Két szerény ember akkordja – Ozu Jaszudzsiró 120

„A művészet célja nem az adrenalin pillanatnyi felszabadítása, hanem a csodálat és a nyugalom állapotának fokozatos, élethosszig tartó felépítése.”

 Glenn Gould

„az éji tág csodát
ezt a fura micsodát
ketten láttuk: te meg én.”

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái

„Bárcsak Ozu lenne az anyám.”

Will Oldham

A jól végzett munka öröme – Wim Wenders: Perfect Days / Tökéletes napok

[Cannes 2023] Aki már pár játékfilmmel (vagy évtizeddel) ezelőtt lemondott Wendersről, azt most kellemesen fog csalódni. Az utóbbi években inkább dokumentumfilmekben kiteljesedő német mester visszatér: fizikailag Tokióba, lélekben Ozuhoz, formailag a minimalizmushoz, soundtrackben pedig a 60-as, 70-es évek amerikai örökzöldjeihez. Cannes-ban pedig a versenybe, 15 év óta először.

Iránytű nélkül – Koji Yamamura: Ikuta no kita / Dozens of Norths / Több tucatnyi Észak

A 2011-es tóhokui katasztrófának emléket állító Több tucatnyi Észak a japán Koji Yamamura legelső egészestés filmje. A sejtelmes zörejekkel, experimentális jazzel és szentenciózus mondatokkal kísért animáció 64 percnyi, laza asszociációs láncra fűzött, szürreális képek sorozata.

Közös kísértetek – Mike Flanagan: The Haunting of Bly Manor / A Bly-udvarház szelleme

A Bly Manor végsősoron egyetlen dolgot akar igazán megmutatni: az elmúlást.

Meghitt búcsú – Bille August: Stille hjerte / Csendes szív

Bille August, Oscar-díjas (Hódító Pelle, 1987) rendező idei filmje, a Csendes szív egy családi dráma keretein belül végez mélymerülést az eutanázia kérdéskörébe, de korántsem válik morális, vagy filozofikus példabeszéddé: a szereplők közötti érzelmi dinamika megmutatása a célja. 

Kung-fu-ra hangolva – Wong Kar-wai: The Grandmaster / A nagymester

Hat éve jelentkezett utoljára nagyjátékfilmmel Wong Kar-wai (A távolság íze ráadásul angol nyelven készült, hollywoodi szereposztással), és tizenkilenc esztendeje készítette életműve egyetlen harcművészetinek nevezhető opuszát, Az idő homokját. A hosszabb „pihenő” után úgy tűnt, visszatér ehhez a műfajhoz – akik azonban ezt várták, csalódhattak: A nagymester nem harcművészeti film, még ha elsőre annak is látszik.

Európai Filmdíjak 2011: győzött a Melankólia

Az Európai Filmakadémia 2500 tagja szavazott az idei év legjobb filmjeire, filmeseire. Tegnapelőtt Berlinben megtartották a díjkiosztó ceremóniát. A torinói ló nem kapott díjat, a Melankólia és A király beszéde viszont többet is begyűjtött.

Imbolygó haláltánc – Lars von Trier: Melancholia / Melankólia

A depresszió makacs és valójában kezelhetetlen dolog. Nemcsak a szenvedő alany életét keseríti meg, hanem igazából mindenkiét, aki kapcsolatban áll vele – ezért az ember a legrosszabb ellenségének sem kívánja, hogy ilyen állapotba kerüljön. Ám mégis van valaki, akinek soha nem szabadna kigyógyulnia belőle. Ez pedig Lars von Trier.

Oxford-melléki melankólia – Julian Jarrold: Brideshead Revisited / Az utolsó látogatás

Julian Jarrold rutinos kézzel sűrítette bő két órába a gondosan adagolt történetet. Fényesre pucolt és melankóliával belakkozott az összes képkocka, ám a filmet a kínos igyekezet dacára leheletnyi por lepi be, amitől leginkább egy jó nagyot tüsszenteni lenne kedvünk. Csakhogy egy igazi gentleman uralkodik magán.

Rozsdabarna melankólia – Joan Chen: Autumn in New York / Ősz New Yorkban

Nem láthattam még kérdéses mozidarabunk buszmegállókat beborító és sötét éjszakákat bevilágító plakátját, de már elképzeltem, hogyan is festene. A háttérben kötelező New York-montázs: sűrű, őszi ködbe vesző felhőkarcoló-csúcsok, s fázósan összebújó párok a Central Park levelüket hullajtó fái között. A képzelt kép előterét két emberalak uralja: atlétatermetű, idősebb férfihez törékeny fiatal nő bújik. A férfin feltűrt gallérú, elegáns télikabát, partnerén bohém, bölcsész-kosztüm. Egymásra szegeződő tekintetük szinte összetapasztja őket. Alattuk finoman cizellált betűkkel kiírva a cím: Ősz New Yorkban - Joan Chen filmje.