Idén is van magyar film a Cannes Classics-ban Idén is van magyar film a Cannes Classics-ban

Idén is van magyar film a Cannes Classics-ban

A világjárvány miatt átalakított Cannes-i Fesztivál restaurált filmklasszikusokat bemutató válogatása idén műsorra tűzi Sára Sándor első nagyjátékfilmjét, a Feldobott kő című drámát is.

A Cannes Classics programot – több másik szekciójához hasonlóan – idén „kihelyezi” a fesztivál: ezt a válogatást a lyoni Lumière fesztiválon, október 10. és 18. között vetítik, majd november 23. és 26. között kerül ismét vászonra a Rencontres Cinématographiques de Cannes keretében.

A válogatás idén összesen 25 játékfilmet és 7 dokumentumfilmet tartalmaz. Köztük van a Feldobott kő című, 1968-ban készült, egy évre betiltott Sára Sándor-film is. Az 50-es években játszódó történet főszereplője, Pásztor Balázs, egy falusi vasutas fia filmrendezőszakra jelentkezik, de mivel apját bebörtönözték egy jelentéktelen szabálytalanság miatt, nem veszik fel a főiskolára. Földmérői állást vállal, és munkája során sok vidéket jár be, sokféle embert ismer meg. Ezek lesznek az ő „egyetemei”. Barátságot köt a hazájából idemenekült görög partizán házaspárral, Iliásszal és Irinivel. Egy alföldi tanyaközpont kialakításán dolgoznak az erőszakos téeszesítés idején. A felbőszült tanyasiak úgy érzik, Iliász kétértelmű játékot űz velük. Balázs munkája során cigányokkal kerül össze, és szemtanúja lesz, hogy a hatalom milyen megalázóan bánik velük. Évek múlva, rendezőként első filmjét a küzdelmes években megismert emberek emlékének szenteli. A Feldobott kő 4K-s, digitálisan felújított változatában kerül a cannes-i/lyoni műsorba; az eredeti negatívok alapján készült felújítást a tavaly elhunyt Sára Sándor személyesen felügyelte.

A Cannes Classics 2020 nagy büszkesége idén a 20 éve bemutatott Szerelemre hangolva (r. Wong Kar-wai). A film akkor versenyzett az Arany Pálmáért is, s mivel ezt a díjat a Táncos a sötétben vitte el, az alkotóknak végül „be kellett érniük” a technikai nagydíjjal és a legjobb férfi főszereplő díjával.

Szintén a válogatásba került két 60 éves filmklasszikus, Jean-Luc Godard Kifulladásig-ja (Á bout de souffle) és Michelangelo Antonioni A kaland (L'avventura) című szerelmi drámája, valamint két film – Országúton (La strada, 1954), A varieté fényei (Luci del varietà, 1950)– a 100 éve született Federico Fellini gazdag életművéből.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes