David Strathairn

Filmjei a Filmtetten

Ahol a folyami rákok énekelnek

Színes filmdráma, thriller, 125 perc, 2022
Szereplő

Egy kislány él egyedül a mocsárban. A családja elhagyta, ő kitanulja, hogyan maradhat életben, és nagy nehezen egyedül is boldogul. És boldog. Kivéve akkor, amikor be kell mennie a közeli kisvárosba: mert ott gúnyolják, kinevetik és félnek tőle. És ő is szívesebben választja a magányt.

Elolvasom a kritikát

Rémálmok sikátora

Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 150 perc, 2021
Szereplő

Az utazócirkusznál dolgozó Stanton Carlisle becsvágyó férfi, aki néhány jól megválasztott szóval tehetségesen manipulálja az embereket. Találkozik egy pszichiáternővel, akiről rövidesen kiderül, hogy talán még nála is veszedelmesebb.

Elolvasom a kritikát

A nomádok földje

Színes filmdráma, 108 perc, 2020
Szereplő

Egy hatvanas éveiben járó nő mindent elveszít a gazdasági válságban. Felkerekedik, hogy Amerika nyugati vidékén lakóautójában modernkori nomádként élje tovább életét.

Elolvasom a kritikát

Interjú Istennel

Színes filmdráma, 97 perc, 2018
Szereplő

Paul Asher afganisztáni tudósításai karrierjének legkellendőbb munkái. Miután hazatér a Közel-Keletről, a fiatal újságíró nehezen dolgozza fel a háborúban látott borzalmakat és mikor házassága is válságba kerül, teljesen elveszettnek érzi magát. Egy napon aztán különös interjúalannyal hozza össze az élet, egy férfival, aki azt állítja magáról, hogy ő Isten. Paul kezdetben szkeptikusan fogadja a [...]

Elolvasom a kritikát

Lincoln

Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, háborús, 150 perc, 2012
Szereplő

Miközben dúl az amerikai polgárháború, az ország elnökének nem csak a csatamezőkön történő vérontással kell megbirkóznia, hanem kabinetje több tagjával is, akik nem osztják nézetét a rabszolgaság felszámolásának szükségességéről.

Kapcsolódó cikkek:

A Bourne-hagyaték

Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 135 perc, 2012
Szereplő

Egy Aaron Cross nevű férfire nézve komoly következményei lesznek Jason Bourne közelmúltbeli ténykedésének.

Elolvasom a kritikát

The Whistleblower

Színes életrajzi, filmdráma, thriller, 112 perc, 2010
Szereplő

Az igaz történet alapján készült film egy amerikai rendőrtiszt történetét meséli el, aki békefenntartónak jelentkezik a dél-szláv háborút követő időkben. A lelkes tiszt abban a reményben érkezik a feldűlt vidékre, hogy segíthet az újjáépítésben, de csak korrupciót és nagyhatalmi csatározásokat talál...

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg