Pattinson ismét denevérgatyába bújik Pattinson ismét denevérgatyába bújik

Pattinson ismét denevérgatyába bújik

Naná, hogy az új Denevérember-mozi sikere folytatásgyártásra sarkallta a stúdiófőnököket: be is jelentették a The Batman folytatását.

A Warner Bros. bejelentette, hogy máris készül az idén tavasszal bemutatott, aztán másfél hónap múltán máris HBO Max-ra költöztetett The Batman sequelje, amiben szintén Robert Pattinson ölti majd magára Gotham setét védelmezőjének maskaráját. A nagy nyilatkozatra az idei CinemaConon került sor Las Vegasban, ami az amerikai mozik éves szakmai seregszemléje. A folytatást ugyancsak Matt Reeves írja és rendezi, de ennél több konkrétumot nem árultak el – derült ki a Variety beszámolójából.

A denevérmozi az idei év legnagyobb box office-sikere eddig (134 millió dollárral nyitott Amerikában, eddig pedig már mintegy 760 milliót szedett össze világszerte), de emellett a kritikai visszhang miatt sem pironkodhat, úgyhogy logikusnak tűnik a foytatás. A Warner egyébként két Batman-sorozatot is tervez direkt az HBO Maxra, amelyek fölött szintén Matt Reeves bábáskodna, de egyelőre kreatív nézeteltérések miatt problémás a  jövőjük.

A szinte háromórás filmről írott kritikánk ide kattintva olvasható.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?