Imaházzá alakítanak egy bukaresti mozit Imaházzá alakítanak egy bukaresti mozit

Imaházzá alakítanak egy bukaresti mozit

Újabb régi mozi veszíti el eredeti rendeltetését Romániában: a bukaresti Scalát a Jézus Románia Reménysége gyülekezet veszi bérbe – közölte a RomaniaFilm mozis szakszervezet.

A RomaniaFilm tegnap nyílt levélben hívta fel a kulturális miniszterasszony, Corina Şuteu figyelmét a bukaresti Scala mozi helyzetére, amelyet jelenleg a RADEF igazgat. A szakszervezet azzal vádolja a mozihálózatok működtetéséért közvetlenül felelős Pascu Marinelt, hogy törvénytelenül elárverezte a Corso mozit, és átadta a 3. kerületi polgármesteri hivatalnak a Gloria mozit.

„A Scala mozi két hónapja folyóvíz nélkül működött, a vizet lezárták a kifizetetlen számlák miatt, de a mozi nyitva volt a közönség előtt, az alkalmazottak nehezen leírható körülmények között tengődtek, a vizeletet és a fekáliát a maguk által vásárolt vízzel kellett eltakarítaniuk, a közvetlenül felelős Pascu Marinel pedig abszolút semmit sem tett, hogy anyagi forrásokat szerezzen az adósság kifizetésére és a helyzet javítására” – vádol a mozisok érdekvédelmi szervezete.

A Mediafaxhoz eljuttatott közlemény szerint „múlt héten az alkalmazottak döbbenten vették tudomásul, hogy a mozit bérbe vette a Jézus Románia Reménysége gyülekezet, amely bér fejében kifizette az adósságot, és ezután a vetítőtermet kizárólag vallásos összejövetelekre és prédikációk helyszíneként fogja használni”.

Az alkalmazottakkal közölték, hogy május 9-ével kezdődően technikai munkanélküliek, három hónapig felvehetik az eddigi fizetésük 75%-át, pedig ilyen törvényesen csak a RADEF veszteségessége esetén történhetne.

A levél arra is felhívja címzettje figyelmét, hogy sok más moziteremhez hasonlóan ennek a mozinak sincs tűzoltósági engedélye, amelynek megszerzését pedig a tavaly november 1-i Colectiv-tűzvész óta igen szigorúan vesznek országszerte. Itt „még a tűzoltópalackok is kifutottak a garanciából, nem beszélve az építőanyagok gyúlékonyságáról és a lehetséges menekülési útvonalakról”.

A nyílt levél fehívja „az összes román filmrendező és producer” figyelmét is a problémákra, hangsúlyozva, hogy Bukarestben egyetlen hagyományos mozi sem őrzi már eredeti rendeltetését, és kijelentve: „felháborító helyzet, hogy egy 100 éves múltú moziban gyülekezet működjön”.

(Mediafax)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen