Jön az újabb Sikoly-trilógia Jön az újabb Sikoly-trilógia

Jön az újabb Sikoly-trilógia

A hírek szerint a Sikoly-trilógia folytatását tervezi Wes Craven horrormágus, aki állítólag három új filmet is rendez a sikeres tinihorror-szériába – tájékoztat az EST.hu.

A Sikoly című filmet 1996-ban, első folytatását 1997-ben, a Sikoly 3-at pedig 2000-ben mutatták be. Wes Craven neves horrorrendező (Az utolsó ház balra, Sziklák szeme, Rémálom az Elm utcában) műve nemcsak elindította a modern kori tinihorrrorfilmek virágzását, de olyan kultikus státusra tett szert, hogy még egy paródiasorozatot is inspirált (a Horrorra akadva-filmeket), miközben saját maga is számos horrorfilmes utalást tartalmaz.

Scream

A folytatásokra a hollywoodi sztárpár, David Arquette és Courteney Cox is visszatérne – egyedüliként a korábbi szereposztásból (Arquette Dewey Riley seriffhelyettest, felesége, Cox pedig a törtető riportert, Gale Weatherst játszotta a Sikoly első, második és harmadik részében). A rendező nyilatkozata szerint Kevin Williamson forgatókönyvíró – aki a Sikoly 1. és 2. scriptjét is jegyzi – három film, a Sikoly 4., 5. és 6. megírását tervezi. „Úgy vélem, egy (újabb) trilógia ötlete motoszkál a fejében. [...] Nekem azt mondták, elvileg David Arquette és Courteney (Cox) is benne van. De azt hiszem, mindenki más új lenne a stábban” – nyilatkozta Craven.

Eredetileg az alkotók csak a Sikoly 4. elkészítését tervezték, amivel kapcsolatban már a bemutató időpontját is nyilvánosságra hozták: a negyedik részt eszerint 2010. októberében mutatják be az Egyesült Államokban – éppen tíz évvel a legutóbbi darab, a Sikoly 3. premierje után.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes