Ulrich Seidl

Ulrich Seidl

Ezt írtuk róla

A magány elviselhetetlen könnyűsége – Ulrich Seidl figuráiról

2022. április 25.

Ulrich Seidl filmjeiben az egyén elmagányosodását kutatja, miközben arra is jut ideje, hogy a maga provokatív megközelítésével tükröt tartson korunk társadalmának. Nézőinek felajánlja a látás, illetve a szembenézés kényelmetlen lehetőségeit, hogy ők a szereplőkben találjanak rá saját devianciájuk rég elfeledett képmásaira. Az így megfogalmazott kritika célpontja az önhazugságukban fürdőző osztrák középosztály képviselői mellett a mindenkori néző lesz.

„A rossz hír hozója vagyok” – Beszélgetés Ulrich Seidllel

2017. június 20.

2015 nyarán nagy port kavart a neten egy fotó, amin egy amerikai fogorvos pózol egy általa frissen lelőtt oroszlán mellett. Ulrich Seidl erről forgatta legújabb filmjét, noha nem a nagypályás vadászokat, hanem az Afrikában szafarizó, német és oszták középosztálybelieket tette meg főszereplőnek. A direktorral a TIFF-en beszélgettünk arról, hogy utálják-e egymást dokumentumfilmjei alanyaival, a bolygó rákosodása-e az emberiség, és hogy mit forgat Romániában.

Filmjei a Filmtetten

Sparta

Színes filmdráma, 100 perc, 2022
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

Ulrich Seidl előző filmjének, a Rimininek a folytatása. A főszereplő ezúttal Richie Bravo testvére, Ewald.

Elolvasom a kritikát

Rimini

vígjáték, 114 perc, 2022
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

Richie Bravo, a jobb napokat is látott énekes tengődése Riminiben.

Elolvasom a kritikát

Luzifer

Színes filmdráma, horror, 103 perc, 2021
Producer

Egy értelmi fogyatékos ember az anyjával éldegél békességben a hegyekben, aztán egyszer drónok jelennek meg az égen...

Elolvasom a kritikát

Ich seh, Ich seh (Goodnight Mommy)

Színes filmdráma, horror, 99 perc, 2014
Producer

Egy erdőszéli, a legközelebbi lakott területtől is kilométerekre álló családi ház mellett játszanak az ikrek, mikor anyjuk hazatér egy plasztikai műtét után, teljesen bekötözött arccal. A fiúk nem ismernek rá, és egyre erősebb bennük a gyanú, hogy ez nem is az édesanyjuk...

Kapcsolódó cikk:

Paradies: Hoffnung (Paradise: Hope)

Színes filmdráma, 100 perc, 2013
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

Ironikusan a Remény alcímet viseli a kilátástalanság három tablóját felvonultató Paradicsom-trilógia utolsó darabja. A kegyetlen osztrák rendező zseniális emlékműve a bennünk lakozó semmiről.

Kapcsolódó cikkek:

Paradies: Glaube (Paradise: Faith)

Színes filmdráma, 113 perc, 2012
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

A valós történeten alapuló filmben egy asszony csalódik a földi szerelemben, így Jézus felé fordul szeretettel, szerelemmel és szenvedéllyel...

Kapcsolódó cikkek:

Szerelmet a feketepiacról

Színes filmdráma, 120 perc, 2012
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

Kenya strandjain sugarmamaként ismerik őket: európai nők, akiknek fiatal fekete beachboyok ajánlják fel szolgálataikat, hogy így keressék meg a napi betevőt. Teresa, az ötvenéves bécsi nő szexturistaként utazik az üdülőparadicsomba, hogy megtalálja a szerelmet.

Kapcsolódó cikkek:

Import/Export

Színes filmdráma, 135 perc, 2007
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

Egy ukrán ápolónő jobb életet keres Nyugaton, míg egy munkanélküli osztrák biztonsági őr ugyanezzel a céllal indul kelet felé.

Ulrich Seidl

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold