És román. A beígért féltucatnyi, még készülő román játékfilmből mindössze egy új, moziban még nem látott alkotást sikerült bemutatni a fesztivál szervezőinek.
Şerban Marinescu Fotografii de familie (Családi fényképek) című alkotása egy médiabáró látszólagos visszavonulásáról, majd gyors visszatéréséről, hattyúdaláról és öngyilkosságáról szól. Tele közhelyekkel, úgy, mint: elhanyagolt, de fényűzésben felnövő kamaszlány, elmegyógyintézetben senyvedő feleség, egy érdekbarát és egy gyógyíthatatlan rák-diagnózis. A szegény gazdag sémája, extrák nélkül, de nagyöregekkel, úgymint Răzvan Vasilescu, Horaţiu Malaiele és Dorel Vişan a médiamogul szerepében.
De nem is a nagyfilmek felől jött a friss szellő az idén. A Puiu-Mungiu-Muntean rendezői vonal folytatásaként újabb ígéretes arcok bukkantak fel a román fiatal filmes palettán. Constantin Popescu húszperces Apartamentul (A lakás) című rövidfilmje lassan indul, hogy egy teljesen közhelyes reggeli készülődés képeivel (ébresztőóra, rádió, pirítós, főtt tojás, borotválkozás, szemétlevitel stb.) egy előre nem sejtett drámai végkifejlet felé araszoljon. Mert addig nincs semmi baj, amíg a hétvégi konferenciára utazó férfi csak a szomszédos lépcsőházig jut, hogy a szeretőjénél töltse a hétvégét. Ahol aztán ugyanolyan ritmus szerint kezdődik a reggel: ébresztőóra, rádió, pirítós, főtt tojás, borotválkozás, szemétlevitel. De jaj, ha az ember tévedésből a saját feleségéhez csenget be a szeretője szemetes vedrével, annak a papucsában!
Cristian Nemescu filmje akár dráma is lehetne a vígjátéki hangvétel ellenére, bár a rendező a Poveste de la scara C-t (Mese a C lépcsőházból) az utóbbinak szánta. Mert az, hogy az erotikus vonalat hívó fiú a saját anyjával beszél az adott számon, és tőle kér szerelmi tanácsot a szomszéd kislány lift-béli meghódítása érdekében, nem biztos, hogy teljes mértékben vicces helyzet. Főleg, hogy aztán a telefonszámlát is ki kell valakinek fizetnie.
A vetítés utáni beszélgetésekből ítélve sokan nem értették, hogy miért nyerte el Cătălin Mitulescu Trafic című filmje a cannes-i kisjátékfilmes mezőny fődíját. Egy foglalt üzletember 15 percének elmesélése 15 percben egy kis flörttel, gyerek-pesztra ellenőrzéssel, fényképezéssel. Egy film az emberi élet ürességéről – olyan, amilyet már láttunk, nem egyet. Ennél már sokkal megérdemeltebbnek tűnik Corneliu Porumboiu Călătorie la oraş (Utazás a városba) című filmjének Cinéfondation-díja. A rendező két filmmel is jelentkezett az idei TIFF-en, az előbb említett film egy szép őszi délelőtt története, amikor a polgármester 49 éves lesz, a felesége szeretne egy rózsaszín vécékagylót, no meg el kell már hozni a városból a falu számára kiutalt számítógépet. A városi utazás kalandja köti össze a polgármester sofőrjét és a fiatal tanítót, amibe aztán minden belefér: a város fennállásának 834-ik évfordulója szimpozionnal és tűzijátékkal, számítógép alapegység nélkül, egy kis rablás és fúvószenekar. 100% román valóság, illúziók nélkül.
Porumboiu másik filmje viszont már egy nagyjátékfilm lehetőségét hordozza magában: a Visul lui Liviu (Liviu álma) a már sztárnak számító Dragoş Bucur főszereplésével forgott, és nem a Bukaresti UTAC (Színház- és Filmművészeti Akadémia), hanem egy független stúdió gyártásában. Engem pedig olyan sikeresen megtévesztett a román filmes blokkra jellemző állandó programváltozás, hogy nagyjátékfilmre számítva döbbentem néztem a negyvenedik percben felgördülő stáblistát. Azt hittem, hogy csak a film közepén vagyunk... Az állandóan rémálommal küzdő Liviu mindent feléget maga körül, nem vállalja a szerelmet, a születendő gyermeket, és elhúzna a tengerre, valami teljesen új életet kezdeni. Itt ér véget, vagy nekem inkább itt szakad meg a film, amely minden szempontból arról tanúskodik, hogy rendezője megérdemelne már egy első nagyjátékfilmet.
Cristi Puiu Berlinben „aranymedvézett" filmje, az Un cărtuş de Kent şi un pachet de cafea (Egy karton Kent és egy csomag kávé) egy kávéházi minidráma az üzletember fiúról és a munkanélkülivé vált apáról. Egy fiúról (Mimi Brănescu), aki segíteni akar, miközben megalázza az apját, és egy apáról – a kiváló Victor Rebengiuc alakításában –, aki igyekszik szót fogadni, egy olyan világban, amit már egyre kevésbé ismer, bár a dolgok elintézésének módja, úgy tűnik, továbbra is egy karton Kent és egy csomag kávé.
