Ugrin Juliannát is meghívták a cannes-i Producers On the Move programra Ugrin Juliannát is meghívták a cannes-i Producers On the Move programra

Ugrin Juliannát is meghívták a cannes-i Producers On the Move programra

A budapesti Éclipse Film alapítója, Ugrin Julianna producer egyike annak a húsz szakmabelinek, akit az European Film Promotion (EFP) szervezet meghívott a cannes-i filmfesztivál keretében zajló Producers On the Move programjára.

Ugrin Julianna 2011-ben alapította az Éclipse Film céget, és olyan kreatív dokumentumfilmek mögött áll, mint a Meleg férfiak, hideg diktatúrák (r. Takács Mária), a Könnyű leckék (r. Zurbó Dorottya), A monostor gyermekei (r. Arun Bhattarai, Zurbó Dorottya) és az Egy nő fogságban (r. Tuza-Ritter Bernadett). 2013 óta tanít dokumentumfilm-készítést a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és a DunaDOCK Master Class & Pitching sorozat szervezője.

Az EFP cannes-i programján korábban is vettek részt magyar producerek, többek között Petrányi Viktória, Muhi András, Angelusz Iván, Pusztai Ferenc, Stalter Judit és Gyárfás Eszter, emeli ki a magyar.film.hu.

Az Európai Unió Kreatív Európa MÉDIA programja és az EFP tagszervezetei által támogatott szakmai találkozó célja az európai koprodukciók elősegítése. Két évtized alatt mintegy négyszáz producer vett részt a programban, közülük többen hosszútávú partnerek lettek. A cannes-i filmfesztivál idei hivatalos válogatásában korábbi résztvevők több filmje van jelen: a németországi Janine Jackowski és a svájci Dan Wechsler a román rendező, Corneliu Porumboiu La Gomera című filmjén dolgozott, Ira Sachs Frankie című játékfilmjének producere a belga Diana Elbaum és a portugál Luis Urbano, Nicolas Bedos La Belle Époque című filmjén a francia Francois Kraus dolgozott, Oliver Laxe O Que Arde című filmjének koproducere a luxemburgi Donato Rotunno, Yasmina Khadra Les Hirondelles de Kabul című fimjének koproducere a svájci Joëlle Bertossa.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu