Idén ismét lesz First Cut a Sapientián Idén ismét lesz First Cut a Sapientián

Idén ismét lesz First Cut a Sapientián

A jövő pénteken kezdődő eseményen a végzős diákok vizsgafilmjeit és egyéb csemegéket lehet megnézni.

A tavaly az áldatlan állapotok miatt elmaradt ugyan, de az idén újra megszervezik a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Filmművészet, fotóművészet, média szakos (BA), illetve Filmtudomány (MA) szakos hallgatóinak munkáit bemutató évzáró eseményt. Az érdeklődők az idei, immár negyedik First Cuton a frissen elkészült filmek – szám szerint 11 – mellett fotókiállításokat, álló- és mozgóképes installációkat is megtekinthetnek az egyetem Tordai úti épületében.

Az érvényben lévő létszámkorlátozásra való tekintettel az idén két naposra tervezzi az eseményt, illetve kénytelenek regisztrációhoz kötni a részvételt – derül ki a Sapi által rendelkezésre bocsátott információkból. Eszerint mindkét nap (július 9-én, illetve 10-én) ugyanaz lesz a program, ugyanazok a filmek kerülnek vetítésre, a fotókiállítások és az installációk is a helyükön maradnak. A szervezők arra kérnek minden érdeklődőt, hogy a kellemetlenségek elkerülése végett előzetes regisztrációval jelezze, hogy melyik napon venne részt az eseményen. Regisztrálni a következő linkre kattintva lehet: https://forms.gle/RH7Ur3nn6Sr22Mqr8, de a helyek száma korlátozott. Beltérben, a rendezvény egész ideje alatt kötelező lesz a védőmaszk viselése.

Az eseményt Facebook-oldalát a filmek listájával ide kattintva lehet böngészni.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat