Eperjes Károly

Filmjei a Filmtetten

6:3, avagy játszd újra Tutti

Színes vígjáték, 90 perc, 1998
Szereplő

Az évszázad mérkőzése: az angol-magyar 1953. november 25-én délután negyed négykor kezdődött. Hónapok óra erre várt az ország. Mindenhol a készülékek köré gyülekeztek az emberek, ott is kitettek rádiót, ahol egyébként nem volt szokás az ilyesmi. Hiszen az Aranycsapat lépett pályára, az otthonukban addig veretlen angolok ellen. Bakáts tér. A kezdőrúgás előtt megjelenik [...]

Kapcsolódó cikk:

Szeressük egymást gyerekek!

Színes és fekete-fehér filmdráma, 94 perc, 1996
Szereplő

Jancsó Miklós, Makk Károly és Sándor Pál egy cikksorozat hatására elhatározták, hogy bemutatják a XX. század végi Budapest életét. A film megrázó és elgondolkodtató módon tárja elénk a magyar társadalom képét. Az alkotók egymást követő novellákban megmutatják a növekvő szakadékot, amely elválasztja a gazdag kerületeket a nyomornegyedektől. Beszélnek az éhségről, amely b [...]

Könnyű vér

Színes filmdráma, 86 perc, 1990
Szereplő

Margó és Ildi aktmodellek a Képzőművészeti Főiskolán, különben pedig az utcán dolgoznak. Margó fiúja váratlanul kiszabadul a börtönből, és mindenhová követi a két lányt. Eközben pedig folyton szól a német nyelvű Danubius...

Kapcsolódó cikk:

A legényanya

Színes vígjáték, filmszatíra, 76 perc, 1989
Szereplő

Történetünk szálai a messzi múltba nyúlnak vissza. Azokba a daliás időkbe, mikor Rátóton kitört a „demokráció". A falu életében a skandalum - vagy csoda - csak ezután következik: egy fiatal falubeli legény, Józsi terhes lesz. A falu elöljárói nincsenek közös nevezőn a tárgyban, hogy vajon szükségük van-e erre a csodára?

Elolvasom a kritikát

Meteo

Színes filmdráma, sci-fi, 98 perc, 1989
Szereplő

Egy kihalt gyárnegyedben, a város peremén, valahol Kelet-Európában, egy üres műhely közepén áll egy kád. Eckermann, a meteorológus fürdik benne. Ideje java részét ábrándozással tölti, ezért barátai Felhőcskének hívják. Két barátja van: Berlioz, az örökmozgó életművész, és Verő, az üzemek hallgatag vagánya. A gyárnegyedet hamarosan felrobbantják. Az üzemek katonai parancsnoksága mindenkit felszól [...]

Kapcsolódó cikkek:

Eldorádó

Színes és fekete-fehér filmdráma, 100 perc, 1988
Szereplő

1945. Teleki tér. A piac királya, Monori Sándor új lendülettel lát munkához. Most, hogy lánya, Marika hazajött Bécsből és fiúunokát szült neki, van értelme az életének. Először a vejétől szabadul meg két marék aranyért, majd Marikától, a lányától szabadul meg, hogy csak az övé lehessen a kis Imi, akit ő akar felnevelni a feleségével. Az ötvenes évek nem [...]

Elolvasom a kritikát

A másik ember

Színes filmdráma, 219 perc, 1988
Szereplő

A kétrészes film a Bojtár család története, két generáción keresztül, amit 1944-es, 1956-os eseményekhez kötnek. A film egy magyar család két generációjának sorsát követi, századunk derekán, a negyvenes és az ötvenes években.

Kapcsolódó cikk:

Hanussen

Színes filmdráma, történelmi, 108 perc, 1988
Szereplő

1918. Piave. Klaus Schneider fejsebet kap. Orvosa, Bettelheim felfedezi, hogy a szakaszvezető képes hipnózist előidézni, amit ő ki tudna aknázni a gyógyításban. Nowotny százados, volt varieté-igazgató inkább show-műsorokban kamatoztatja Schneider tudását, és Bécsbe viszi. Schneider itt Hanussen néven egyre nagyobb sikereket arat. Kíséretével Berlinbe megy, ő lesz a Próféta. Megjósolja Hitler hatalomra jutását, és azt hiszi, átlátja a Führer lép [...]

Kapcsolódó cikkek:

Szamárköhögés

Színes filmdráma, történelmi, vígjáték, 86 perc, 1987
Szereplő

Az 1956-os forradalom kitörésekor hihetetlenül izgalmas időszak köszönt be két gyerek életébe. Nem kell iskolába menniük, a felnőttek pedig megbolondulnak: a papa megpofoz valakit, pizsamában szteppel, és levelet fogalmaz Hruscsovnak, a nagymama pedig átlőtt kenyérrel tér haza.

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat