Golgota keresztek nélkül – Robert Bresson-portré 2.

2009. december 22. – írta Ritter György

Az érett Bresson szerint ugyanúgy lehet bűnbe esni, ahogy kegyelmet elnyerni: tudva és akarva. Janzenista szemlélete és Pascal filozófiája alapján az embert köztes lénynek tartja, aki félig angyal, félig állat. A 60-as évek második felétől elkezdve azonban csalódottság lesz úrrá rajta: „modelljei” a kegyelem angyali világától eljutnak a „tudva és akarva” nélküli állati sorba.

A modellező – Robert Bresson-portré 1.

2009. december 18. – írta Ritter György

Az utókor ítélete néha felemás. Nem különben zseniális, de sztárolt életművekre jobban emlékszik, mint a hasonló hatású, ám nehezebben fogyasztható művészekre. Stanley Kubrick és Robert Bresson két megkerülhetetlen név, mindketten éppen 10 éve léptek le az alkotói színpadról, mégis az idei sajtóban inkább Kubrick-nekrológokat olvashattunk. Ezt ellensúlyozandó, újranéztük a Bresson-életművet.

A francia film világhatalom 3. rész – Az új hullámtól napjainkig

2006. június 15. – írta Urbán Mária

Ha a rendező fiatal, saját történetét vagy látomását mondja el a világról, maga írja a forgatókönyvet, eredeti helyszíneken forgat, sok improvizációval és amatőr szereplőkkel, vagy kezdő fiatal színészekkel – akkor olcsó filmet készít. Kortársai nyelvén szól, vélhetően széles közönséghez, így a gyártónak megéri a kockázatot.

Minimál karnevál – Maszk, masinéria és filmszínészet

2004. április 15. – írta Margitházi Beja

Hiába volt a fiatal filmművészetben is kulcsszerepe a színészetnek, a 20. századi színházi változások nagy része egyáltalán nem érintette vagy termékenyítette meg a színháztól egyre inkább eltávolodó mozgóképet, mely más utakon jut el a lélektani realizmus tagadásáig Kulesov és Bresson finommechanikájában, modelljeiben és anti-pszichologizmusában.

Könyv és film között – Adalékok az adaptációk elméletéhez

2003. február 15. – írta Király Hajnal

A film önálló művészet voltának elismerése, úgy tűnik, korántsem oldotta meg a társművészetekhez és legfőképpen az irodalomhoz fűződő ellentmondásos viszonyának problémáját. Borisz Eichenbaum Irodalom és film című írásában a film autonómiáját hangsúlyozandó még a film „tiszteletreméltó ágyasának” nevezte az irodalmat. Mára ez a viszony módosulni látszik, ugyanis gyakori az a nézet, mely szerint a film vált az irodalom „kitartottjává”, nemcsak az előbbi témáinak újra- és újrafeldolgozásával, hanem az irodalmiasság különböző jegyeinek (műfaji, stílusbeli vonások) bevételbeli szempontokat érvényesítő tudatos fel- és kihasználásával.

Filmtörténet tizennégy részben (XII.) – A francia új hullám

2002. március 15. – írta Báron György

Az új hullám ugyanolyan a művészi esemény a mozgókép történetében, amely a századelőn forradalmasította az irodalmat és a képzőművészetet. A fiatalok lázadása apáik ellen, az újítóké a konzervatívok ellen, a művészeké az iparosokkal és üzletemberekkel szemben, az elbeszélés személyességéé a történetmesélés (hollywoodi) pszichológiai realizmusával szemben, az európai érzékenységé a tengerentúli mozi rossz ízlésével szemben.

Láss csodát! – Film és transzcendencia

2001. május 15. – írta Gelencsér Gábor

A film számára a valóságon túli tapasztalatok közvetítése nehézséget jelent nem csupán a gyakran emlegetett képi reprodukció tökéletessége, hanem a fiImi elbeszélésmód értelmezésének realisztikus konvenciója miatt is. Vagy éppen korlátlan lehetőséget.