Életvonat
Történet
1941 egyik estéjén Shlomo, a falu bolondja világrengető hírekkel tér haza: a nácik a szomszédos települések összes zsidó lakóját ismeretlen helyre deportálják. Az ő falujuk a következő a listán. Az öregek tanácsa a rabbi vezetésével még aznap este összeül, hogy megvitassák, hogyan menthetnék meg a közösséget. Végtelen veszekedések után a legjobb ötlet csak hajnalban pattan ki Shlomo fejéből: szervezzék meg saját ál-deportálásukat. Eljátsszák az áldozatokat, a vonatszerelőket, a náci tiszteket és katonákat. A fellelkesült lakosok náci egyenruhákat szabnak, vásárolnak egy leselejtezett rozsdás mozdonyt, svájci rokonukat hazahívják, hogy németül tanuljanak tőle, hamis iratokat gyártanak és kocsiról kocsira összetákolják a vonatot. És egy szép napon - akár Noé bárkája - elindul a vonat a falu összes lakójával. Közben zajlik az élet: a fiatalok életük első szerelmét élik, a gyerekek önfeledten játszanak, miközben a vonat pöfög tovább. Zavaros időkben hihetetlen kalandokat él át az ember. Vajon egy egész falu képes-e végigvinni egy ilyen utazást?
Videó, előzetes, trailer
Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!Ezt írtuk a filmről:
Egy holokauszt-vígjáték kapcsán – Roberto Benigni: La vita e bella / Az élet szép, 1999
Talán még jó páran emlékszünk arra, amikor az 1999-es Oscar-gálán Roberto Benigni színész-rendező a székek támláin táncolt végig, hogy átvegye a legjobb idegennyelvű filmnek odaítélt szobrocskát. A film címe: Az élet szép. Témája: a holokauszt. Műfaja: vígjáték. És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra. Vígjáték a holokausztról? Nem szentségtörés ez?
A szabad rendező – Radu Mihăileanu – alkotói portré 2. rész
Radu Mihăileanu napjaink egyik legjelentősebb román rendezője. Precíz és aprólékos, rendező-forgatókönyvíróként nem igyekszik egyik filmet a másik után legyártani, gondosan építgeti életművét. Öt nagyjátékfilm után – amelyekkel nagyjából négyévente jelentkezett – Radu Mihăileanu szabad rendező marad: szabadon választ témát, szabadon dönti el, milyen fényképezés a legmegfelelőbb, kivonja magát a divatok és a példaképek hatása alól, és mentes mindenféle előítélettől.
Szaltók témák, kultúrák, filmek között – Beszélgetés Radu Mihăileanu filmrendezővel
Radu Mihăileanu, a Franciaországban élő román filmrendező nejlonszatyorral a kezében jelent meg az V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál sajtó- és közönségtalálkozóin: a szatyorban azonban nem a sarki bevásárlás eredményét, hanem a Cézar-díját hozta, amely szerinte „bárki szatyrának" elérhető itthon is, legalábbis erre következtet az utóbbi évek román filmtermése láttán. A következő sorokat ezeken a találkozókon rögzítettük. A beszélgetések apropójaként Mihăileanunak a fesztiválon bemutatott Va, vis et deviens című filmje szolgált.
Filmkastély Bukarestben – Látogatás a bukaresti Castel Film stúdióban
Azt mondani mifelénk, hogy „van egy filmstúdióm” kicsit olyan, mint azt állítani, hogy „van egy repülőterem”. Mégis, Kelet-Európában létezik egy ember, aki elmondhatja magáról, hogy saját filmstúdiója van, pontosabban, hogy épített egyet. Igazi nagyot, ahol minden van: stúdiók, kamerák és kamionok, kaszkadőrök és idomított lovak, korabeli hintók, gipszből épült várak, és kimustrált repülők. Vlad Păunescu, a bukaresti Castel film tulajdonos-igazgatója hivatása szerint művészember: filmoperatőr. A véletlen és a szükség faragott belőle stúdiótulajdonost. Ma már több mint hetven nagyjátékfilmet tud maga mögött, köztük elsősorban amerikaiakat.
Csaknem igaz történetek – Roberto Benigni: Az élet szép / Radu Mihăileanu: Életvonat
A gyerekkor mágikus világában a rettegés feloldásának még természetes és vitathatatlan eszköze a mese. A mesélő felnőtt elfogadja, ha sok esetben már nem is érti, hogy a mese megnyugtatja a sötét rémalakoktól rettegő kicsit, ahogy azt is elfogadja, hogy a gyermek az ő szemében gyakorta ok nélkül fél. Ez a látszólag oktalan félelem, a mumustól, a zsákos embertől, az ágy alól előbukkanó rémtől lényegében egy gyökerű azzal a szorongással, amelyet a felnőtt is érez, ha a félelmet keltő dolog, bár kézzelfogható szörnyűségében kétségbevonhatatlanul van, mégis irracionális, felfoghatatlan, olyasmi, aminek emberközpontú gondolkodásunk szerint nem lehetne lennie.
