Trill Zsolt huszár lesz Trill Zsolt huszár lesz

Trill Zsolt huszár lesz

1,6 milliárd forintos gyártási támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől a Hadik című történelmi kalandfilm. Az 1757-ben játszódó alkotás hőse – Trill Zsolt szereplője – Hadik András, aki maroknyi huszárcsapatával megsarcolta Berlint.

Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből készül Hadik címmel látványos kalandfilm Hadik András merész berlini portyájának és a legendás 24 darab balkezes kesztyű történetének felelevenítésével.

„Emléket állítani a magyar huszárvirtusnak és természetesen Hadik András katonai bravúrjának. A virtusnak, amelyben a kalandra vágyó merészséget az erkölcsi tartás ötvözte nemessé. Ez volt a magyar huszár! Ez különböztette meg minden más katonától már a kezdetektől fogva és ez maradt a jellemzője évszázadokon keresztül. Olyan történelmi kalandfilmet szeretnénk készíteni a Hadik-ból, amelynek főhősét két erő kormányozza: a bátorság és a becsület. Sodró lendületű képekből áll össze a történet, a film ritmusát tekintve az egész egy hihetetlen vágta lesz. A történet alig hagy egy szusszanásnyi időt a szerelem, család, barátság, kötelesség és árulás érzelmes epizódjainak, aztán újra, mint a forgószél, tovább ragadja hőseit és a nézőt” – összegzik vállalásukat a Hadik alkotói.

Az alkotásban a címszereplő Trill Zsolton kívül László Zsolt, Hirtling István, Mucsi Zoltán és László Zoltán lesz látható. „Erőt próbáló kihívások várják a szereplőgárdát, hiszen a hungarikumként jegyzett magyar huszárok világának megelevenítéséhez többek között a lovastudás magas foka is szükséges” – fogalmaz a közlemény.

A Hadik rendezője Szikora János, operatőre Győri Márk lesz, producere dr. Nagy Endre, a nagy statisztériát felvonultató lovas jeleneteken Steve Dent angol akciórendező is dolgozni fog.

A forgatás a tervek szerint ősszel kezdődik, a bemutatót 2022 végére tervezik – közölte a Nemzeti Filmintézet.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes