Werner Herzog

Ezt írtuk róla

Az „extatikus igazság” nyomában – Beszélgetés Werner Herzog filmrendezővel

2010. szeptember 20.

Kikiáltották már mindennek: megalománnak, zseninek, őrült, kiégett talentumnak. Klaus Kinski mellett passzív-agresszív szerepet töltött be, „se veled se nélküled” típusú kapcsolatuktól sistergett a mozivászon. Együttműködésük végeszakadtával nem igazán állt talpra játékfilmesként, így az elmúlt 30 évben „csak” a világ egyik legjobb dokumentumfilmeseként jegyezték. A 68 éves világcsavargóval a Thesszalonikiban beszéltünk, ahol Arany Alexander-díjat vett át életmű-retrospektívje alkalmából.

Az ember, aki hallotta a csend mögött az ordítást – Werner Herzog-portré 2.

2010. március 1.

„Nincs harmónia az univerzumban” – mondja Werner Herzog, aki egész életművében ezt a filozófiát próbálta megfogalmazni a lehető legköltőibb módon. Az Aguirre, Isten haragjától a Fitzcarraldóig kizárólag remekművek jelezték a gondolat finomodásának fázisait, de a későbbi, fáradtabb művek is egy szokatlanul elszánt direktort mutatnak be, akinek mindig van mondanivalója.

Az ember, aki hallotta a csend mögött az ordítást – Werner Herzog-portré 1.

2010. február 26.

Az egykori modernista zseni, botrányhős és celluloidköltő Werner Herzog számtalan feledhetetlen alkotással ajándékozta meg a filmtörténelmet. A 90-es években szinte végig hallgató direktor az ezredfordulót követően újra erőre kapott, 2009-ben pedig egyenesen két filmet is tető alá hozott. Ezek közül a Mocskos zsaru most kerül a magyarországi mozikba (Romániában már bemutatták – a szerk.), ami jó apropó az életmű áttekintéséhez.

Filmjei a Filmtetten

Családi Románc Kft

Színes dokumentumfilm, filmdráma, 89 perc, 2019
Rendező, Forgatókönyvíró, Operatőr

A világhírű német rendező, Werner Herzog első távol-keleti munkája egy mikrobüdzsével működő japán „családkölcsönző” vállalkozást mutat be, elmosva a határokat a dokumentumfilm és a fikció között. Yuichi Ishii az ügyfelek igénye szerint játssza a családtagok szerepét. Új megbízása keretében a tizenkét éves fiú, Mariho eltűnt apját kell alakítania. A kemény feladat még nehezebb [...]

Elolvasom a kritikát

Szél támad

Színes animációs film, életrajzi, filmdráma, 126 perc, 2013
Szereplő

Jiro Horikoshi, a második világháborús japán harci repülőket tervező férfi élettörténete.

Elolvasom a kritikát

Az ölés aktusa

Színes dokumentumfilm, 115 perc, 2012
Producer

Ebben a filmes kísérletben egykori gyilkosokat, köztük az indonéz félkatonai vezetőt, Anwar Congót kérték fel, hogy újrajátsszák életüket az általuk kedvelt amerikai filmek stílusában. Amikor 1965-ben Sukarno elnököt és kormányát megbuktatta a hadsereg, Anwar csapataival részese lett a több mint egymillió kommunistagyanús személy és kisebbségi kínai életét követelő tömeggyilkosságoknak. Anwarék részletesen újrajátssz [...]

Kapcsolódó cikkek:

Jack Reacher

Színes akciófilm, bűnügyi, filmdráma, 130 perc, 2012
Szereplő

Egy gyilkossági nyomozó mélyen beleássa magát egy képzett katonai mesterlövész ügyébe, aki öt, egymáshoz nem kapcsolható emberrel végzett.

Elolvasom a kritikát

Végzetes érzelmek hálójában

Színes akciófilm, vígjáték, filmdráma, romantikus, 104 perc, 2011
Író, Narrátor, Producer

Werner Herzog riportregényét Aaaron Sorkin adaptálta a gyöngyvászonra, a világhírű olasz mester, Bertolucci segítségével, aki a párbeszédeket segített olaszra ültetni. A film Rómában játszódik, ahol egy sármos, de hazug tolvaj, Jack (George Clooney) utolsó bevetését készíti elő, de nem számít arra, hogy új asszisztense, Sarah (Cameron Diaz) a liechtensteini titkosrendőrségnek dolgozik, amelyet a könyörtelen hábor [...]

Kapcsolódó cikkek:

Cave of Forgotten Dreams

Színes dokumentumfilm, történelmi, 90 perc, 2010
Rendező, Forgatókönyvíró, Szereplő

A dokumentumfilm a franciaországi Chauvet-barlang lélegzetelállító őskori rajzait mutatja be 3D-ben.

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold