Címke: matematika

Űrjátszma – Theodore Melfi: Hidden Figures / A számolás joga

2017. január 18. – írta

Theodore Melfi leforgatta a Kódjátszma folytatását: ezúttal a hidegháborúban vagyunk és az elnyomott matematikus hőseinknek (akik immáron fekete nők) az oroszokkal kell felvenniük a versenyt az űrbe jutásért, miközben saját hazájukkal is meg kell vívniuk az egyenlő jogokért.

Mesterséges világ – a lét a tét – Vincenzo Natali: Cube / A kocka

2003. március 15. – írta

A magyarországi multiplexek kínálatában egyre gyakrabban bukkannak fel olyan filmek, amelyek sztárszínészek nélkül, kis költségvetésből, ám annál több munkával és lelkesedéssel készültek. Tény, hogy a szuperprodukciók árnyékában ezek az alkotások nem aratnak óriási közönség-, illetve kasszasikert és mindössze néhány hétig vannak műsoron. Ám láthatóak, feltehetőleg azért, mert a nagyközönség is igényli, hogy néha lásson valamit, ami egy kicsit többet mond számára az átlagosnál.

Gondolatok és patronok – Ron Howard: A Beautiful Mind / Egy csodálatos elme

2002. május 15. – írta

Ha úgy tekintünk az Oscar-ceremóniára, mint Hollywood tiszteletadására Hollywood előtt, márpedig az ésszerűség ezt diktálja, tehát ha elfogadjuk, hogy az Oscar-díj afféle belterjes családi ügy, akkor bátran állíthatjuk, hogy az Egy csodálatos elme méltán nyerte el az idei gálán a díjak többségét (legjobb film, rendezés, női mellékszereplő, adaptált forgatókönyv).

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?