Az ifjú neurotikus rapper szenvedései – Jeff Schaffer, Lil Dicky (Dave Burd): Dave

2020. június 24. – írta Farkas Boglárka Angéla

Dave Burd, avagy ismertebb nevén Lil Dicky amerikai rapper egy meglepően szórakoztató önéletrajzi sorozattal rukkolt elő, ami nem csak a zenészek klasszikus sikertörténeti toposzára koncentrál.

Csak egy leheletnyivel bohémebb rapszódia – Dexter Fletcher: Rocketman

2019. június 10. – írta Tóth Menyhért

A Rocketman felett executive producerként bábáskodó Elton John állítólag lelkiismeretesen küzdött azért, hogy a sztárrá válását bemutató filmre szóló jegy áráért ne valami kilúgozott, steril nosztalgiagiccset kapjunk. A végeredményt látva mégis úgy érezhetjük, hogy a stúdiómoguloknak sikerült a sztár törekvéseit bizonyos kompromisszumok közé szorítani. Kerül szex, drog és rock’n’roll is a vászonra, csak éppen semmiből se túl sok.

Énekes Frédi és a rettenetes emberek – Bryan Singer, Dexter Fletcher: Bohemian Rhapsody / Bohém rapszódia

2018. november 1. – írta Jakab-Benke Nándor

A túlélő, máig aktív Queen-tagok (főleg Brian May) által kezdeményezett film eléggé mátyáskirályosra sikeredett: jó is, meg nem is, Freddie-ről is szól, meg nem is, koncertfilm is, meg életrajzi is, unalmas is, meg nem is.

Hogyan ült be Isten a nézőtérre? – A koncertfilmek története

2016. július 8. – írta Soós Tamás

Woodstock sikerre vitte, a Talking Heads művészivé emelte, a Metallica pedig túllépett rajta. A koncertfilmek történetét tekintettük át a kezdetektől a digitális korig.

A rocksztár magányossága – Amy Berg: Janis: Little Girl Blue / A Janis Joplin-sztori

2016. március 24. – írta Csiger Ádám

Amy Berg Joplin-portréja egy tökéletesen hagyományos dokumentumfilm, aminél viszont alaposabbat is nehéz elképzelni.

Kit érdekel a rasszizmus, ha van pénz és sárm – F. Gary Gray: Straight Outta Compton

2015. október 6. – írta Veres Szilárd

A Straight Outta Compton egy frusztráló film, ugyanis benne van egy olyan alkotás lehetősége, ami nem csak nagyon jó, de kifejezetten fontos film lenne egy Amerikában nagyon aktuális problémáról. Helyette kapunk pénzt és sikert, és az életrajzi filmek állandó gyerekbetegségeit.

Too Old To Rock’n’Roll… – Dan Fogelman: Danny Collins

2015. április 24. – írta Jakab-Benke Nándor

…too young to die – énekelte Ian Anderson ironikusan, mindössze 29 évesen a Jethro Tull élén, a hetvenes évek közepén, amikor Al Pacino olyan legendás filmekben domborított, mint a Serpico, a Kánikulai délután (Dog Day Afternoon), vagy a Keresztapák.

Coenék belsejében – Ethan és Joel Coen: Inside Llewyn Davis / Llewyn Davis világa

2013. december 11. – írta Jakab-Benke Nándor

A Coen fivérek felvállalják, hogy a filmben elhangzó dalok ezúttal fontosabbak, mint a cselekmény, ez viszont egy nagyszerű, melankolikus filmet eredményez.

Életu(n)tak? – Todd Haynes: I’m not there – Bob Dylan életei

2008. október 10. – írta Ritter György

[kritikaíró pályázat] Todd Haynes amerikai, félig-meddig független filmes pályája legalább annyira sokszínű, mint az I’m Not There hősének, a pop-költő Bob Dylannek. A csokorba gyűjtött panoptikum mozgókép, a 60-as években berobbanó zenész ikon világait igyekszik megrajzolni, tagadva a biopic mozi összes sallangját.

Variációk egy legendára – Todd Haynes: I'm Not There – Bob Dylan életei

2008. október 10. – írta Jankovics Márton

Todd Haynes nem megoldani akarja a Dylant övező rejtélyt, hanem minden ellentmondásával együtt elénk tárni. A leghíresebb dalok születésének kínosan egyszerű pszichológiai indoklása is teljesen hiányzik a filmből. Ami viszont van helyettük: 135 percnyi bolyongás Dylan személyiségének útvesztőiben.