A hollywoodi filmgyártás egyik sarokköve az amerikai álommal szoros kapcsolatot ápoló romantikus vígjáték, egy olyan országban, ahol az egyénnek alapvető jogai közé tartozik a boldogság kergetése. Nincs elég magas hegy, sem elég széles folyó, mi útját állhatná. Ha nemigen boldogul, betér a moziba és meglesi, hogyan csinálják a szépek, gazdagok vagy okosak.

Ezzel az álomgyári műfajjal próbálkozott újfent Steven Soderbergh. A valamikori független rendező az utóbbi években megkísérelt maradandót alkotni a populáris hollywoodi zsánerekben is, így hát sorra újragondolta a heist (Ocean’s-trilógia), sci-fi (Solaris), film noir (The Good German), életrajzi-történelmi (Che), kém-akció (Haywire), katasztrófa (Contagion) és könnyed dráma (Full Frontal, The Informant! stb.) bejáratott formáit, több-kevesebb sikerrel. Mintegy búcsúzóul, önkéntes visszavonulása előtt elkészítette végül saját második romkomját az Erin Brockovich mellé, a romantikus hollywoodi vígjátékok nagyrészt gyagya és prűd kínálatából kissé kilógó Magic Mike-ot.

Kezdetben a szerelem várat magára. Előbb megismerjük a címadó fiút (Channing Tatum) és bepillantást nyerünk a floridai Tampában töltött hétköznapjaiba. Találkozik Adammel és nővérével, a végtelenül egyszerű Brooke-kal, és nyugtázzuk, hogy elvárásaink ellenére ebből egy klasszikus „barátságfilm” (buddy-movie) fog kibontakozni. Ekkor szinte észrevétlenül bekúszik a szerelem. Innen már a zsánerre oly jellemző ismerkedés, romantika és csalódás hagyományos útvesztőiben botorkálhatnánk a hősök nyomában, ha időnként, mint valami klasszikus musicalben a betétdalok, fel nem rázná figyelmünket egy-egy pompás férfisztriptíz-koreográfia. Ezek a bátor, fantáziadús tánc- és tesztoszteron-mozgáskoktélok a film kiapadhatatlan humorforrásai, melyeknek felvezetésével, valójában a vetkőző brigád vezényletével, Matthew McConaughey, alias Dallas élete legnagyobb alakítását nyújtja.

A harminc esztendős Mike tehát sztriptíztáncos, támogatásával rövidesen a tizenkilenc éves Adam is azzá válik. Utóbbinak, ha korábban képtelen volt lerázni magáról a középiskolát továbbtanulási lehetőség nélkül végzettek kilátástalanságát, perspektívái ezennel kitágulnak. Jól érzi magát a bőrében, egyre nagyobbakat kockáztat, amitől kilátásai egy óvatlan pillanatban egyetlen felszólításra szűkülnek be: fizetsz vagy meghalsz. Barátja, aki közben megtakarított pénzén bútorbarkácsoló vállalkozásról álmodik, kisegíti, de ezennel kénytelen ő is újragondolni életét. Minden vesződés ellenére végül happy end a zárszó, de Soderbergh itt kissé el is gondolkodtat.

A Magic Mike nem a gazdagok története, sokkal inkább a szegény szépeké. Habár a színpadon és a kulisszák mögött rengeteg bankjegyet kapcsolnak férfitangákhoz, a történetben végig hangsúlyos szerepet kap a gazdasági válság, mely a hősök vágyai teljesülésének állandó akadálya. És a szerelem, a kacagás hol marad? – kérdezitek. Nos épp itt, a társadalmi-gazdasági vizsgálat szüneteiben, sokkal inkább a kölcsönös tisztelet, mint a cuppogós l’amour jegyében, és éppen ekkor, egy vidám és egy komolyabb beszélgetés között, mikor a népes asszonysereg legnagyobb örömére buja őserdei táncot lejt a Nagyfarkú Richie.

A nemek hagyományos szerepe tökéletesen a visszájára fordul. Mike máshol egy rozsdamentes acélrúdon csúszkált volna fel-alá gyönyőrű nőként, itt a színpadról leszállva egyrészt el kell viselnie a Joanna okozta csalódást, másrészt a biztonságot jelentő Brooke karjaiban lel örök boldogságra. Adam annyira naiv, hogy mikor kinézi magának egy femme fatale, sorsa aggasztani kezdi a nézőt, hisz ha kettesben maradnak, nincs ki védelmezze. Egy párhuzamos soderberghi világban találjuk magunk, ahol a hitelért folyamodó Mike látványától a banki tisztviselő hölgy éppúgy rezeg, mint az Erin Brockovich jelenlétében elcsukló hivatalnokok.

Az amerikai álom filmbe ágyazása rendszerint elcsüggeszt, mivel ritkán tudják jó forgatókönyvvel és kellemes rendezéssel párosítani. Soderberghnek nemhogy sikerült, de a műfaj egyik mérföldkövével lepte meg a romkomok rajongóit.