Tarr életműve Litvániában Tarr életműve Litvániában

Tarr életműve Litvániában

Először mutatják be Tarr Béla teljes életművet Litvániában. Az október 1-én kezdődő kaunasi filmfesztiválon személyesen vesz részt a világhírű magyar rendező.

A nagyvilág számos országát követően Litvániában is műsorra tűzik Tarr Béla teljes eddigi életművét. Október 1-én kezdődik a kaunasi nemzetközi filmfesztivál, mely retrospektív programját a világhírű magyar rendezőnek szenteli idén. A szervezők nagy örömére Tarr Béla személyesen ellátogat Litvánia meghatározó filmművészeti találkozójára jövő héten.

A Tallini Magyar Intézet és a Magyar Filmunió közös szervezésében megvalósuló vetítéssorozaton Tarr Béla hét játékfilmje lesz látható az 1977-es Családi tűzfészektől kezdve legutóbbi, A londoni férfi (2007) című mozgóképig. A 90-es évek filmtörténeti mérföldköveként számon tartott Sátántangó című film a retrospektív keretében lesz látható másodszor Litvániában. A londoni férfi című Tarr-filmet hamarosan a litván filmszínházak is műsorra tűzik.

A nagyvilág filmtermésének kiemelkedő újdonságait felvonultató 2010-es válogatás két fiatal magyar alkotó munkáját is bemutatja Kaunasban. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült Bibliothéque Pascal és Pál Adrienn című új magyar játékfilmeket ismerheti meg a litván közönség. A kaunasi fesztivál teljes programját Vilniusban is műsorra tűzik október 11-vel kezdődően.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson