Több film lesz elérhető eredeti nyelven Magyarországon Több film lesz elérhető eredeti nyelven Magyarországon

Több film lesz elérhető eredeti nyelven Magyarországon

Nem szűnnek meg a szinkronizált filmek Magyarországon, de több film lesz elérhető és nézhető eredeti nyelven, felirattal. A lakosság idegennyelv-tudását fejlesztenék az intézkedéssel.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a nyelvtudás általános szintjének emelése segíti a fiatalok boldogulását, a munkavállalókat, a magyar vállalkozásokat, valamint az állami és gazdasági szervezetek versenyképességének növelését is. Ezrét a kormány a magyar lakosság idegennyelv-tudása céljából különböző intézkedések kidolgozásra kérte fel a minisztériumokat.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatára született napokban bejelentett kormánydöntés célja, hogy legyen választási lehetősége azoknak, akik a nyelvtanulás részeként szívesen néznének filmet idegen nyelven.

A tervezett intézkedések között szerepel a korszerű idegennyelv-oktatási módszerek meghonosítása, a nyelvszakos tanári képzésben részt vevő hallgatók külföldi résztanulmányainak támogatása, a kéttannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi idegennyelv-tanárok alkalmazásának ösztönzése. Ezen túl a nyelvtanulási diákhitel bevezetése, az idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsere programok ösztönzése, a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának az első idegen nyelvre történő átcsoportosíthatóságának vizsgálata, továbbá a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezése is - olvasható a közleményben.

(MTI)

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller