Erdélyiek erdélyiekről V. – Búzási Gyopár: Babuka a fűben; Láng Orsolya: Szezon után

2018. július 9.

Két animált képeslap Erdélyből: az egyik tájkép, de fakóságában is színes, és mintha semmi se lenne ráírva; a másik harsány családi fénykép, több generáció belezsúfolt üzenetével. Lányok küldték őket, az egyik tavaly a Filmtettfeszten nyert, a másiknak csak eztán lehet drukkolni.

Filmes maradékok szürke árnyalata – Bill Holderman: Book Club / Könyvklub

2018. június 4.

Egy pár hete volt szerencsém részt venni a legújabb Bosszúállók-film szabadtéri, ingyenes vetítésén, ami során nagyjából azt történt, amire számíthatunk egy-egy díjmentes szuperhősfilm vetítésén: nagyjából a közönség fele 10 perc után felállt és távozott, látván, hogy ez nem pont nekik készült, de zéró lejért megérte megpróbálni. A Könyvklub ebből a szempontból tökéletes ellenfilmje lehetne a Végtelen háborúnak: akit a Marvel-film nem kötött le, jó eséllyel nagyjából erre számítva ült be a nézőtérre.

Kézikönyv és tükör – Szabó István: Mephisto (1981)

2018. május 19.

Sok rosszat el lehet mondani Gustaf Gründgrensről, de az biztos, hogy nem sok színpadi alakítás ihletett sikeres regényt és Oscar-díjas filmet is – ha mégoly áttételesen is. Kora egyik leghíresebb Mephistóját játszotta a náciknak; sógora, Klaus Mann az ő életéből ihletődve írta meg a maga Mephistóját, Szabó István sokrétegű filmjében pedig beteljesedik Mephisto alakjának és alakítójának sorsa: a nézők szeme előtt történik meg metamorfózisa a játszott alakká.

Horror a házban – A kísértetjárta ház toposza a kortárs horrorfilmben

2018. május 7.

Mielőtt nekiálltam volna megnézni a jelen cikk tárgyát képező, ezredforduló után készült horrorházas filmeket, gondoltam, újranézek egy jóval 2000 előtti, klasszikusnak számító alkotást, Kubrick híres-hírhedt Stephen King-adaptációját, a Ragyogást. Amolyan miheztartás végett tettem ezt, hogy legyen egy hivatkozási alap, egy origo-horrorházas film. De mint kiderült, vannak ajtók és házak, filmek és filmek, amiket nem érdemes egybenyitni.

Öt év után, ötéveseknek – Steven S. DeKnight: Pacific Rim: Uprising / Tűzgyűrű: Lázadás

2018. április 3.

Felgyorsult a világ, szokták mondani azok, akiknek semmi eredeti nem jut épp az eszébe, de ezúttal igazat mondanak: én nem tudtam, hogy öt év elég egy generációváltáshoz, de a Tűzgyűrű (most már) sorozat épp ezt akarja velünk elhitetni. Kár, hogy a készítőknek sem jutott eszébe semmi eredeti, amikor a Lázadás alcímet viselő folytatást összedobálták.

Hagyd a trélert és fuss – Nash Edgerton: Gringo

2018. március 22.

Ritkán szoktam előzeteseket nézni moziba menés előtt, mert legtöbbször egy-egy jól kimunkált trailer – a filmet eladni szándékozva – az egész történetet belegyömöszöli a maga két percébe, így aztán semmiféle meglepetés nem marad a vetítőteremben. A Gringo előzetesébe belenéztem, egy perc után pedig a gyakorlott filmnéző magabiztosságával ki is kapcsoltam, kész, a történet fele így is le van lőve. Aztán a vászon előtt, nagyjából tíz perc után kezdtem rájönni arra, hogy ez most nem az az eset.

Torlóár és megtorlás – Constantin Popescu: Pororoca

2018. január 31.

A pororoca, azaz torlóár szó jelentése a wikipédia szerint: „a hidrológiában az a jelenség, amikor a dagály által kiváltott hullám felhatol egy folyó medrébe.” Emellett a szó maga vélhetően a portugál pororoca kifejezésből származik, amelynek jelentése: elpusztítani mindent. Pontosan ez történik Constantin Popescu filmjének főszereplőjével is, egy kellemesnek ígérkező délután a parkban tönkreteszi az életét, ő pedig mindent maga körül.

Szobaszerviz – James Franco: The Disaster Artist / A katasztrófaművész

2018. január 16.

2003-ban egy Tommy Wiseau nevű, látványosan nem new orleans-i származású (bár ő mindenkinek ezt állítja), meghatároz(hat)atlan korú, nagy álmokkal megátkozott rejtélyes figura a semmiből elővett hatmillió dollárt, és ebből a pénzből viszonylag kompetens stábot bérelve, a saját maga főszereplésével megrendezte minden idők egyik legrosszabbjának kikiáltott filmjét. Erről a folyamatról szól a James Franco által rendezett A katasztrófaművész, ami olyan, mint az okos lány a mesében: láttat is, meg nem is, jó film is, meg nem is.

Filmek háborúja – Michel Hazanavicius: Le redoutable

2017. december 19.

Karácsony környékén vannak olyan filmek, amelyek abban a nem túl irigylésre méltó helyzetben vannak, hogy a legújabb Csillagok háborúja-résszel kell megküzdeniük a mozikban – máshol nem tudom, de Marosvásárhelyen szó szerint is. A Jean-Luc Godard-ról készült életrajzi film vetítésén ugyanis csak akkor nem szólt John Williams űroperájának zenéje, amikor Louis Garrel és kompániája túlordibálta azt, a ’68-as párizsi diáktüntetések teljes erejével.

Sci-fin innen, trutyin túl – Liam O’Donnell: Beyond Skyline

2017. november 7.

Néha kellenek a rossz filmek, mert emlékeztetnek arra, hogy milyen is, amikor helyette egy jó filmet nézünk; s ha olyan sok helyről nyúlt ötleteket egy sci-fi, mint a Beyond Skyline, remek kiindulópont lehet a jövendőbeli filmnézésre: sok jó, meg- és újranézendő sci-fit fog eszünkbe juttatni, ami jobban tárgyalja ugyanazokat a témákat.