A vörös sárkány
Történet
Will Graham, a kiváló nyomozó azért hagyta ott az FBI-t, mert majdnem az életébe került elkapni Dr. Hannibal Lectert, a zseniális őrültet. Most, évek múltán azonban, amikor egy sor különösen szörnyű gyilkosság tartja rettegésben a közvéleményt, Graham vonakodva bár, de hajlandó visszatérni önként vállalt száműzetéséből és segédkezni az ügyben. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a Fogtündér néven elhíresült sorozatgyilkos elfogásához meg kell próbálnia a gyilkos agyával gondolkodni. Ehhez pedig ki kéne fürkésznie egy másik gyilkos elméjét, amely ugyanilyen briliáns - és ugyanilyen beteg. Graham számára ez azt jelenti, hogy szembe kell néznie múltjával és ősi ellenségével, a jelenleg bebörtönzött Lecterrel.Ezt írtuk a filmről:
Egy metsző kék tekintet – Anthony Hopkins-portré
A filmrajongók többsége számára a neve már örökre összeforrt az emberevő sorozatgyilkos, Hannibal Lecter figurájával, pedig a kamerák előtt eltöltött ötvennégy esztendeje során ezerszer bizonyította, hogy nem ismer sem műfaji, sem stilisztikai korlátokat, s jószerivel nincs olyan szerep, melybe ne tudna karizmát, eleganciát, mélységet csempészni. Nyolcvanöt éves lett Sir Anthony Hopkins, a mozgóképtörténet egyik legcsodálatosabb átváltozóművésze.
A mellékszereplő drámája – Philip Seymour Hoffman-portré
2014. február 1-jén, szombat reggel Philip Seymour Hoffman egyik kedvenc kávézójában, a West Village-i Chocholate Barban kikéri szokásos rendelését: egy dupla-dupla, vagyis négy presszóadagból álló kávét, jégen, kevés tejjel. Egyedül issza meg, cseveg az alkalmazottakkal. A kávézó vezetője később azt mondja, boldognak tűnik. Aznap este nagyobb összeget vesz magához egy készpénzautomatánál. Másnap reggel nem megy el gyerekeiért a feleségéhez, Mimi O'Donellhez, akivel pár hónapja szétköltöztek. Délelőtt egyik legjobb barátja, a színházi rendező David Katz talál rá a holttestére, amely a fürdőszoba padlóján hever.
Bizarr, bizarrabb, legbizarrabb... – A thriller műfajtörténete 3/3. (1980-tól napjainkig)
A thriller-műfaj a nyolcvanas-kilencvenes években a korábbi évtizedekben kijelölt két nyomvonalon fejlődik tovább: a pszichothrillerek sorozatgyilkosai kegyetlenebbek és népszerűbbek lesznek, mint valaha, a paranoia-filmek azonban megszelídülnek (vagy még félelmetesebbekké válnak? – nézőpont kérdése). A műfajpaletta pedig a korszakban további három fontos alműfajjal (erotikus thriller, neo noir, akcióthriller) bővül.
Hannibal, legyen kövér! – Brett Ratner: A vörös sárkány / Red Dragon
A nagyközönség 1991-ben rögtön a Hannibal Lecter-étlap főfogásába, a bájosan talpraesett FBI-ügynöknő történetébe kóstolt bele, s csak a legnagyobb gourmandok tudták, hogy a filmtörténet már túl van az előételen: Michael Mann 1986-ban Manhunter (Embervadász) címen filmesítette meg A bárányok hallgatnak előzményeit elmesélő Vörös Sárkány-történetet.
