A párszáz lakosú kisvárosok a vidéki Amerika klausztrofób helyszínei. Sötét titkok, befásult rendőrök, kitörésről és újrakezdésről álmodozó lakók szolgáltatnak szökőévente elsőrangú földrajzi-lelki topográfiát egy-egy újabb pszichothrillerhez. Nyilván ebben a népszerű műfajtöredékben is – mint bármely másikban – azok az alkotók újítanak, akik a bejáratott toposzok vizuális vagy narratív takarékosságát emblematikus karakterek csendesen katasztrofális őrületével ötvözik, s a szűk mentális tér éjsötét tébolyából globálisan keserű pesszimizmust képesek közvetíteni. Tisztességes Stephen King-adaptátotoroknak és a Coen fivéreknek ez rendszerint sikerül.
Nem úgy azonban Matt Shakman rendezőnek Cut Bank című mozijával, melyet a kolozsvári multiplexek napi egyetlen, késő esti vetítésre kárhoztattak. Shakman több futó sorozat epizódrendezőjeként múlatja munkanapjait, hol egyik, hol másik tévétársaság bérében, többek között a nemrég bemutatott, népszerű Fargo két utolsó darabját vezényelte le saját kezűleg. Noah Hawley pompás forgatókönyvéből és a Coen testvérek vigyázó szemeinek kereszttüzében a két utolsó Fargo-rész is hozza a teljes sorozaton végigvonuló minőségi sztenderdet, és valószínűleg itt, vagy ennek nyomán kapott kedvet vagy megbízást a Cut Bank hasonlóan noiros, ugyanolyan kisvárosi, szintén beteg és egyaránt tekervényes feladatára. Azonban sem a forgatókönyv, sem a rendező, sem a stáb nincs a várt szinten.
Cut Bank, Montana, a nemzet leghidegebb pontja – hirdeti egy nagy betonpingvin a városka bejáratánál, most viszont nyár van. A repceföldön, mint hatalmas sárga tenger közepén Dwayne (Liam Hemsworth) éppen Cassandrát (Teresa Palmer) filmezi, mikor a háttérben egy magas alak meggyilkolja az öreg postást. Dwayne kameráján ott virít tehát Cut Bank történetének első gyilkossága, s a kissé gyenge gyomrú seriff (John Malkovich) rögtön nekiláthat nyomozni. Párhuzamos nyomozásba kezd a városka eszelős figurája is, a rengeteg dioptriával és félelmetesen koszos körmökkel megáldott Derby Milton (Michael Stuhlbarg), a helyi taxidermista, aki a gyilkosságban eltűnt csomagküldeménye után kutat. Utóbbinak valamivel korábban sikerül összerakni a képet, miszerint a butuska Dwayne és egy nagydarab néma indián lehet a bűntény hátterében, s talán a vén postás nem is áldozat, de a csomag megtalálása ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír elborult agyában. A szálak nyilván összekuszálódnak, majd kisimulnak, létrejön egynéhány hulla, és némi borzongásra is jut idő, amikor a seriff épp a preparátor nyirkos műhelyében császkál.
Hiába a fordulatokban gazdag történet és az ígéretesen felvezetett negatív szereplő, az események állandóan jellegtelen mellékvágányokra szaladnak át, s amivel többet babrálhattak volna (mert arra érdemes volt), azt pár beállításban agyoncsapták, s áteveztek mondjuk a szépségverseny témájára, ami minden ízében irreleváns. Általában azt a benyomást kelti, mintha a forgatókönyvet legalább ketten írták volna úgy, hogy egyik a másik szövegét nem ismerte. Hol emelkedett nyelvi nyaktekerésekben szólnak a hótt egyszerű hétköznapi figurák, hol ugyanazok a népek sima, mezei tőmondatokban kommunikálnak. Ez az inkonzisztencia jellemző sok egyéb szempontra is, például néha a rendező kissé torz premier plánokban keresi a helyzetkomikumot, de nem találja, máskor képtelen a dinamikus jelenetek nyilvánvaló vígjátéki elemeit érvényesíteni.
Eleve problematikus, amikor egy magányos szereplőre bízzák az egész filmet, de amikor az az egy is a rosszfiú, arra talán nincs is mentség. Nem mintha Derby Milton figurája nem érdemelne meg egy imát, avagy nem kaphatna egy őt megillető helyet a gonosz-panoptikumban, de mikor minden egész ferde vagy erőtlen, azt egy mégoly karizmatikus figura sem bírja magával ragadni, épp ellenkezőleg, a többi részlet dilettantizmusa lecsillapítja értékátruházó energiáját.
Shakman és Roberto Patino író úgy találták helyesnek, ha a társadalmi körképet előbbre helyezik az egyes jellemrajzoknál, így hát beúsztatnak mindenféle – a hasonló alkotásokat is benépesítő – vidéki archetípust, de érzésekkel nem ruházzák fel őket. Az ágyhoz kötött beteg apja miatt ittrekedt ifjú személyes drámája a helyi szépség kevés sütnivalójával egy papírvékony szerelemben egyesül. Az őslakos magas és néma, az autószerelő-vállalkozó ostoba nyerspolgár, a seriff bágyadt alakja valami régi szerelemről és elmulasztott lehetőségekről mereng nem túl meggyőzően, s mindennek tetejébe a folyton lézengő biciklis kisfiúk, két fejrázó hivatalnokasszony, s a háttérzajként állandósuló countryzene hivatott emlékeztetni a tipikus amerikai kisváros csapdáira (jóllehet az egészet Kanadában forgatták).
Nem kisebb színészek, mint John Malkovich, Bruce Dern, Billy Bob Thornton, Oliver Platt és Michael Stuhlbarg alakítják a kulcsszerepeket, a plakáton és egyebütt azonban Liam Hemsworth és Teresa Palmer „húzónevei” csalogatják a gyanútlant. Dern és Platt mindenkori formáját hozza, Stuhlbarg viszont nagyszerű az ámokfutó preparátor szerepében. Az igazi nagy csalódás Billy Bobhoz köthető, Big Stan szerepében egyebet sem játszik, mint műmorcot és áldühöt. Malkovich természetes kancsalsága hozzájárul némileg a kiöregedett seriff-figura általános zavarához, ennél többet amúgy sem nyújt, és éppen erre a jobb napokat látott két színészre bízták azt a forgatókönyvi mélyrepülést, amikor is a két apafigura egy sziruposan szánalmas ceremónia részeként „jó útra téríti” a csaló Dwayne-t és „ad neki még egy esélyt”. Az iszonyatosan bamba végjeleneten sajnos egy kivérzett lila hulla jelenléte sem javít.
