Az-e Az? – Andy Muschietti: It: Chapter Two / Az: Második fejezet

2019. szeptember 6.

Sok kérdés lebegett a levegőben (a túltolt mennyiségű piros lufi mellett) az Az 2. premierje előtt. Sikerül-e a kifejezetten kellemesre sikerült első rész színvonalát hoznia a folytatásnak? Szerepel-e majd legalább egy kicsit többet és zajorkán-kíséret nélkül az első fejezet fénypontja, a Pennywise-t alakító Bill Skarsgård? És miért majdnem három órás ez a nem tévé-, hanem mozifilm?

Harmadik a Butler igaza – Ric Roman Waugh: Angel has Fallen / Támadás a Fehér Ház ellen 3.: A védangyal bukása

2019. augusztus 26.

Végre megérkezett a senki által nem igazán várt has Fallen-trilógia (amely magyar fordításban Támadás a Fehér Ház ellen címet kapta) harmadik része, a Fehér Ház és London után ezúttal a tokásan is sármos ősférfi, Gerard Butler alakította Banning ügynök bukik, azaz bukna, de nem hagyja.

Szélesvásznú pantheon – Az Infinity Saga filmjeiről

2019. június 24.

Emlékszünk még? Röpke 11 évvel ezelőtt, amikor még csak tíz másodperces logó szerénykedett bizonyos képregényfilmek elején, amikor még semmiféle garanciát nem jelentett a minőségre (és főleg a sikerre) a Marvel név, beröppent a mozinézők életébe egy lecsúszott, de sármos sztár, aki gyakorlatilag önmagát alakítva egy bádogmaskarában, laza félmosolyával megváltoztatta az amerikai filmipar tájképét.

Odasült az űrgalamb – Simon Kinberg: Dark Phoenix / X-Men: Sötét Főnix

2019. június 11.

Talán mára már a legelvetemültebb X-men-rajongónak is komoly fejtörést okozna az a kérdés, hogy pontosan milyen ok-okozati összefüggések, esetleg filmeken átívelő karakterfejlődések számítanak még bármit is a hányattatott sorsú franchise esetében. Ilyen „előélettel” nem volt könnyű dolga a rendezőként elsőfilmes Simon Kinbergnek, de a lassan két évtizede indult történet lezárásának szánt X-Men: Sötét Főnix még az elődök hullámzó színvonalát tekintve is gyalázatosan sikerült.

Egy korszak vége – Anthony Russo – Joe Russo: Avengers: Endgame / Bosszúállók: Végjáték

2019. április 25.

Nehéz elhinni, de tényleg vége – tizenegy évvel és néhány milliárd dollárnyi bevétellel azután, hogy Robert Downey Jr. vállára (és egész testére) vette Vasember-kosztümjét, eljött a búcsú, a  szezonzáró, a ballagás, esetleg a régen várt befejezés. Kinek mi. Az mindenesetre biztos, hogy valami nagynak a végére értünk, és hogy két évtizednyi starkos félmosolygás alatt azért történt egy s más.

Visszahozták a sírból – Kevin Kölsch, Dennis Widmyer: Pet Sematary / Kedvencek temetője

2019. április 8.

Örök kérdés egy-egy újabb, az ötlettelenségtől szenvedő Hollywood által szükségszerűen szállított remake megjelenésekor, hogy mennyire van szükség arra, hogy ugyanazt az általában jól ismert történetet mindössze három évtized után újra elővenni és leporolni? A rekordbevételektől duzzadó box office számai pedig nem hazudnak: ha értelme legtöbbször nincs is, piaca általában van az újrakezdéseknek és -feldolgozásoknak, ez pedig éppen elég.

Haddel Kapitány és barátai – Anna Boden, Ryan Fleck: Captain Marvel

2019. március 7.

Hát eljött, aminek jönnie kellett: az első igazán ötlettelen, unalmas, feszültségmentes, erőltetett humorérzékű MCU-film, amit nem is csoda, hogy a „nagy testvér”, a hamarosan érkező, és már előzetesen rekordbevételre számottevő Bosszúállók: Végjáték (Endgame) árnyékában dugtak el a stúdió fejesei.

Multiverzális animáció mindenkinek – Spider-Man: Into the Spider-Verse / Pókember: Irány a Pókverzum!

2019. március 4.

Néhány hónappal azután, hogy meglehetősen hangosra sikerült a kirúgásuk a legutóbbi Star Wars-Disney-termék, a Solo rendezői székéből, Phil Lord és Chris Miller átvehette a maguk közös Oscar-díját: ha rendezőként nem is, de íróként és producerként a csúcsra értek. A Ruben Brandt nem jelölése után érthetően kissé szurkálódó hangulatban ültem le megnézni az Oscar-díjas Pókember-rajzfilmet, de ezúttal meg kellett adnom, méltó helyre került a díj.

Olcsóbb, mint nyaralni – Gabriele Salvatores: Mediterraneo

2019. március 2.

Vannak filmek, amik nem hazudnak, nem akarják magukat többnek kiadni, mint amik, és ezt már a csodásan semmitmondó címükkel is közlik. Az 1991-ben legjobb külföldi filmnek járó amerikai filmakadémiai díjat olasz földre szállító Mediterraneo pedig pontosan ilyen: egy hangulatos, tág, nemzetközi közönség által könnyen felismerhető valamit idéz meg a semmi igazán konkrét dolgot nem jelölő szó hangzása, és pontosan ennyire hangulatos, tág és könnyen befogadható a cím mögé „bújt” film is.

A madarak már a spájzban vannak – Susanne Bier: Madarak a dobozban / Bird Box

2019. január 22.

A Bird Box egy kompetensen elkészített, tudatos alkotás, aminek a legnagyobb hibája, hogy nem öt évvel ezelőtt készült el.