Marian Crișan szülővárosában, Nagyszalontán forgatja negyedik mozifilmjét Marian Crișan szülővárosában, Nagyszalontán forgatja negyedik mozifilmjét

Marian Crișan szülővárosában, Nagyszalontán forgatja negyedik mozifilmjét

Az Arany Pálma-díjas Marian Crișan október elején kezdte el negyedik nagyjátékfilmjének forgatását a Bihar megyei Nagyszalontán. A John F. Kennedy híres berlini beszédére utaló Berliner „enyhén keserű” vígjáték lesz a politikáról, korrupcióról, erkölcsi értékekről.

A Berliner forgatókönyvét Marian Crișan és Gabriel Andronache írták, a történet központjában egy kisvárosi traktorista és egy kampányoló fővárosi politikus szokatlan barátsága áll. A politikus Kennedy híres példáját szeretné az erdélyi kisvárosban alkalmazni, de ezzel csak nevetségessé válik.

Marian Crișan és Gabriel Andronache az 2006-os Amatorul című rövidfilmen is együtt dolgoztak. A rendező 2008-ban Arany Pálmát nyert Cannes-ban Megatron című rövidfilmjéért, 2010-ben pedig a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének különdíját kapta meg Morgen című első mozifilmjéért. A Morgent egyébként szintén szülővárosában, Nagyszalontán forgatta.

A Berliner szereposztásának tagja többek között Ion Sapdaru , Ovidiu Crișan, Sorin Cociș és Maria Junghietu. Az operatőr Oleg Mutu (4 luni, 3 săptămâni și 2 zile, După dealuri). A gyártó Marian Crișan cége, a Rova, a Román Országos Filmközpont (CNC), a nagyszalontai önkormányzat és helyi vállalkozók támogatásával.

(Cinemagia/Film New Europe)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?