Jelenetek egy sztárházasságból – Ethan Hawke: The Last Movie Stars

2023. március 3. – írta Incze Kata

Míg sokaknak a kovászoskenyér-sütés volt az első karantén legnagyobb teljesítménye, Ethan Hawke egy egészen hiánypótló dokumentumfilmsorozatot hozott össze az HBO-nak. A színész-rendező a pandémia küszöbén különös hívást kapott: Paul Newman és Joanne Woodward legfiatalabb lánya kereste meg azzal, hogy lenne-e kedve kezdeni valamit apja elégetett memoárjának maradékaival.

„Azt álmodtam, hogy Griffith-szel sétálgatunk egy stúdióban” – Interjú Kevin Brownlow Oscar-díjas filmtörténésszel, filmrestaurátorral

2012. november 21. – írta Németh Szabolcs Előd

A brit filmrestaurátor Kevin Brownlow a némafilm megszállott szerelmese. „Bölcs és odaadó” filmmentő munkásságáért 2010-ben Oscar-díjjal tüntették ki. Pordenonéi beszélgetésünkben réges régi történetek, arcok, képek, dallamok, hangulatok bukkantak fel, a némafilmes korszak örökségének bűvös kavalkádja örvénylik.

Sztárok tana

2004. január 15. – írta Virginás Andrea

Madonna Hollywood című számának visszatérő sora így hangzik: „How could it hurt you when it looks so good? / Hogyan sebezhet, ha annyira jól mutat?” Archetipikus vászon-nők – a tökéletességig szimulált – másait kelti életre a videóklipben, az 1950-es évektől napjainkig guruló évtizedek majd minden aurával bíró ikonjára jut néhány másodperce. A záró kép-a-képben a Cindy Sherman-osan magányos, fekete-fehér, szinte csak a kontűrjeiben felismerhető mindenkori színésznőt/sztárt látjuk, amint hasztalan stoppol a nagy-amerikai benzinkutas pusztában kígyózó gyorsforgalmi út mentén.

Hősök és poszthősök sztárköntösben

2004. január 15. – írta Mihály István

A színészek sztárolásának elsősorban szociológiai, pszichológiai szempontból megközelíthető jelenségénél izgalmasabb elméleti kalandnak tűnik a filmhős sztárságának (filozófiai) esztétikai vonatkozású vizsgálata a műfaji filmek (populáris vagy tömegfilmek) kontextusában.

Sztárság és szexualitás – A Karády-láz

2004. január 15. – írta Rick Zsófi

A színészek mindig is kettős eszménykép lehetőségét hordozták magukban. Egyrészről a színpadon – a 20. században inkább a vásznon – szerepeik szerint valóra válthattak olyan álmokat, amelyekre a való életben egy embernek igen kevés esélye van, megteremtve ezzel az identifikáció iránti vágyat, másrészt megtestesítettek egy „démoni életformát”, azt, ahogy mindenki szeretne élni. Ők az ikonjai az autonóm embernek, akit az ösztönei, vágyai, érzelmei, érzékei irányítanak.

Megelevenült dívák

2004. január 15. – írta Bartha Katalin Ágnes

Budapesten az Ernst Múzeumban 2003. szeptember 10. és október 22. között Dívák, primadonnák, színésznők címmel különleges, izgalmas kiállítást láthattak a betévedők vagy azt okkal felkeresni vágyók. Telefoncsörgés fogad a múzeum aulájában. A régi telefon éles csengése vonz, a vonal túlsó végén Karády Katalin búgó hangja válaszol. Meleg fogadtatás.

Dekoratív színterek – A filmsztár arca

2004. január 15. – írta Margitházi Beja

A sztár arca a nagyközeliben: felület, sminkből, fényekből, árnyékokból létrehozott maszk – mégis a technikai, reprodukált kép nemhogy elvonná, hanem megteremti a személyiség auráját.

Marlene, Marilyn és Madonna

2004. január 15. – írta Farkas Zita

A sztárság meghatározásának koordinátái helyben és időben: az amerikai kultúra produktuma, amely valamikor réges-rég, a hollywoodi világ kialakulásának kezdeteikor jött létre. A gyártók, a stúdiók hamar észrevették, hogy egyes színészeket a közönség olyannyira megkedvel, hogy valójában egy idő után kizárólag a színész kedvéért nézi meg a filmet. Egy már befutott színész, a közönség kedvence biztos bevételt jelentett, és a gyártók nemsokára beindították a sztárgépezetet.