A Dögkeselyűvel tisztelegnek az Urániában a 80 éves András Ferenc előtt A Dögkeselyűvel tisztelegnek az Urániában a 80 éves András Ferenc előtt

A Dögkeselyűvel tisztelegnek az Urániában a 80 éves András Ferenc előtt

András Ferenc köszöntésére a Nemzeti Filmintézet november 21-én ünnepi vetítést tart az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Dögkeselyű című, frissen restaurált filmjéből, András Ferenc rendező, Ragályi Elemér operatőr, Cserhalmi György és Kiss Mari színművészek részvételével.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten. Már első filmje, az 1977-ben bemutatott Veri az ördög a feleségét nagy szakmai és közönségsikert aratott. A szatíra a „nagy zabálás” motívumába csomagolva ábrázolja a késő Kádár-kori szocializmust, kritikus szemlélete miatt András Ferenc ezután öt évig nem rendezhetett egész estés játékfilmet.

Legnagyobb sikerét a Munkácsi Miklós kisregénye alapján, 1982-ben készült Dögkeselyűvel aratta. A film egy mérnökből lett taxisofőr kálváriáját mutatja be, aki profi tolvajok áldozatául esik, de hiába fordul a rendőrséghez, nem hisznek neki. Az elvált, adósságban úszó férfi tehetetlen dühében maga kezd nyomozásba, majd önbíráskodásba. A fordulatos, hatásos, drámai végű akciófilm egyaránt meghódította a kritikusokat és a közönséget, közel hatvan országban mutatták be; a Berlinalén, ahol Arany Medve díjra jelölték, megkapta a közönségdíjat. Az elmúlt évtizedekben sem vesztett népszerűségéből, máig a magyar bűnfilmek etalonjának számít, hatása szinte minden azóta készült krimiben tetten érhető, de hiteles miliőteremtése miatt akár kordokumentumként, kemény társadalomkritikaként is értelmezhető.

A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

2017. szeptember 2.

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.

Olvasd tovább  

Cserhalmi György ikonikus alakítását, ahogy az ellenséges világgal dacoló, sokat kockáztató, lecsúszott magányos hős figuráját megformálta, a korabeli kritika Charles Bronsonhoz, a film lehangoló végét pedig a Bolond Pierrot befejezéséhez hasonlította.

Ragályi Elemér operatőr képein Budapest nyomasztóan szürke városi dzsungelként jelenik meg, az autós üldözés pedig a hollywoodi filmekhez hasonlíthatóan izgalmas.

A vetítésen András Ferenc rendező, Ragályi Elemér operatőr, Cserhalmi György és Kiss Mari színművészek elevenítik fel a forgatással, a filmmel és a közös munkákkal kapcsolatos emlékeiket.

(az NFI közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes