Visszatér Budapestre Ennio Morricone Visszatér Budapestre Ennio Morricone

Visszatér Budapestre Ennio Morricone

Bár a 2017-es budapesti fellépését is utolsóként reklámozták, európai búcsúturnéja részeként visszatér a Papp László Sportarénába a kétszeres Oscar-díjas Ennio Morricone.

A 90 éves zeneszerző (portrénk ide kattintva olvasható) január 23-án kétszáz hangszeres és énekes előadó közreműködésével vezényli saját műveit. A 60 év zenéje című turné keretében január 19. és május 19. között Krakkóban, Berlinben, Prágában, Stockholmban, Fornebuban, Antwerpenben, Dublinban és Veronában is fellép.

Morricone 1928. november 10-én született Rómában, az 1960-as évek elejétől foglalkozik filmzeneszerzéssel. Sergio Leone és Giuseppe Tornatore rendszeres alkotótársa, együttműködött Bernardo Bertoluccival, Lina Wertmüllerrel, Brian De Palmával, Roman Polanskival és Oliver Stone-al is. Koltai Lajos operatőrrel háromszor dolgozott együtt, a Malèna és Az óceánjáró zongorista legendája (La leggenda del pianista sull'oceano) című Tornatore-filmeken és a Sorstalanságon is.

Az olasz zeneszerző 2007-ben életmű-Oscart kapott, 2016-ban pedig öt korábbi jelölés után az Aljas nyolcas (The Hateful Eight) zenéjéért nyerte el az Amerikai Filmakadémia „igazi” elismerését.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?