Nézettségi rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled? Nézettségi rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?

Nézettségi rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?

Orosz Dénes romantikus vígjátéka 750 000 nézőnél tart, és ezzel a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film lett.

A hétvégén megváltották a 750 000. mozijegyet a Demjén-slágerekből kiinduló Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékra – közölte ma délelőtt a film gyártását és forgalmazását támogató Nemzeti Filmintézet. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint a 14 hete moziforgalmazásba került musical múlt héten is második helyen állt a magyarországi nézettségi toplistán – csak a Mickey 17 tudta megelőzni –, összbevétele meghaladta az 1,8 milliárd forintot.

A film nagy vetélytársa, a hasonló műfajban, Herendi Gábor rendezésében, függetlenfilmként készült, és tavaly november végén bemutatott Futni mentem február elején döntött rekordot és a rendszerváltás utáni időszak legnézettebb magyar filmje lett – azóta ezrek nézték meg mindkét filmet. Herendi alkotása szintén átlépte az 1,8 milliárd forintos bevételi küszöböt, és több mint 736 000-es nézőszámával tartja a most már második helyet.

„Ebben a műfajban hatalmas szerepe van a ritmusnak” – Beszélgetés Herendi Gáborral

2024. december 10.

A 2000-es évek magyar sikerfilmjeinek látható hányadát ő rendezte, most mégis állami támogatás nélkül forgatott Herendi Gábor, akinek a Futni mentem című legújabb mozija az első napokban remek nézettségi adatokat szállított. A rendezővel forgatási kényszerekről, műfaji sajátosságokról és a függetlenfilmes hullám fenntarthatatlanságáról is beszélgettünk.

Olvasd tovább  

A rendszerváltás utáni legnézettebb magyar filmek toplistája jelenleg így néz ki (az első két helyezett nézettségi adatai nem pontosak, hiszen még mindig vetítik a mozik mindkét filmet):

  1. Orosz Dénes: Hogyan tudnék élni nélküled? (2024): 750 000
  2. Herendi Gábor: Futni mentem (2024): 736 229
  3. Kern András, Koltai Róbert: A miniszter félrelép (1997): 662 963
  4. Goda Krisztina: Szabadság, szerelem (2006): 544 235
  5. Herendi Gábor: Valami Amerika (2002): 529 187
  6. Koltay Gábor: Honfoglalás (1996): 504 747
  7. Tímár Péter: Csinibaba (1997): 502 787
  8. Herendi Gábor: Magyar vándor (2004): 460 565
  9. Herendi Gábor: Kincsem (2017): 456 448
  10. Koltai Lajos: Sorstalanság (2005): 452 136
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro