Canal+

Filmjei a Filmtetten

A hetedik nap

Színes filmdráma, 103 perc, 2004
Gyártó

Két család élete telik immár 30 éve az olthatatlan gyűlölet és rémület légkörében. A Jimenez és Fuentes famíliák közötti háborúskodás egy balsorsú szerelmi kapcsolattal kezdődött, melyet a családtagokra halált és bebörtönzést hozó bosszú követett. Most, három évtizeddel később, a tinédzser Isabel Jimenez szemszögéből figyelhetjük meg az eseményeket. A lány m [...]

Elolvasom a kritikát

Kóristák

Színes filmdráma, zenés, 96 perc, 2004
Gyártó

1949. Franciaország. Clément Mathieu, a munkanélküli zenetanár elvállal egy felügyelő-tanári állást egy nehezen kezelhető gyerekek számára fenntartott nevelőintézetben. Az igazgató, Monsieur Rachin által bevezetett és alkalmazott kemény, rideg nevelési módszerek megdöbbentik az új tanárt. A zene varázsának és a közös éneklésnek köszönhetően azonban Mathieu-nek sikerül megváltoztatnia a gyerekek hétköznapjait...

Elolvasom a kritikát

Barbárok a kapuk előtt

Színes vígjáték, bűnügyi, filmdráma, romantikus, 99 perc, 2003
Gyártó

Kórházba kerül az ötvenes évei elején járó Rémy. Volt felesége, Louise, arra kéri a Londonban élő fiukat, jöjjön haza a haldokló apját meglátogatni. Sébastien húzódozik, hisz hosszú évek óta nem volt apjával kapcsolata, nem volt mondanivalójuk egymásnak. Végül mégis Montrealba repül, hogy segítsen és apja támasza legyen a nehéz helyzetben. Sébastien minden követ megmozgat, hogy könny [...]

Elolvasom a kritikát

Új élet

Színes filmdráma, 102 perc, 2002
Gyártó

Grandrieux első munkájához, a Sötét utakhoz hasonlóan az Új élet is fantáziadús, nyugtalanító hangulatú film. A rendező sajátos világa már az első kockákkal beszippantja a nézőt; a szemcsés, kézikamerával felvett képsor döcögve-villogva egy csoportnyi embert mutat, akik várakozva néznek felfelé - de hogy mire, nem derül ki. Azt sem tudjuk meg, hol vagyunk. A felperzselt, háború sebzette vidék, az [...]

Kapcsolódó cikk:

8 nő

Színes vígjáték, filmdráma, musical, 111 perc, 2002
Gyártó

Egy vidéki kúriában karácsonyi készülődés zajlik. Ám valami szörnyűség történik: a ház urát holtan találják a szobájában. A nyolc jelenlévő nő mind közel állt az áldozathoz, és nyilvánvalóan köztük van a gyilkos. Elkezdődik hát a nyomozás, melynek során vitáknak, árulásoknak és kitárulkozásoknak vagyunk tanúi. Hamarosan kiderül, hogy mindenkinek van [...]

Kapcsolódó cikkek:

A szerelem dicsérete

Színes és fekete-fehér filmdráma, 97 perc, 2001
Gyártó

A szerelem dicsérete nem a klasszikus értelemben vett szerelmes film, hanem a szerelem értelmezése a film a filmben módszerével. Edgar, a film központi alakja a szerelemről szeretne művet alkotni, de még nem tudja, hogy a regény vagy az opera formáját válassza-e hozzá. A film alapvetően két lényeges részből áll, s Godard ismét a színekkel játszva bontja ki mondanivalóját. Az első rész [...]

Elolvasom a kritikát

Kínzó mindennapok

Színes filmdráma, horror, thriller, 101 perc, 2001
Gyártó

Szinte már némafilm; éles, kristálytiszta képek ereje mesél az időnként kannibalizmusba csapó mindenen túli szeretetéhségről. Dráma a Párizsba érkező amerikai házaspárról, a nő hamar szűnő naív lelkesedésről, egy libido-klinika nyomasztó folyosóiról, egy vadul kísérletező orvosról, és az eredményről...

Elolvasom a kritikát

Egy fecske csinált nyarat

Színes vígjáték, filmdráma, romantikus, 103 perc, 2001
Gyártó

Sandrine harmincas egyedülálló nő, aki merészen hozzáfog, hogy megvalósítsa álmát. Otthagyja jól jövedelmező számítástechnikai állását a városban, vásárol egy farmot az Alpok alján és odaköltözik. Számításait azonban keresztülhúzza Adrien, a volt tulajdonos, öreg és házsártos özvegyember. Egy évig még bérlőként ott akar maradni. Adrien nehezen tud elszakadni az életét jelentő helytől [...]

Elolvasom a kritikát

Farkasok szövetsége

Színes akciófilm, történelmi, horror, 142 perc, 2001
Gyártó

Az 1700-as évek második felében valahol Dél-Franciaországban arról suttognak, hogy egy titokzatos szörny garázdálkodik a környéken. Főleg asszonyokat és gyerekeket ragad el, s már legalább száz áldozatot marcangolt szét. A király értesül a lakosság körében növekvő pánikról, ezért odaküldi legkiválóbb katonáit, hogy keressék meg a szörnyet és végezzenek vele. Grigoire de Fronsac, a [...]

Elolvasom a kritikát

Ízlés dolga

Színes vígjáték, filmdráma, romantikus, 112 perc, 2000
Gyártó

"Történet egy vállalatigazgatóról, aki találkozik egy színésznővel, akinek a barátnője pincérnő, aki összejön egy testőrrel, aki egy belsőépítész-nő sofőrjével dolgozik együtt, aki olyan művészekkel szeret találkozni, akik?" Egyszerűen történet az emberek különbözőségéről, illetve olyan emberekről, akiknek nem kellett volna egymással találkozniuk. Vagy mégis? Egy nagyon vidéki [...]

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes