A Csokoládé életrajzi-történelmi film, ami két pionír bohócról szól, azonban furcsamód sokkal jobban működik drámaként, mint vígjátékként.
A Csokoládé biopic a kubai Rafael Padilláról, ő volt az első színes bőrű bohóc. A 19–20. század fordulóján a cirkusz sosem látott népszerűségnek örvendett a franciáknál, a Csokoládé művésznevű bohóc és társa, Foottit is ekkor váltak emblematikus duóvá, még a Lumière fivérek is felvették őket. A film megismerkedésüktől mutatja be történetüket, felemelkedésükön át egészen sikerük legvégéig. Foottit magánszámai a századfordulóra már elavultnak számítottak, ezért úgy próbálta felvenni a versenyt a humor fejlődésével, hogy felfogadott maga mellé egy néger segédet, aki addig vadembernek öltözve, cirkuszi attrakcióként ijesztgette a nagyérdeműt.
A film hitelesen mutatja be a korabeli cirkuszi szcénát, de nem vígjáték. Viszont szórakoztató, látványos, könnyed darab: rekonstruálja Csokoládé és Foottit műsorszámait, amiket Omar Sy és James Thiérrée briliáns komikus alakításokkal elevenítenek fel. Az utóbbi egyébként nem is pusztán színész, hanem cirkuszi előadó, és mellesleg Charlie Chaplin unokája. Sy nem marad el tőle, pedig performanszaik könnyedén fajulhattak volna ripacskodásba. Viszont nevetni ritkán lehet ezeken a műsorszámokon, mivel a humor azóta is rengeteget fejlődött: amin a századforduló közönsége hahotázott, azon a mai publikum legfeljebb mosolyog.
Ez a film dráma, ami viszont nem is elsősorban a komédiáról szól. Foottit szála ugyan sokat elárul arról, milyenek a komikusok a színfalak mögött, de ez elsősorban Csokoládé története. Foottit a színpadi bolondozások előtt és után valójában egy keményen dolgozó profi, aki amúgy mindig depressziós. Csokoládét viszont alig érdekli a cirkusz világa, az ő szála sokkal inkább a rasszizmusról szól, ami a film szerint teljesen hétköznapinak és elfogadottnak számított ebben a korban. Csokoládé eleinte csak azzal tud pénzt keresni, hogy állatias vadembernek adja ki magát, pedig amúgy Shakespeare-t olvas. Aztán a Foottittal alkotott duóban is csak addig érdekli a publikumot, amíg egy pofozógép, a legnépszerűbb gegjük ugyanis az, hogy a fehér bohóc megruházza. A szerepe a „buta bohóc”, a neve eggyé válik a megalázással, a plakátokon majomként ábrázolják. Amikor megelégeli sztereotip imázsát, kemény munkával megtanulja Othello szerepét, amivel végre önmagát adhatja, mivel szerinte a velencei mór is ott követte el a hibát, hogy meg akart felelni a fehéreknek. Ő az első fekete, aki Othellót alakítja a színpadon, de ezzel persze már túlságosan is megelőzi a korát. Szála igazi érzelemi hullámvasút, tele sikerélményekkel és mélypontokkal.
A főhős szép ívű jellemfejlődésen megy át: eleinte nem zavarja, hogy káros sztereotípiát tart életben, de amikor a hírnév csúcsán szembesül az irigykedő franciák rasszizmusával, megkomolyodik és szakítani akar múltjával. Hirtelen ambíciókat növeszt, mivel bőrszíne miatt a pénz és a népszerűség sem hoz neki megváltást. Nincsenek papírjai, így egy ízben lecsukják, és a börtönben megismerkedik egy öntudatos feketével, aki felforgatás vádja miatt ül. Ez a férfi éppúgy inspirálja hősünket, mint Denzel Washingtont a mohamedán mentora a sitten a Malcolm X-ben. Csokoládé ráadásul rabszolgacsaládba született, és gyerekként gyakran végig kellett néznie, ahogy az apját megalázzák a gazdái. Szeretné, ha ez nem ismétlődne meg – a gyerekkori trauma kísértése klisé a filmdrámákban, de működik.
Bármennyire is hasonlítanak az Életrevalók párosára, a két bohóc buddy movie-ba illő duójának dinamikája és kémiája olajozottan működteti a cselekményt. Szépen polarizált figurák: Foottit vérprofi, szerzetesi életet él, aszexuális, munkalkoholista, a szakmájába szerelmes, nem vágyik többre. Ő találja ki a gegeket is. Csokoládé viszont nőfaló, játékszenvedéllyel küzd, nagykanállal eszi az életet. Jég és tűz, ami rengeteg konfliktust generál közöttük, és nem csak a színfalak mögött: a színpadi előadásaikat is feszültebbé teszi. Később elmérgesedik a viszonyuk, csak idő kérdése tehát, hogy mikor kezdenek el improvizálni és csattan el egy szokottnál erősebb pofon.
Csokoládé mint főhős azonosulásra is alkalmas, mivel a film elején egy tudatlan kívülálló, idegen, akivel együtt a néző is felfedezheti a korabeli Franciaországot és főleg Párizst. A hőssel együtt nyílik ki a szemünk a korabeli rasszizmusra. Nem is egy, hanem két mentora is van, Foottit ugyanis a cirkusz mesterségére tanítja ki. A főhősnek szurkolunk, mert underdog, aki egyedül van a világ ellen: konfliktusban áll társával, főnökeivel, a rasszista társadalommal és nem utolsósorban magával, amiért sztereotípia erősítésével keresi a kenyerét. És ahogy Othellót is csak Csokoládé tudta hitelesen eljátszani, úgy Csokoládét is csak Sy, aki sztár egy olyan országban, ahol hírhedten és meglepően erős a szélsőjobb. De persze nem csak részéről lehet személyes a film: az író-rendező, Roschdy Zem marokkói.
