Fából vaskarika, avagy hogyan beszéljünk kaszton kívül – A Cinema filmes magazinról

2003. január 15.

Leginkább a mellettünk kólázó nézőhöz hasonlít. Egyszerre rajong és ítélkezik tárgya fölött, miközben nem esik ki szerepéből, nem csap át tudálékos, szakszavakat villogtató kritikusba, ám mindvégig megőrzi tájékozottságát. A popcornmozi farvizén létrejött popcorn-újságírás legnagyobb bajnoka, a Cinema az amerikai tömegfilm fogadott prókátoraként vonult be 1991 novemberében a magyar sajtópiacra.

A viszontlátás búja és öröme – Sorozatok, előzmények és folytatások

2002. november 15.

Hányszor éreztük úgy egy jó könyv vagy film után, hogy képtelenek vagyunk megválni hőseinktől, hogy a történet itt nem érhet véget. Képzeletünkben számtalan kalandot forgattunk le velük csak azért, hogy életben tartsuk őket, amíg újra meg nem jelentek a lapokon vagy a vásznon. S cseppet sem zavart, hogy képzelgéseink voltaképpen az eredetitől alig eltérő variációk csupán. A szereplők családtagokká, közeli rokonokká váltak, akikkel mindenképpen tartani kell a kapcsolatot.

Ígéretes jövő, elpuskázott jelen – Steven Spielberg: Minority Report / Különvélemény

2002. október 15.

Spielberg új moziját nézve akarva-akaratlanul is feltör az emberből valami sóhajféleség: mennyire is hiányzik az új évezred kínálatából a felkavaró, a megdöbbentő, egyszóval, a jó science fiction. A legújabbkori nekibuzdulások tömegéből a Gattaca emelkedik ki a maga elegánsan lehangoló, steril és rendezett világával, melyben az emberiség ismét kockázatmentes végzetébe rohan. És persze a baki-rekorder, a forradalmi Mátrix, amely olyan erős vizuális és koreográfiai igényekkel lépett fel, hogy egy ideig lelketlen utánzásra késztette a követőit. Más kérdés, hogy a lehengerlő képi világhoz egyenértékű tartalom is párosult-e, vagy az egész dolgozat csupán egy szerény ötlet, esetleg vázlat felhizlalt változata.

A szörny örök élete – Papp Sándor Zsigmond mozija

2002. szeptember 15.

Az ember életében elkerülhetetlenül eljön az a pillanat, amikor elkezdi számolgatni a kapcsolatait (mohóbbak: a skalpokat). Vagy éppen a megnézett, lepergett, elfutott filmeket. Voltaképpen ez is kapcsolat, s ha úgy vesszük, néha bensőségesebb egy-egy elrontott, elfecsérelt viszonynál.

A kudarc anatómiája – Sean Penn: The Pledge / Az ígéret megszállottja

2002. július 15.

A csöndes és kegyetlen kudarc filmje Sean Penn rendezői munkája, az Ígéret. Bár a magyar címváltozat meglepően szájbarágós (mind Penn, mind Dürrenmatt megmaradt a szűkszavú Ígéretnél), mintha csupán egyetlen lehetséges értelmezése lenne a műnek, a film nem esik ebbe a csapdába, jóval árnyaltabban közelít a kiváló nyersanyag felé.

A kis nagy történet – Todd Field: In The Bedroom / A hálószobában

2002. június 15.

Ha most hirtelenjében meg kellene fogalmaznom, mi a bajom az álomgyári termés zömével, hát a nagyzolást mondanám, vagyis azt a trendet, hogy a rendezők és producerek többsége a drámaiságot rendszerint a számok segítségével szeretné elérni. Erős színek, elnagyolt fordulópontok, plafont verő költségvetés, mely összetevők között a hús-vér színészek talán jobb digitális trükkhalmaznak tűnnek.

Popcorn sok szósszal – Ridley Scott: Black Hawk Down / A Sólyom végveszélyben

2002. április 15.

A háborús filmekre mostanság jellemező gyomorkavaró naturalizmust talán a Ryan közlegény megmentése tette kötelezővé. Ami pedig a Pearl Harborban nézhető, az is inkább a csatahajók felkavaró elsüllyesztése némi hazafisággal fűszerezve. Nyílt sebekben való vájkálás, gránátok esztétikus pusztítása az emberi húsban, fülsértő fegyverropogás – foglalhatnánk össze az új, dokumentumokra alapozott háborús filmek ismérveit. A Sólyom végveszélybent e tekintetben nem lehet elmarasztalni, már-már orvosi részletességgel mutatja be a Szomáliában elesett 19 élkatona halálát (nem beszélve az ezer helybéliről).

A fotogén oroszlán jelenései – Amerikai elnökök – filmen

2002. április 15.

Ki az? 45 évesnél alig fiatalabb, fehér, első pillantásra megnyerő férfi, aki egyazon erővel képes terroristákat és földönkívülieket megsemmisíteni. Akitől viszont elájulnak a virágárusok, és akinek sosem hiszik el, hogy ő maga beszél a telefonban. És aki minden túlzás és erőfitogtatás mellett mégis ember: szerelembe esik, hatalmát félti, és néha gyilkol is. Mondhatnánk úgyis, hogy világrendőr vagy az erkölcs apostola. Az abszolút első, akit Hollywood is szívesen szerződtet(ne).

Jelmezbál Jackie Chan módra – Peter Hyams: The Musketeer / A muskétás

2002. február 15.

Fene tudja miért, de minden évtized megszüli a maga Három testőr-változatát, illetve mindegyik megpróbál még egy bőrt lehúzni az immár csontvékony klasszikusról.

A jól fésült epigon – Christophe Gans: Le pacte des loups / Farkasok szövetsége

2001. december 15.

Volt idő, amikor az álomgyár ínséges időkben – mert az ötletesség néha nagyon hiányzik odaát – a francia filmgyártás felé fordult inspirálódás végett. Mert egy időben a francia vígjátékok verhetetlenek voltak, humorosak és ellenállhatatlanok, így aztán sokan nőttünk fel a magas férfin, akin felemás cipő volt. Pierre Richardból pedig Tom Hanks lett, de a sors és a számítgatás utolérte majd mindegyik kiemelkedő, kasszasikerrel kecsegtető vígjátékot. Ugyanis az amerikaiak úgy gondolták, amin Európa nevetett azon az Új Világ is nevethet, amin ők borzonganak, mi is borzonghatunk. Ez néha bejött, de többnyire nem.