András Ferenc köszöntésére a Nemzeti Filmintézet november 21-én ünnepi vetítést tart az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Dögkeselyű című, frissen restaurált filmjéből, András Ferenc rendező, Ragályi Elemér operatőr, Cserhalmi György és Kiss Mari színművészek részvételével.
András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten. Már első filmje, az 1977-ben bemutatott Veri az ördög a feleségét nagy szakmai és közönségsikert aratott. A szatíra a „nagy zabálás” motívumába csomagolva ábrázolja a késő Kádár-kori szocializmust, kritikus szemlélete miatt András Ferenc ezután öt évig nem rendezhetett egész estés játékfilmet.
Legnagyobb sikerét a Munkácsi Miklós kisregénye alapján, 1982-ben készült Dögkeselyűvel aratta. A film egy mérnökből lett taxisofőr kálváriáját mutatja be, aki profi tolvajok áldozatául esik, de hiába fordul a rendőrséghez, nem hisznek neki. Az elvált, adósságban úszó férfi tehetetlen dühében maga kezd nyomozásba, majd önbíráskodásba. A fordulatos, hatásos, drámai végű akciófilm egyaránt meghódította a kritikusokat és a közönséget, közel hatvan országban mutatták be; a Berlinalén, ahol Arany Medve díjra jelölték, megkapta a közönségdíjat. Az elmúlt évtizedekben sem vesztett népszerűségéből, máig a magyar bűnfilmek etalonjának számít, hatása szinte minden azóta készült krimiben tetten érhető, de hiteles miliőteremtése miatt akár kordokumentumként, kemény társadalomkritikaként is értelmezhető.
A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)
Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.
Cserhalmi György ikonikus alakítását, ahogy az ellenséges világgal dacoló, sokat kockáztató, lecsúszott magányos hős figuráját megformálta, a korabeli kritika Charles Bronsonhoz, a film lehangoló végét pedig a Bolond Pierrot befejezéséhez hasonlította.
Ragályi Elemér operatőr képein Budapest nyomasztóan szürke városi dzsungelként jelenik meg, az autós üldözés pedig a hollywoodi filmekhez hasonlíthatóan izgalmas.
A vetítésen András Ferenc rendező, Ragályi Elemér operatőr, Cserhalmi György és Kiss Mari színművészek elevenítik fel a forgatással, a filmmel és a közös munkákkal kapcsolatos emlékeiket.
(az NFI közleménye)
