„Ez nem játék. Ez komolyan megy, öcsém!” – Révész Bálint, Mikulán Dávid: KIX

2024. június 19. – írta Buzogány Klára

A Kix a zabolázatlan, vad energia filmjeként indul, és másfél óra alatt a tehetetlen szomorúság filmjévé szelídül.

„Az élet nehéz, de az embernek mindent át kell élnie. Még a saját halálát is” – Csép Sándor-portré

2017. december 21. – írta Kacsó Edith

Csép Sándor a romániai magyar televíziózás egyik „atyja” volt, aki Bodor Pál mellett kezdte a tévés szakmát. Mindig is újságíró szeretett volna lenni, bár papfiúként  teológiát is tanult, majd filozófiát végzett. Nagyratörő, művelt, tájékozott volt, elveihez mindig hűen ragaszkodott, felelősségteljes és céltudatos volt. Mindezek  mellett azonban értelmes és érzelmes volt egyaránt. Ezen tulajdonságai a terepen is megmutatkoztak, megtalálta a hangot a tudóssal, színésszel, íróval éppúgy, mint a piaci kofával, vásárlóval, parasztemberrel. Munkásságával egyértelműen beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe.

Lencse a periférián – Szomjas György-portré

2017. augusztus 28. – írta Beretvás Gábor

Ha Szomjas György neve kerül említésre a magyar film iránt kicsit is elkötelezett fórumokon, két dolog azon nyomban felidéződik a beszélgetőkben. Az egyik: a műfajteremtő erővel bíró eastern kategória vászonra hívása; a másik: a szociografikus árnyaltságú, ámbátor humorral bíró témák egyéni képi szűrőn átszitázott ábrázolásai.

Az összművészeti képalkotó – Sára Sándor-portré

2015. március 11. – írta Beretvás Gábor

Sára Sándor bemutatását illetően az ember könnyen zavarba jöhet, úgy, ahogyan emblematikus figurák meghatározása kapcsán szokott. Váltott objektívek szükségesek, hogy megfelelő összképet kaphassunk róla, hogy portréja megfelelő élességgel kirajzolódhasson. Sára intézmény, megkerülhetetlen idol, akit körbe kell járnunk, hogy megfejthessük, mit is jelenthet a filmművészet múltjának és jelenének, mi több, hogyan hivatkozik rá a folyamatos jövő. 

Rendszert vágók – Töprengések a rendszerváltás filmjeiről

2014. december 22. – írta Ritter György

A 20. század mint történeti korszak (1914–1991) záróakkordja a hol bársonyosan, hol véresen lezajlott rendszerváltás volt. Az újjászületésre adott recepció nem maradt el, főként nem a filmművészetben.