Egy nagy sikerűnek hitt filmnek muszáj elkészíteni a folytatását, akkor is, ha a témája már nem aktuális. Feltehetőleg ezért készült el az Înapoi în cartier.
A filmvászon nemcsak anyagi voltában fehér lap, hanem abban az értelemben is, ahogyan a rajta egy rétegben futó képekre további nyomokként rárakódnak a film készítésének és létrejöttének jelei, a néző által felvitt árnyalatokról nem is beszélve.
A tölgy (Balanţa) vége felé a Maia Morgenstern alakította szereplő voodoo-szerű szertartást végez, amikor egy tölgyfa alá temeti szekuritátés apja hamvait. „Tată bun, tată tiran, dragă, dragă tată…” („Jó apa, zsarnok apa, drága, drága apa...”) – ilyenformán hangzik a ráolvasás, ami által tanúi leszünk egy amúgy őrült és bosszúálló film egyik legnyugodtabb jelenetének. A hősnő derűsen búcsúzik egy borzalmas és bűzlő múlttól, ellenben a film Lucian Pintilie által rendezett rövidebb változatában ez a törés illuzórikusnak tűnik. A nővére átvette a szekuritátés stafétát az apjától, és a következő jelenetben ártatlan autóbuszutasok lemészárlását rendelte el.
A román filmgyártás kanonizált rendezője és színésze legújabb filmjében is önmagát rendezi, a téma viszont elüt az eddigi életműtől. A film A herceg / Prinţul című regény adaptációja, nagyjából az idős herceg (Morundzi, vagyis Sergiu Nicolaescu) múltbeli emlékei és életének jelenei közti oda-visszázás. Tágabban az 1910-es, 20-as évek (értelemszerűen dekadens) román arisztokráciája és Párizs kapcsolata elevenedik meg a bemutatott egyéni sorson keresztül. Sajnos ez mítosz marad a film végén is, lássuk hogyan.
És román. A beígért féltucatnyi, még készülő román játékfilmből mindössze egy új, moziban még nem látott alkotást sikerült bemutatni a fesztivál szervezőinek.
Szinte látom magam előtt A tank című új román film producerét, amint a forgatókönyv első oldalát olvassa, és felcsillan a szeme: „Végre egy ötlet, amely egyszerre igaz és szellemes. Szól a mai román valóságról és közben szórakoztat, könnyesen nevettet: önmagunkon.” Persze lehet, hogy túl naiv vagyok, a producernek egyáltalán nem ez jutott eszébe a könyv elolvasása közben, sőt. De erről majd később.
Malvina Urşianu a román film öregjei közé tartozik, mondhatnánk, hogy a román film nagy(öreg)asszonya. A Vidám világ című legújabb filmje viszont inkább a zárójelbe tett öregséget igazolja, mintsem a nagyságot. Urşianu, akárcsak első filmjében, a Mosolytalan Giocondában (Gioconda fără surâs), itt is egy magányos, szakmájának élő értelmiségi nő sorsát követi figyelemmel.
Nicole Valery-Grossu 1967-ben kiadott memoár-regénye alapján készült a Binecuvântată fii închisoare – Áldott légy, börtön, Nicolae Mărgineanu rendezésében. Klasszikus történet a kommunista börtönökről és kényszermunkatáborokról: a parasztpárti Nicole-t 1944-ben letartóztatják, megkínozzák, vallatják, és miután ő nem hajlandó elárulni a Dreptatea című újság munkatársainak nevét, továbbviszik a Mislea börtönbe, majd a Duna – Fekete tenger csatornához, követ fejteni.
A román, történelemről szóló filmeket szemrevételezve Călin Căliman arra a következtetésre jut, hogy szinte minden jelentős román filmrendező ellátogat film és történelem határvidékére. A sor 1912-ben kezdődik, amikor a bukaresti Boulevard Palace moziban bemutatják a Románia függetlenségét. A Betyárok (Haiducii) és a Z nap (Ziua Z) későbbi állomások, az Én vagyok Ádámmal (Eu sunt Adam) pedig megérkezünk a kilencvenes évekbe.
