A vak és a nyomorék felemelkedése és bukása – Juasza Maszaaki: Inu-oh / Inu-ó

2022. december 7. – írta Galaczi Zsófia

Teltházas vetítéssel mutatták be a japán animátorzseni, Juasza Maszaaki legújabb nagyjátékfilmjét a 20. Anilogue fesztiválon: az Inu-ó egy újabb irodalmi adaptáció a rendező karrierjében, és egyúttal mélymerülés a japán kultúrában: a Hideo Furukawa 2017-es regényén, valamint közvetve a legismertebb japán epikus költeményen, a Heike monogatarin alapuló anime a japán heike zenei, illetve nó színházi hagyományokat ötvözi a szivárványos hippi mozgalommal.

Piros és kék – Steven Spielberg: West Side Story

2021. december 8. – írta Gyöngyösi Lilla

Steven Spielberg az egyik legkedveltebb 20. századi musicalt dolgozta fel, az új West Side Story pedig lendületes és friss élményt nyújt úgy is, hogy a jól bevált alapokat érintetlenül hagyja.

Időtlen idők tánca – Fernando Frías: Ya no estoy aqui / I’m No Longer Here / Már nem vagyok itt

2021. február 25. – írta Incze Kata

Mexikó idei Oscar-jelöltje 2011-be, a drogháború első éveibe repít vissza, de a szokásos kartell versus rendőrség sztori helyett egy erősen szerzői történettel rukkol elő. Fernando Frías de la Parra (Los Espookys, HBO) író-rendező Netflixen is fellelhető filmje egy igazi gyöngyszem, mely amatőr színészekkel, a személyesség eszközeivel és virtuóz képekkel állít emléket a térség cholombiano szubkultúrájának. A mexikói Monterrey városából New Yorkba kényszerült főszereplő odüsszeája egy lüktető tempójú,  turistalátványosságok nélküli utazás, melynek 105 perces játékideje során minden egyszerre ismerős és idegen, globális és lokális, egzotikus és közönséges.

Testem beszél helyettem – Pablo Larraín: Ema

2020. július 10. – írta Farkas Boglárka Angéla

Pablo Larraín legfrissebb filmje újból telitalálat. A 76. Velencei Filmfesztiválon debütált Ema a test univerzális nyelvén beszél és nem kevés mondanivalója van.

A csillogó showbiznisz és a szomorúság mögötte – Thomas Kail, Steven Levenson: Fosse/Verdon

2020. április 2. – írta Polák Zsóka

Ha Bob Fosse és Gwen Verdon a napjainkban élnének, minden kétséget kizáróan máris Fordont vagy Verse-t csinált volna belőlük a közvélemény. Ráadásul ők tényleg érdemesek arra, hogy fogalmat kreáljanak belőlük: évtizedeken át uralták Broadway-t, bajtársak voltak a munkában és a szerelemben egyaránt, és annak ellenére is lelki társak maradtak, hogy belátták: nem képesek együtt maradni. Kompromisszumokkal, önámítással, lemondással és fájdalmakkal, ugyanakkor páratlan sikerekkel és szenvedéllyel járó kapcsolatukat az FX új sorozata, a Verdon/Fosse mutatja be.

„Kilencven évesen is tizenhat” – Szabó Réka: A létezés eufóriája

2019. szeptember 14. – írta Beretvás Gábor

Mintha lassan ismét rivaldafénybe kerülnének a magyar dokumentumfilmek. Nemzetközi sikereket ért el Bogdán Árpád Gettó Balboája, Csuja László Kilenc hónap háborúja, Révész Bálint Nagyi projektje vagy Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmje. De ide sorolható Simonyi Balázs szintén díjnyertes dokumentumfilmje, az Ultra is, amely az Európai Filmdíjra is esélyes volt.

Ezek aztán kielégítenek mindenkit – Gregory Jacobs: Magic Mike XXL

2015. július 3. – írta Veres Szilárd

A Magic Mike XXL tipikusan az a film, amiről nagyon sok olyan ember fog lemaradni a hasizomvillantások és a tangás férfiak miatti „muszáj bebizonyítanom az egész világnak, hogy hetero vagyok”-attitűd révén, akiknek amúgy tökre tetszene. 

Dirty dancing, ír módra – Ken Loach: Jimmy's Hall / Tiltott táncok

2015. február 13. – írta Buzogány Klára

Ken Loach rendező és Paul Laverty forgatókönyvíró összeszokott párost alkot évtizedek óta. Most két év után térnek vissza a mozikba egy önmagukhoz és korábbi „teljesítményükhöz” képest középszerű filmmel. Melodrámával kevert kosztümös életrajzi drámát kapunk az egyetlen emberről, akit valaha per nélkül kitoloncoltak Írországból.

Éli az életét – Noah Baumbach: Frances Ha

2013. november 7. – írta Verpeléti András

Noah Baumbach, a mai függetlenfilm jelen pillanatban legünnepeltebb alakja már nem először bukik le a francia újhullám felé tanúsított imádatával. Míg a hét évvel ezelőtti A tintahal és a bálna című brutálisan őszinte családi filmjében csak idézgetett, legújabb rendezése már egyértelműen Godard-ék szellemében készült. És annak ellenére, hogy milyen nagy hagyománya van a nouvelle vague bódulatában lézengő New York-i fiatalokról szóló függetlenfilmeknek, a Frances Ha sokkal több egy újabb görcsösre sikerült főhajtásnál.

Giccs perfekt – Jason Moore: Pitch Perfect / Tökéletes hang

2013. március 28. – írta Verpeléti András

A nagy hollywoodi ötletválság és forgatókönyv-újrahasznosítás már eddig is számos kellemetlen és bosszantó élménnyel „örvendeztette meg” nézők ezreit világszerte, ezért a Tökéletes hanghoz hasonló filmek felé rengeteg (és tegyük hozzá, hogy általában jogos) előítélettel közelítünk. Feltéve, hogy egyáltalán közelítünk, mivel a zenés vígjátékokat már eleve csak egy jól körvonalazott közönség szokta látogatni hűségesen. Pedig Jason Moore első nagyjátékfilmje megérdemelné a figyelmünket, mivel tartogat pár kellemes meglepetést.