Gaál István felújított filmjét vetítik Lyonban Gaál István felújított filmjét vetítik Lyonban

Gaál István felújított filmjét vetítik Lyonban

A Sodrásban restaurált változatát is műsorra tűzi Európa legjelentősebb klasszikusfilm-ünnepe, az október 10-én kezdődő Lumière Grand Lyon Filmfesztivál. Idén 6. alkalommal hívnak meg magyar filmet a programba.

Gaál István Sodrásban című, 1963-ban készült filmjének alapötletét a rendező kamaszkori élménye, egy veszélyes versengés adta. A történetben egy diáktársaság fürdik a Tisza-parton. Önfeledten játszanak, egyik fiatalnak sem tűnik fel, hogy hiányzik valaki, egyik társuk vízbe fulladt. A tragédia önvizsgálatra készteti őket: kié a felelősség, hogyan viszonyulnak egymáshoz, a világhoz. A film élet és halál, a felnőtté érés problémáin túl a 60-as évek elejének fontos kérdéseit – hagyomány és modernség, egyén és közösség, falu és város, ember és táj – progresszív szemlélettel, új vizuális nyelven dolgozta fel.

Sodrásban a magyar új hullám egyik első nemzetközi sikere és jelképe lett, Pierre Paolo Pasolini is kiemelte a film „poézisét, frissességét és újszerű hangvételét”. 1964-ben Karlovy Varyban elnyerte a fődíjat, majd a Sight & Sound az év öt legjelentősebb filmje közé sorolta.  

A Sodrásban 4K felbontású restaurált verzója 2019-ben készült el, a filmet Sára Balázs operatőr fényelte újra. A felújított változat nemzetközi premierjét tavaly, a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Venice Classics programjában tartották.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?