András Ferenc kapja a Szkíta Aranyszarvas-díjat András Ferenc kapja a Szkíta Aranyszarvas-díjat

András Ferenc kapja a Szkíta Aranyszarvas-díjat

András Ferenc filmrendező veheti át ma a Szkíta Aranyszarvas-díjat, amelyet egy független szakmai kuratórium évente ítél oda a magyar filmművészet egy kiemelkedő egyéniségének. (MTI)

Az ünnepélyes díjátadásra az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor délután négy órai kezdettel.

A Balázs Béla-díjas András Ferenc a 70-es évek óta több tucatnyi televíziós és játékfilmes produkciót jegyzett rendezőként.

„Nagyon jó érzés, ha az ember díjat kap, meghatóak az ilyen pillanatok" - mondta el a filmrendező az MTI-nek. Mint felidézte: az első három-négy filmjére szívesen emlékszik, és nagyon szerette Az utolsó nyáron című „rendszerváltó filmjét" is. Első játékfilmje, a Veri az ördög a feleségét „szerencsés csillagzat alatt született" – emlékezetett vissza –, számos filmfesztiválon aratott sikert, és nagyon népszerű lett.

A Dögkeselyűt a Berlinale versenyprogramjában is bemutatták, és a közönség vastapssal fogadta. Mint hozzátette: 50–60 ország vette meg, Franciaországban még most is forgalmazzák. De éppen most járt egy általános iskolában, ahol levetítették A nagy generáció című játékfilmjét, amely egy egész nemzedék kultfilmjévé vált.

A filmrendező elmondta, hogy az erdélyi Kincses Elemér Soha című regényének megfilmesítésére készül.

A Szkíta Aranyszarvas-díjat 2002-ben Puszt Tibor filmrendező, Mihály Gábor szobrászművész és Molnár Pál újságíró alapította. Az életműdíjjal olyan alkotók pályafutását akarják jutalmazni – hangsúlyozta Puszt, a kuratórium elnöke –, akikről a kultúrpolitika elfeledkezett, pedig életútjuk, munkáik alapján kiérdemelték az elismerést, „letették a névjegyüket" a magyar filmművészetben.

A Munkácsy-díjas Mihály Gábor aranyszarvast mintázó kisplasztikáját szerdán 10. alkalommal nyújtják át. Mint a művész az MTI-nek elárulta, évente, a díjátadó előtt készít egyet a szoborból, amelyet a híres szkíta aranylelet egyik ábrázolása ihletett.

Az aranyszarvas egyszerre idézi fel a legendát, valamint azt a fajta erőt és szépséget, csodát, ami a filmekben rejlik – utalt a díj elnevezésére Puszt Tibor.

A díjat és a vele járó oklevelet elsőként Hintsch György filmrendező, forgatókönyvírónak nyújtották át, később Jeli Ferenc filmrendező, Hildebrand István operatőr, Morell Mihály vágó, Fakan Balázs dramaturg, Pap Ferenc operatőr, Dárday István filmrendező, Kurucz Sándor operatőr vehette át, legutóbb pedig Csurka István forgatókönyvíró kapta meg.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes