólag „paradigmaváltást hoz az egészségügybe” a baj csak az, hogy sem a mintakollekció, sem a brosúrák nem érkeznek meg, mint ahogy nem érkezik meg a céges autó, sőt a fizetési előleg sem. Ennek ellenére Thomas Lindsey olcsó kis öltönyében, aktatáskájával rendíthetetlenül jár házról házra és készül a termékbemutatóra. Annyira bízik a sikerben, hogy az sem tűnik gyanúsnak neki, hogy soha senki nem hívja vissza és a méregdrága termékminta-kollekciónak, amibe a legutolsó centjét is befektette, nyoma sincs. A Wellness a jóhiszemű, boldogulni vágyó kisember tragédiája. Minimális költségvetéssel vászonra vitt jól megírt forgatókönyv, ami egyszerre humoros és tragikus. A film rengeteget köszönhet a Thomas Lindsey-t megformáló Jeff Clarknak, akinél jobbat találni sem lehetett volna az amerikai álom meghiúsulásának bemutatásához.

Ha színészi alakításról és az álmok megvalósításáról van szó muszáj megemlíteni Andrei Konchalovsky legújabb filmjének, a Gloss: The Director’s Cut-nak a főszereplőjét, Yuliya Vysotskayat, aki talán a fesztivál egyik legjobb női alakítását nyújtotta egy korántsem olyan egyértelműen jónak mondható produkcióban. A film a maga laza szerkezetével és harsányságával már az első fél órában elveszi az ember kedvét attól, hogy végignézze, mit is akar ebből kihozni a neves rendező. Annyira sablonos és sokat hallott a történet, nem is beszélve a mellékszálakról, amelyek többségébe Konchalovsky csak belekezd, de elvarratlanul hagyja őket! Vagy legalább is annyit időzni rajtuk, mintha azoknak később bármilyen jelentőségük is lenne a történet végkimenetelének szempontjából. Rövidebben is éppolyan érthető lenne mi is zajlik a moszkvai divat világában és az attól nem is olyan távol eső alvilágban. Yuliya Vysotskaya is inkább csak idegesítően harsány az elején a vidéki lány, Galya szerepében, aki arról álmodozik, hogy egyszer híres moszkvai modell lesz belőle. Az álma persze nem válik ilyen könnyen valóra, és a rögös út, amit végig kell járnia, végül egy modellügynökségnek álcázott közvetítőirodához viszi. Csinos ugyan, de közelebb jár már a harminchoz, mint a húszhoz, így sem modellnek, sem jövendőbeli milliomos feleségnek nem felel meg – jobb híján tehát az iroda vezetőjének asszisztense lesz. Egyszer azonban rá is rámosolyog a szerencse, bár akkorra már Galya sem az a naiv vidéki liba, aki a gazdagság reményében bármire hajlandó lenne. A film csúcspontja Galya nagymonológja, amiben annyi keserűség és érzelmi kiszolgáltatottság van, mint Brian De Palma Fekete dáliájának emlékezetes szereplőválogatós jelenetében, amikor a fekete-fehér képeken a rendezői utasításokat követve Mia Kirshner mezteleníti le a lelkét a kamera előtt. Ha másért nem, emiatt megérte megnézni a filmet. A rendező Andrei Konchalovsky a vetítés után elnézést kért a közönségtől, bevallva, most jött rá, mekkorát hibázott a filmmel, és a közönséggel együtt újra nézve rá kellett jönnie mennyire más reakciókat vált ki a Gloss a nyugati nézőkből, mint hazájában.

Jose Padihla: Tropa de elite

A Berlini Filmfesztivál után sorra jelentek meg a cikkek szidva a versenyprogramot, és értetlenkedve azon, hogyan is lehet, hogy José Padihla igencsak fasiszta felhangú filmje az Elite Squad (Tropa de elite) nyerte az Aranymedvét. Ezek után kíváncsi voltam a filmre, ami nekem ez idáig kimaradt az életemből. A címszereplő Rio De Janeiro-i elit rendőralakulat elszántan küzd a drogkereskedelem és a korrupt rendőrség ellen, ám ez a munka a kőkeményre edzett kommandósokat is kikezdi, nem csoda, hogy egyre többen hagyják ott idő előtt a munkát. Kénytelenek utánpótlásról gondoskodni, a kiképzés pedig a munka jellegéhez mérten kegyetlen és kíméletlen a gyengékkel. Az eseményeket egy elit alakulatos nézőpontjából látjuk, aki inkább családot szeretne, de addig nem szállhat ki, amíg meg nem találja megfelelő utódját. Megkezdődik a keresés és a kemény kiképzés, amelynek során csak a legjobbak maradhatnak, mert csak nekik van esélyük a túlélésre. Kétségtelenül benne van a filmben az a gondolat, hogy csak a kegyetlen, akár fasisztának nevezhető módszerek hoznak megoldást a problémákra és ez azért elgondolkoztató, ám az Elite Squad lendületes, dinamikusan szerkesztett alkotás, ami egy percig nem engedi lankadni a figyelmet, az erőszakos jeleneteket, pedig éppen az a farkastörvények uralta közeg szülte, amiben a cselekmény játszódik.

Noha csöndesebb város és hűvösebb időjárás fogadta az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál résztvevőit, a fesztivál igyekezett hozni a tőle megszokott színvonalat. Új, felfedezésre váró filmek sora gondoskodott arról, hogy azoknak is megérje ellátogatni ide, akik korábban az augusztusi napsütésben egymással párhuzamosan zajló fesztiválok színes forgatagáért jöttek Edinburgh-be.