Beszámoló: First Cut V (Sapientia EMTE vizsgafilmek, 2022) Beszámoló: First Cut V (Sapientia EMTE vizsgafilmek, 2022)

Sapis szemmel a világ

Sapientia EMTE First Cut V, 2022

A 2022-es tanév végén ismét megrendezésre került a kolozsvári Sapientia EMTE Filmművészet, fotóművészet, média szakos (BA), valamint Filmtudomány (MA) szakos hallgatóinak legjobb filmjeit felvonultató First Cut, amely idén már az ötödik kiadását tapossa. A vizsgafilmek levetítése mellett az eseményt a már jól megszokott fotókiállítások, illetve videóinstallációk tarkították, de ezúttal még egy kérdezz-felelek is belefért a programba.

A kiállítások közti helyváltoztatást idén semmiképpen sem volt érdemes lépcsőzéssel megoldani, ezúttal ugyanis a liftek fülkéi is kiállítási térként szolgáltak. A szintek közötti átjárást gyakorolva Orbán Orsolya Víztükre című fotókiállításának fekete-fehérbe homályosuló intim felvételeit lehetett megtekinteni. Az aula előtti helyiségben Salamon Orsolya Szék gazdag kulturális örökségéről mesélt a Tradíciók Szék jelenében elnevezésű fotósorozatával, miközben egy laptopból kiszűrődő hang bemutatta a ,,szorgalmáról és versengéséről’’ felismerhető széki embert.

Az ötödik emeletre érve Ráduly Sándor Overdue című projektjébe ütközhettünk, melynek képei színes textúrák és különböző vallási motívumok ötvözetéből álltak össze. Még mielőtt a stúdióba léphettünk volna, Kiss Réka Kultúrbarlang című videóinstallációja fogadott, melyhez egy klipszerű videóanyag, egy régi televízión vetített képsorozat, illetve egy gazdagon díszített kiállítássarok tartozott, tele régi háztartási tárgyakkal és népviseleti ruhadarabokkal. A stúdióban kapott helyet a mesterisek (Farkas Ágnes Anna, Ferenczi Edith, Képíró Dorottya, Kiss Mihály, Mák Krisztián, Makkai Márk, Madarász Ákos) We the trompe-l’oeil című videóinstallációja, amely egy folyamatosan ismétlődő reprezentációt mutatott be. Egy műteremben épp előkészítik egy szerelmespár abszurdba hajló csókjelenetét, mely kép újból és újból festménnyé változik, hogy majd utána minden kezdődhessen az elejéről. Az alkotók a vászon előtt elhelyezett babzsákokkal próbálták maradásra bírni a nézőt, hogy addig folytathassuk az újranézést, míg fel nem fedezünk valami számunkra igazán lényegeset a véget nem érő mozgóképben.

A stúdióban továbbá helyet kapott még Tóth Hunor Jártam már itt, de nem ismernek című fotóprojektje, amely az egyetemi évek utáni hazatérését mutatja be szülőfalujába, miközben a különböző méretű fényképek a zárt közösségbe való újrabeilleszkedés kényes folyamatáról mesélnek.

A filmek bemutatása előtt sor került még egy vetítéssel egybekötött beszélgetésre Keresztes Péterrel, az első filmes évfolyam volt diákjával, aki a Román Televízió temesvári szerkesztőjeként dolgozik, és A háborúban nincs jó búcsú című, az ukrajnai menekültekről szóló riportfilmjével elnyerte a regionális európai televízióknak járó Prix CIRCOM különdíját.

Keresztes teljesen egyedül dolgozik, de mint elmondta, az alapvető nehézségek mellett megvannak ennek a maga előnyei is, egyszemélyes stábként ugyanis jóval hatékonyabban tud hozzányúlni egy-egy érzékenyebb témához, hiszen az interjúalanyok előbb nyílnak meg egyetlen ember előtt, mintsem hogy kiteregessék ,,szennyeseiket’’ egy nagyobb stábnak. Arról is mesélt, hogy mindig a legnagyobb hitelességre törekszik, majd példaként felhozta egyik budapesti riportját, melyet a Gellért-hegy hajléktalanjairól készített, akik a termálfürdők vízfeleslegét felhasználva hozták létre saját kis fürdőiket a Duna partján. Keresztes közéjük merészkedik, sőt, házi medencéiket is kipróbálja, mert szerinte csak akkor maradhat őszinte, ha képes szimmetrikus viszonyba kerülni alanyaival.

Ezt követően érkezhetett a várva várt válogatás az idei év legjobb filmjeiből, melyeket a fesztiválokhoz hasonlóan egy előzsűri válogatott ki – ez esetben a szakon oktató tanárok. A témájukban és műfajukban egyaránt sokszínűre sikeredett filmrostát Orbán Orsolya Kedves órák című darabja nyitotta. Erika egy idős férfi házában takarít, időnként el-eltesz néhány régebbi ékszert, erről persze tulajdonosuk mind tud, hiszen nem először csinálja, de jobb dolga is akad annál, mint hogy ilyesmivel foglalkozzon. Az öregúr mérhetetlen magánya felülírja az efféle apró kihágásokat. Erika még ennél is fullasztóbb létbizonytalanságban lubickol, anyját csak akkor hívja, ha pénzre van szüksége, testvérével sem idilli a kapcsolata, de az sem segít helyzetén, hogy egy jónéhány évvel idősebb, házas szeretője van. Mindenkivel konfliktusban van, akivel csak lehet, de legfőbbképp önmagával, hogy végül rájöjjön, ha a megoldás nem is, de az ahhoz vezető út talán mindig is ott lebegett előtte, félúton valahol a legjelentéktelenebbnek tűnő részletek és a leghétköznapibbnak mutatkozó élethelyzetek között.

Ha valaki arra volt kíváncsi, hogy mit jelent filmrendezőnek lenni, hogy egy színésznek mi mindennek kell megfelelnie, vagy hogy e két szerepkör milyen csatornákon keresztül kommunikál egymással, az elégedetten ülhetett be Mikola Csengele Finding Zoé című színes-szagos szatírájára. A szürreális jelenetekben egyáltalán nem szűkölködő film pazar látványvilággal kényezteti nézőjét, a jelmezek és a díszlet részletes kidolgozottsága egyaránt erős alkotói vízióról beszélnek, és a filmnek közben még arra is jut ideje, hogy főhőse útkereséséről is szóljon néhány szót.

Aki a TIFF helyi versenyén még nem látta Sós Timothy Suborbitalját, az most, a First Cut-on pótolhatta. A film egy katolikus pap megvakulásának története, mely keresztúton az egyik legkedvesebb tanítványa, Nóra segít végigmenni. Nóra élete sem traumamentes, nemrég vesztette el ugyanis édesapját, akinek még temetésére sem ment el – na nem mintha haragudott volna a férfira, inkább csak Istenre neheztelt. Így aztán a pap látásának lassan kibomló elvesztése, e miniatűr halál is mélyen megérinti az együttérző fiatalt. A pap látomásainak álomképei szimbólumokban gazdag vizuális megoldásokban teljesednek ki, templomban sétáló páva, a szirének csábításának engedő plébános, vagy az őt énekével felszabadító Orfeusz a filmben egyaránt feltűnnek, hol képletesen, hol a maguk teljes valójában. Nóra a vakulással fenyegető kór ellen bár semmit nem tehet, végig barátja mellett marad, hogy az sikeresen billenhessen át új valóságába. Amikor pedig a film végén a pap már napszemüvegben sétál, végre elérkezett az idő, hogy a nézés aktusa után a látásét is elsajátítsa.

Az Adél szintén versenyben volt a TIFF helyi szekciójának díjáért, nem mellesleg a legutóbbi Filmtett Workshopon forgatták. Lukács Gergely filmje egy bomladozó szerelmi háromszög köré épül, miközben szereplői a férfi-női identitásokról folytatnak diskurzust. Adél, a férfi múltbeli szerelme kapcsolatra vágyik, bár azt máshol kell keresnie, így hát menekülésre adja fejét. A bárányokkal való játszadozás után a lány megkéri a nyáját vigyázó pásztor kezét, a szerelmet és a szerelmét ezzel egyaránt kifigurázva.

Egy rövid szünet után a második blokk Bodor Balázs Különös vasárnap című filmjével folytatódott tovább. A film azzal indít, hogy a második világháború halottnak nyilvánított hadifoglyairól közöl információkat, akiket holttest nélküli koporsókban temettek el, sokszor a hozzátartozók bármiféle tudomása nélkül. A nyitány után akár joggal gondolhatnánk, hogy történelmi drámát kapunk, de a film végül inkább a horror irányába kanyarodik el. Szilamér a háborúban elveszett testvére temetése után szellemidézésre adja fejét, a gyászfeldolgozásnak még csak esélyt sem hagyó férfinak azonban ez lesz a veszte. A találkozás megvalósíthatatlannak tűnő valósága oly felkészületlenül éri Szilamért, hogy végül őt magát éri utol a halál: mintha csak azt üzenné a film, hogy a holtak visszahívásáért súlyos árat kell fizetni, melyre nem biztos, hogy bárki is készen áll.

Szabó Barbarának köszönhető az est egyetlen irodalmi adaptációja, a Füst, amely egy Kosztolányi-novellából nőtte ki magát mozgóképpé. A film egy író figurája körül bontakozik ki, akinek napjai többnyire írással és nagy mennyiségű szivar elfogyasztásával telnek. Amikor pedig a férfi azt hiszi, hogy súlyos betegség telepedett rá, azonnali életmódváltást javasol magának. A komikummal becsületesen átszőtt történet sokunknak ismerős lehet, a baj vélt vagy valós pillanataiban ugyanis mindannyian gyors helyzetértékelésbe kezdünk, hogy aztán visszazuhanhassunk oda, ahonnan indultunk, és tovább folytathassuk sötétben való ügyetlen tapogatózásunkat.

Incze Kata Kézcsók, Kicsi című filmje egy éppen szétesni készülő család tragédiáját járja körül. Az édesanya nem bír szót érteni fiával, képtelenek bárminemű kommunikációra, nővére szerint a férfi példakép hiánya lehet a gond. A gyerekét egyedül nevelő anya szép lassan összeroppan a folyamatos terhelés súlya alatt, főleg úgy, hogy sikerélményről legjobb esetben is csak álmodozhat. A játékidő előrehaladtával a traumák befoltozásának lehetősége egyre távolabbi céllá válik, és már az egymás arcába beleordított sérelmek hangos kimondása sem könnyít a helyzeten. A kis család a szemünk előtt hullik darabjaira, pedig a szeretet talán egy percig sem hiányzott a képletből, csupán a tálalás fontosságát sikerült igazán alábecsülni, illetve a csatornák folyamatos eldugulásáról sikerült megfeledkezni.

A vetítéssorozat utolsó darabja Nagy Márton komikus elemekkel fűszerezett vámpírfilmje, az Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon volt. A talpraesettnek nem igen nevezhető fiú, aki már a sokadik ételkihordó-állásinterjúját bukja el, egy napon találkozik egy vámpírral, az egyik randi után (a fiú nagy meglepetésére) pedig már sikerül is őt ágyába bújtatnia, csakhogy a beszűrődő reggeli napfény egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel a lánnyal. A fiú abban a hitben élve, hogy volt szerelme őt is vérszívóvá változtatta, megpróbálja felvenni a vámpírok mindennapjainak ritmusát a hozzá tartozó szükségszerű kellemetlenségekkel, mind mondjuk az idős nénik vérének kiszívása vagy a napfénytől való szigorú tartózkodás.

A vámpírlét elhamarkodott bejelentése azonban téves riasztásnak bizonyul, így hát az identitását vesztett fiatal kénytelen visszakérezkedni ügyetlen múltbeli önmagához. És bár az áhított megoldás mindvégig ott van az orra előtt, a fiú elszalasztja a lehetőséget. Hősünknek így aztán be kell érnie az emberléttel, amelynek kiteljesítése, valljuk be, egy fokkal sem könnyebb vérszívó rokonáénál.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur