A Djangót is cenzúrázták a kínaiak A Djangót is cenzúrázták a kínaiak

A Djangót is cenzúrázták a kínaiak

Némiképp tompították a Django elszabadul című film véres jeleneteit a kínai moziforgalmazás számára. Az „apró” változtatásokba Quentin Tarantino, a film rendezője is belement.

Tarantinónak ez az első munkája, amelyet Kínában bemutatnak a mozik. A westernt forgalmazó Sony Pictures képviselője, Csang Miao egy kínai napilapnak elmondta, hogy a helyi közönség számára „kicsit sötétebb tónusúvá változtatták a vér színét” és „visszavettek a vérengzős jelenetekből” – ismertette ma a BBC hírportálja.

Kép a Django elszabadul című filmből

Miao hangsúlyozta, hogy a változtatások ugyanakkor nem befolyásolják a film egészének minőségét. Mint hozzátette: a rendező sem kompromisszumként, hanem progresszív változásként fogta fel a módosításokat.

A változások egyébként nem rövidítették meg a filmet, az Kínában is 165 perces. A helyi közönség április 11-től láthatja a produkciót Jamie Foxx, Leonardo DiCaprio és Christoph Waltz főszereplésével.

A Django elszabadul eddig világszerte több mint 400 millió dollárt keresett, Waltz és a forgatókönyvért Tarantino Oscar-díjat kapott az amerikai filmakadémia február végi gáláján.

Kínában nem szokatlan, hogy a hollywoodi filmek erőszakot, szexualitást és egyéb kényes jeleneteket felvonultató képeit cenzúrázzák, megváltoztatják. Így járt a közelmúltban a Skyfall és a Felhőatlasz is.

Az ázsiai ország márciusban a világ második legnagyobb mozis piacává vált, tavaly 2,7 milliárd dollár értékben váltottak jegyet a kínai mozikban a nézők.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?