Ezek a magyar és román nagyjátékfilmek peregnek majd a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Ezek a magyar és román nagyjátékfilmek peregnek majd a marosvásárhelyi Kultúrpalotában

Ezek a magyar és román nagyjátékfilmek peregnek majd a marosvásárhelyi Kultúrpalotában

A rövidfilmek mellett a 2018-as és 2019-as esztendő legsikeresebb román és magyar játékfilmjeit is megtekintheti a közönség a november 6. és 10. között Marosvásárhelyen zajló Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

A Magyarország, illetve Románia által a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra javasolt alkotások is szerepelnek a szemle programjában, így megnézhetik majd a filmkedvelők Tóth Barnabás Akik maradtak című munkáját, illetve Corneliu Porumboiu A hegyek szigete (La Gomera) című filmjét is, közölték a szervezők.

Tóth Barnabás neve már csak azért is ismerősen csenghet az Alter-Native látogatói számára, mert tavaly Susotázs című rövidfilmjével ő nyerte el a fesztivál nagydíját. A rendező Marosvásárhellyel való kapcsolata hosszú távúnak tűnik, és jövőre személyesen is találkozhat vele a közönség, a szervezők bejelentése szerint ugyanis ő lesz a 2020-as Alter-Native zsűrijének egyik tagja.

A magyar rendező Oscar-díjra javasolt filmje egy 16 éves lány és egy 40 feletti férfi lelki egymásra találásának szépségeit és nehézségeit meséli el, háttérben a második világháborút követő évek vörösterrorba forduló időszakával. A film ősbemutatója az amerikai Telluride filmfesztiválon volt augusztus végén, Magyarországon pedig szeptember 19-én mutatták be. A Menemsha Films megvásárolta a film amerikai forgalmazási jogát, így a télen az Egyesült Államokban is látható lesz az alkotás, amelyben Hajduk Károly és Szőke Abigél alakítja a főszerepeket.

Akik maradtak

A magyar filmipar képviseletében jelen lesz még a fesztiválon Reisz Gábor Rossz versek című vígjátéka, amely négy Magyar Filmdíjat nyert, többszörös fesztiválgyőztes alkotás, valamint az idei Alter-Native egyik zsűritagjának Schwechtje Mihálynak a filmje is, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :). A film az első magyar tinithriller, amely egy online zaklatásba forduló szerelem pattanásig feszült történetét mutatja be. Megnézhetik a filmkedvelők Kovács István A szürke senkik című, 2017-es munkáját is. Ez egy első világháborús történet egy magyar-osztrák-román felderítőcsapatról, amely veszélyes küldetésben, ellenséges vonalak mögött kísérel meg felderíteni egy olasz harcállást. A filmben szerepet kapott Molnár Levente színművész is, aki szintén tagja a fesztivál bírálóbizottságának.

Románia idén Corneliu Porumboiu La Gomera () című filmjét jelölte a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra. Porumboiu ötödik nagyjátékfilmjének nemzetközi bemutatója Cannes-ban volt, aztán bemutatkozott a 44. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, a napokban levetítették a New York-i Filmfesztiválon, valamint a BFI London Filmfesztiválon is. A filmben a Napszálltából ismert Vlad Ivanov alakítja a főszerepet, de feltűnik még benne Catrinel Marlon, Rodica Lazăr, Antonio Buil, Agusti Villaronga, Sabin Tambrea és Szőnyi Julieta is.

La Gomera

Megnézheti még az Alter-Native közönsége az Alexis Cahill és Alexis Sweet Cahill rendezte Mária, Románia királynője című filmet - amelynek hazai bemutatója a fesztivál hetén lesz -, és szerepel a programban Mona Nicoară 2018-as filmje is, a Distanţa dintre mine şi mine, illetve Tudor Giurgiu Parkingja, amely főként spanyolul beszélő, Spanyolországban és Romániában, vegyes stábbal forgatott film, Marin Mălaicu-Hondrari Apropierea című regényének adaptációja.

(közlemény)

 

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards