A szorongás, a magány és a kirekesztettség foglalkoztatta leginkább a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári fotó, film, média szakos hallgatóit a 2018-2019-es tanévben. A friss, sokszor még nem teljesen végleges (vizsga)munkákat harmadik éve mutatják be First Cut címmel, a csütörtök esti eseményen három installációval, két fotókiállítással, zörejekkel továbbmesélt „hangosképekkel”, egy hangjátékkal, valamint hét kisjátékfilmmel, egy animációval és két dokumentumfilmmel találkozhattunk.
A Sapin tavaly indult First Cut című rendezvényen vizsgafilmek mellett film és fotó határán mozgó kísérleti munkákat, installációkat, kiállításokat is meg lehetett nézni. Idén rádupláztak.
Mély vízbe ugrottak: forgatókönyvet írtak, vagy rájuk talált egy forgatókönyv, anyagi juttatást kértek, stábot, színészeket toboroztak, forgattak, vágtak, izzadtak. A Filmtettfeszt második napján Csoma Emőke első filmes élményeiről faggatta a Sapientia – EMTE fotó-, filmművészet és média szaka első, illetve második végzős évfolyamának képviselőit. Jelen volt Felméri Cecília (Kakukk), Jakab-Benke Nándor (Hústorta), Tóth Orsolya (Leltár, Kócember) és Zágoni Bálint (Holland óra).
Már legyintve emlékeznek vissza, hiszen sikeresen túlestek rajta. Legtöbbjükben viszont maradt némi keserű szájíz a kellemetlen meglepetések és nehezített körülmények miatt. Közben a második végzős évfolyam javában forgat. Ők is készülnek – az államvizsgára.
Zágoni Barni majdnem nyolc éves. Élete első filmszerepébe váratlanul csöppent bele. Kicsit zavarban volt, de katonásan helytállt. Tavaly decemberben Jakab-Benke Nándor sapientiás vizsgafilmje, a Hústorta kis hőseként Barninak rengeteg kolbászt kellett felhabzsolnia egy szűk kamrában…