Cannes-ban versenyez Mundruczó Kornél új filmje Cannes-ban versenyez Mundruczó Kornél új filmje

Cannes-ban versenyez Mundruczó Kornél új filmje

A 70. Cannes-i Fesztivál ma délben közzétette a versenyfilmek listáját, rajta van Mundruczó Kornél új filmje, A Jupiter holdja is.

A film központi témája az ember csodához való viszonyulása egy hitehagyott világban. Egy különleges képességekkel rendelkező fiú és egy orvos barátságának története korunk migrációs válságának idején.

A film főszerepeit Balsai Móni, Cserhalmi György, Jéger Zsombor és Merab Ninidze alakítja, operatőre Rév Marcell, látványtervezője Ágh Márton, vágója Jancsó Dávid. A forgatókönyvet Mundruczó Kornél és Wéber Kata írta.

Mundruczó előző munkája, a Fehér isten bemutatóját szintén a cannes-i filmfesztiválon tartották, az Un Certain Regard válogatásban debütált 2014-ben, és elnyerte a szekció fődíját. Delta (2008) című filmje elvitte a FIPRESCI-zsűri fődíját; a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv (2010) pedig, díj nélkül ugyan, de szintén a hivatalos versenyprogramban mutatkozott be. Johanna című 2005-ös filmjét az Un Certain Regard-ban, a Kis Apokrif No.2.-t (2004) a Cinéfondation szekcióban, A 78-as Szent Johannája (2003) című munkáját pedig a Directors’ Fortnight válogatásban vetítették.

Egy szlovák-magyar koprodukció is versenyez idén a fesztiválon: Kristóf György Out című filmje, amely az Un Certain Regard-szekcióba került be. Az Out egy ötvenen túli családapa kelet-európai utazásának és útkeresésének történetét mutatja be minimalista eszközökkel és abszurd humorral elmesélve.

A főbb szerepekben Terhes Sándor, Bárdos Judit és Bocsárszky Attila látható. A forgatókönyvet Kristóf György és Horváth Eszter írta, producerei többek között Taschler Andrea és Pusztai Ferenc, operatőre pedig Pohárnok Gergely.

Az Out 2015-ben a Cannes-i Fesztivál Atelier nevű programjában szerepelt.

A fesztivál kisjátékfilmes válogatásába is bekerült egy magyar film: Szentpéteri Áron Láthatatlanul című vizsgafilmje. A Cinéfondation-zsűri elnöke idén Cristian Mungiu, a központi versenyprogram zsűrijéé Pedro Almodóvar lesz.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu