Nácik Kolozsvárott Nácik Kolozsvárott

Nácik Kolozsvárott

Szabadtéri vetítés keretében mutatják be a TIFF-en a rajongói pénzből készült Iron Sky (Vaségbolt) című filmet, az élményt a szlovéniai Laibach zenekar teszi kerekké.

A végül hét és fél millió euróból készült német-finn-ausztrál koprodukció készítése hat évvel ezelőtt kezdődött egy trailerrel, aminek segítségével nemcsak potenciális nézőket, hanem befektetőket is kerestek, így a film nagyrészét egy ad-hoc on-line közösség finanszírozta, egy újfajta filmkészítési rendszer adventjét hirdetve.

A sci-fi-vígjáték szerint egy maroknyi náci 1945-ben a Holdra menekült, ahol titokban egy űrhajót építettek, és 2018-ban visszatérnek a leigázásra szánt Földre. A filmben felbukkan a jó öreg Udo Kier is, a zenéjét pedig a szlovén Laibach zenekar szerezte.

Kép az Iron Sky című filmből

Az avantgárd indusztriális zenét játszó szlovéniai (nevük a szlovén főváros német megnevezése) zenekar 1980-ban alakult és nem idegen tőlük a nemzetiszocialista képi és zenei világ ironikus felhasználása. A film vetítése június 6-án, háromnegyed tíztől lesz a Főtéren, a koncert pedig rögtön a feliratok után a „Kontiban”, azaz az Continental hotelben.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?